2011. március 15., kedd

Vessük a gyökérzöldségeket.

Sárgarépa, petrezselyem, paszternák.

A márciusi beköszöntő jó idő egyre több embert csal ki a kertbe. A napsütés hatására a talaj melegedni kezd, és ahol jól elmunkálható a felszíne, megfelelően morzsalékos magágyat lehet készíteni, ott el lehet vetni a gyökérzöldségek magjait is.
Ezek is hidegtűrő fajták, csírázásuk már elég alacsony hőmérsékleten is megkezdődik, azonban megfelelő nedvességre is szükségük van. Azért jó korán elvetni őket, mert ilyenkor koratavasszal még nem szárad ki olyan könnyen a talaj felszíne. Nagyon korán, februárban én nem szeretem még elvetni ezeket, mert a hidegben nem indul meg csírázás, hosszan elfekszik a mag, és esetleg a hideg és nedvesség hatására kirohad, „megkotlósodik”.
Arra a területre, ahol előző évben voltak, ne termesszük. A frissen trágyázott talajt sem szereti. Ez főleg az istállótrágyázott területet jelenti, a komposztos hely nem árt neki. A friss trágyázással az elállóságuk csökken, hamarabb jelentkeznek az állati kártevőik.

Mind a laza talajt szereti, mivel gyökérzetük mélyebben hatol a talajba. Nehéz, kötött talajon elágazóak lesznek a gyökerek. Ilyen helyen főleg petrezselyemből rövidebb gyökerű fajtákat válasszunk. Aki csak a lombja miatt akar petrezselymet, az levélpetrezselymet vessen. Ebből én a normál levelűt szeretem, a mohafodrozatú az nem annyira "petrezselymes".

Vetés előtt szép sima magágyat kell készíteni, apró, megfelelően morzsalékos talajfelszínnel. Az aprómagvak keléséhez fontos a megfelelően tömörített talaj. Én előtte is meghengerezem egy sorral.
A sortávolság nekem ennél is 20 cm, amit sorhúzóval kihúzok, és a kihúzott sorok mélysége is megfelelő.
Sárgarépából több szokott fogyni, így ebből többet, és több fajtát vetek. Rekord (tárolásra), Amszterdami (korai), Nanti (közepes tenyészidejű) került ebben az évben elvetésre.
 Itt a sárgarépáról sokat meg lehet tudni. 


A középen lévő nád, csak jelzés, mert két oldalról behajolva vetek, így nem kell lesni, meddig szórtam a másik oldalon a magot.

A sorok két végére egy fej vöröshagymát dugok sorjelzőnek. A répa sorába pár szem kapormagot vetek, mert a kapor segíti a répa kelését, később elnyomja az illatát, így megtéveszti a répalegyeket. Ezt a célt szolgálja a fajtákat elválasztó 1-2 sor dughagyma, de lehet pórét tenni erre a célra. Sorjelzőnek még szórható retek és saláta mag is, ezek hamarabb kikelnek, és jobban láthatók, hol vannak a sorok. Én ezeket a magokat elég sűrűre vetem. Így biztosan kel annyi, amennyire szükség van. Később sem ritkítom, hanem ahogyan nőnek,úgy esszük ki közülük a felesleget, így , mire be kell érniük, lesz megfelelő helyük növekedni.
A petrezselyem sorának végébe büdöskét vetek, ez majd a fonálférgeket tartja távol. Az egész vetést egy sor kaporral zárom.
A kevert vetésnek az a célja, hogy a hagyma védi a répát a répalégytől, a répa pedig a hagymát a hagymalégytől. A tagatesnek (büdöske) pedig fonálféreg riasztó hatása van a talajban, a virágja pedig a hasznos rovarokat vonzza, ugyanúgy, mint a kaporé és a körömvirágé (Calendula).


A belocsolás a takarás előtt, kellő nedvességet biztosít a magok megduzzadásához.

