2010. február 12., péntek

Paprika és paradicsom korai palántanevelése

Paprika és paradicsom korai palántanevelése, fóliás, vagy növényházi termesztésre.


2010-02-11.
Kísérletet hajtok végre paprika és paradicsom beáztatott magjának elvetésével.

Tavaly az előcsíráztatott magok egy részével nem volt szerencsém. Egyrész nem volt lehetőségem a magok folyamatos felügyeletére, a nedvesség és hőmérséklet szabályozására, majd a csíranövények épségben való átültetésére. Így nem volt teljesen sikeres ez a módszer számomra.
Ebben az évben azt a módszert alkalmazom, hogy a magokat 24 órára csalánlében áztatva megduzzasztom. A magok megfelelő nedvességet szívnak magukba.
Paprikából a következőket vetettem: Csipke, Kofa (zöld, csípős), Duna, Szentesi fehér kosszarvú (zöld, édes). Paradicsomból Marmandot, ami korai fajta, de a kis növényházamba elég 2 tő.

2010-02-12.
Ezután a magokat külön edényekbe, 4 rész virágföld, 1 rész duzzasztott perlit és kevés kovaföld keverékéből álló földbe vetem el.

A földet elő kell melegíteni, hiszen a hideg földben a magok nem fejlődnek. A megduzzadt mag a hideg földben elnyálkásodik.
A paprikának a csírázáshoz általában 22-25 fok hőmérsékletre van szüksége. Azonban 3-4 napig, ha eléri a hőmérséklet a 30 fokot, a csírázási folyamat hamarabb lejátszódik.
A cserépbe helyezett magokat fél cm vastagon földdel fedem le, és megfelelően tömörítem. A földnek a maghoz való tömörítése segíti a kelést, mert a mag jobban átveszi a talaj nedvességét, és kiszorul mellőle a levegő.
Az edényeket jellel látom el. Erre a célra műanyag kávékavaró pálcákat használok, melyek több évig felhasználhatóak. (jelenleg 3000 Ft/1000 db árról van ismeretem)
Tálcába helyezve a cserepeket a tetejüket kb 30 fokos vízzel permetezem, hogy kellően átnedvesedjen, míg a tálcát ugyanezzel felöntöm.

Az edényeket tálcástól, egy zacskóba helyezem, hogy megóvjam a gyors kiszáradástól, és így melegebb is lesz a zacskóban. Lezárni nem szabad, mert szellőzésre szükség van.

A magoknak kelésig fényre nincs szükségük, így bárhol elhelyezhetők, ahol legalább a 22 fokot biztosítani lehet. Én a radiátorhoz közel egy asztalra tettem.

Várom az eredményt. 

2010. február 10., szerda

Könyvek kertről, kertészkedésről, növényekről (könyv és linkajánló)

A tél eléggé berendezkedett odakint, így sajnos a kertből még mindíg beszorulunk. Az a pár kis növényke   az ablakpárkányon teszi a dolgát, növögetnek.

Az elmult hét kertes témájú könyvek beszerzésével telt el. Ezeket, és a meglévő könyveimet nézegetem, és terveket szövögetek a jó idő eljövetelére.

Szemezgetek most ezek közül, hátha valakit érdekelnek. Általában az online antikváriumban szoktam böngészni és innen is rendelek.
 
Az egyik alapmű, amit ajánlok mindig, a Zöldségtermesztés a házikertben. A könyvekről nem írok tartalmat, mert a címre kattintva megnézhető az ismertetőjük az antikvarium.hu oldalán.

Zöldségtermesztés I-II. Alcím: Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tankönyvei/Általános rész/Részletes rész
Zöldséghajtatás  Alcím: Kertészeti szakközépiskolák tankönyve
Zöldségfélék korai termesztése  Dr. Jeszenszky Árpád (Szerző)
Zöldséghajtatás
Paprikatermesztés
Paprikatermesztés Alcím: Az étkezési paprika termesztése: Angeli Lambert (Szerző)
Az élet kertje Alcím: A biokertészet kézikönyve Geoff Hamilton (Szerző)

Biokert Alcím: Az öngyógyító vegyeskert Wolfram Franke (Szerző)
Biokert Marie-Luise Kreuter (Szerző)
Biokertészek könyve Tamás Enikő (Szerző)
Régi idők kerti fortélyai.  Vetés és palántázás, Trágyázás és növényápolás, Betakarítás és tárolás. Andrea Kern

Szelíd növényvédelem Alcím: A biológiai növényvédelem kézikönyve Otto Schmid, Silvia Henggeler (Szerző)

Ez természetesen válogatás csak, mert ennél jóval több a témával foglakozó könyveim száma, mert ha megtalálok egy ilyen könyvet, nehezen tudom otthagyni, ha engedi a pénztárcám. :)

Végül néhány régebbi könyv ajánlása a netről. (letölthetőek)

Integrált gyümölcstermesztés.
Növénytan Turcsányi Gábor Turcsányiné dr. Siller Irén
A magyarság virágai-RAPAICS RAYMUND
Dendrologia- faismeret Pdf.zip
Gyomismeret_09.pdf
Lippai János Kalendárium.pdf 1662
Lippai János PosoniKert.pdf 1664
Orvosi füvészkönyv Csáthy György 1893.pdf

Biztosan talál mindenki érdekeset ebből a szemezgetésből.

2010. február 3., szerda

Az év első növénykéi

A hétvégén megjelentek az első kikelt növénykék. A zeller szépen kisorolt, és kikeltek a bazsalikom és majoranna magok is.

A paprikán látható, hogy a különböző fajtáknak eltérő a kelési ideje. Elsőnek a Rekord, majd a Tizenegyes kelt ki. A többi még kéreti magát.

 


A tél eléggé berendezkedett. Tegnap a medve ignecsak meglátta az árnyékát. De a régi időjóslások szerint, ha a tél januárban és február elején havas, hideg, a tavasz hamar el fog jönni. Puky Simon 1846-ban kiadott egy időjóslásról szóló, akkor szakirodalomnak számító megfigyelés gyüjteményt, amit szerintem még ma is figyelembe lehet venni. (Itt hozzáférhető)