Paszternák (Pasztinák) magja csak egy évig csíraképes, így ezt nem érdemes eltárolni.
A vetés sorait, a magok csírázásának segítésére óvatosan, hogy a magokat ne mossa el a víz, locsolóval megöntözöm. Majd vékonyan földdel takarom. Ekkor megint meghengerezem a felszínt, mert ellenkező esetben hiányos kelésre lehet számítani. Ha nincs henger, akkor a gereblye fonákjával, lapáttal megütögetve megfelelően a magokhoz lehet nyomni a földet.


Fontos a kellő tömörítés.

Később, ha valami oknál fogva a felszín kiszáradna, locsoló rózsájával tartsuk nedvesen. A magoknak nem szabad kiszáradni.
Ha ezzel végeztünk, mi mindent megtettünk azért, hogy friss gyökérzöldségek kerüljenek  a tavaszi levesbe.

2011. március 11., péntek

Végre! Kinti munka a kertben. Zöldborsóvetés.

Kezdődik a kerti munka!

A zöldborsó az egyik legkorábban vethető termény. Már korán, amikor a föld fagya kienged, és elmunkálható, elvethetjük a zöldborsót. A borsó már 3-4 fokon csírázik. Nálam a talaj felső rétegében már jártak a giliszták, így alkalmas a vetésre.
 A borsónak több változata van. Kifejtő, velő és cukorborsó. A cukorborsó jellemzője az, hogy hüvelyestől fogyasztható. A kifejtőborsókat az jellemzi, hogy a szemük éretten sima, gömbölyded. A cukortartalmuk hamar keményítővé válik, így lisztes lesz, hamar levénül, szinte egyszerre kell leszedni.  Általában rövid tenyészidejűek.
A velőborsók hosszabb tenyészidejűek, főleg konzerválásra alkalmasak, szemük éretten ráncos, szabálytalan formájú, több a cukortartalmuk, kevesebb a keményítőtartalmuk, így lassabban vénülnek le, mint a kifejtő fajták. (Itt több fajta jellemzője olvasható)
A talajt elmunkáltam, eléggé porhanyós volt a tél után. A talajkaparóval fellazítottam. (erről írtam a talaj előkészítésről szóló cikkben)


Ebben az évben, a Rajnai törpe (Kifejtőborsó)az első, amit elvetek. Az egyik fajta minden évben ez.
A másik a Gloria de Quimper (Velőborsó) lesz. Ez korai, kell a hely a későbbi terményeknek. Ebből is vetettem egyharmad zacskót, a többit két hét múlva.

Az alap sortávolság a kertemben a 20 cm. Ez általában mindenre alkalmas. Ha nagyobb távolság kell, ennek a többszörösét alkalmazom. Így  van kialakítva a sorolóm.


Kapával a kihúzott sorokat kimélyítem, és ebbe teszem a magokat. 5-6 szemet egy csoportba, a csoportokat 15m cm távolságra egymástól. Így segítik egymás kelését.


Vetés után a sorokat takarom. Nagyon fontos, hogy egy szem sem maradjon a felszínen, ugyanis a galambok messziről kiszúrják, és már este be is mondják a madárrádióban. Aztán a kertész csodálkozik, hogy alig kelt mag, és szidja a magot.


A vetést hengerrel tömörítem. Ha nincs henger, akkor kapával, gereblye fonákjával lapogassuk a talajt le.


A természetet siettetni nem lehet. De lehet neki segíteni. Ha a magot beáztatjuk pár óráig, hamarabb csírázik ki. Lehet a talajt fóliával takarni is, így előrébb hozzuk a kelés idejét, és a fejlődés is gyorsabb lesz.


Nekem erre vékony műanyag csőből készült lukacsos fóliám van. Nem a csöveket nyomom a talajba, hanem egy mérettel vastagabb 20-25 cm hosszú csövet, ebbe rögzítem az ívet.

Végre! Most már igazi kerti munka volt. Lehet lesni az időjárást, mert a következő a hagyma, sárgarépa, petrezselyem. Addig is gyönyörködjünk a szaporodó tavasz hírnökökben:






2011. március 9., szerda

Az a vészes palántadőlés!

Hogyan csökkenthetjük a kialakulásának esélyét?

 
Március első hetében már mindenki teljes erőből kezdi a palánták vetését. A palántagyár üzeme során azonban ott leselkedik az egyik legnagyobb ellenség, a palántadőlés.

 
Mit tegyünk?

  
Az otthoni palántanevelésnél a legtöbben a palántadőlés megjelenésétől félnek. Ez az a gombabetegség, amely a legtöbb palántát képes elpusztítani és a legvédtelenebb korukban éri őket. Elmondhatjuk, hogy szinte az összes palántanevelő földközegben jelen lehet a kórokozó gombacsalád valamelyike.

 
A növények a csírázástól a két lombleveles korukig a legérzékenyebbek rá, de helytelen nevelési körülmények között később is felléphet. A megjelenésekor a növény föld közelében lévő szárrészén a szövetek megpuhulnak, előbb áttetszővé válnak, szürkülnek, majd megfeketednek, elhalnak és a növény eldől. Jellegzetes tünete a megjelenésnek, hogy a szövetek sötétednek és a növény nem fejlődik.

 
Azonban nem annyira veszélyes a helyzet, mint első olvasatra tűnik, hiszen megfelelő körülmények teremtésével, és védekezéssel megelőzhető

 
Az előidéző körülmények, melyek fokozzák a fellépésének veszélyét:

 
  • Túl sűrű vetés
  • Állandóan túl vizes talajfelszín
  • Párás levegő
  • Meleg
  • Nem kellő megvilágítás
  • Fertőzött mag
  • Fertőzött föld
  • Levegőtlen, tömör talaj

  
Nézzük, mik azok, amivel segíthetünk:

 
A talaj, amit alkalmazunk szinte biztosan tartalmazza valamilyen formában a gombákat. Amiket üzletben vásárolunk, bármilyen típusú földet, ezek nincsenek fertőtlenítve. Házi körülmények között a talaj gőzölésére nemigen van lehetőségünk. Azt pedig, hogy sütőben valaki süsse a talajt nem tanácsolom, mert eléggé kényes művelet, másrészt nem túl illatos tevékenység.

 
A vetéshez felhasznált földet inkább tegyük levegőssé, áteresztővé, mégpedig ¼, 1/3-ad mennyiségű homok és/vagy perlit hozzákeverésével. De akármilyen ásványi porral is lazíthatjuk.

 
Ezzel már egy lépést tettünk az elkerülésre.

 
A felhasznált magot 2-3 óráig áztathatjuk kamilla és fokhagyma lébe csávázásként. Majd a vetést ezzel a lével és 1,5%-os Bordóilével öntözzük be.

 
A kelésig tartsuk nedvesen a talajt, de ne legyen tocsogósan vizes.

 
Ha a magokat túl sűrűn vetettük, akkor feltétlen tűzdeljük át őket poharakba, vagy legalább egy másik ládába 4-5 cm-es tőtávolságra. A sűrű vetés miatt meg fognak nyúlni a növények, és gyengébbek lesznek. Kelés után a növényeknek (főleg a paradicsomnak) kb. egy hétig amúgy is alacsonyabb a hőigénye, így 5 fokkal csökkenteni kell a hőmérsékletüket. Majd tűzdelés után újra melegebbet kívánnak.

 
A túlzott gondoskodással is több kárt okozhatunk, főleg az öntözéssel. Nem szabad a talajnak állandóan vizesnek lennie. A felszínt én nem is locsolom felülről soha, csak alulról a tálcában öntözök, és nem kell naponta. Elég egy héten egyszer, legfeljebb kétszer. Csak akkor öntözöm felülről, ha valamilyen növényi ázalék levet használok, de ez a mennyiség is növényenként kb. egy műanyag kupaknyi. Ezek a levek: csalán és kamillalé, áztatott fokhagymalé (ennek eléggé penetráns illata van)

 
Tehát FÖNTRŐL SOHA NE ÖNTÖZZ!

 
Igyekezzünk a növényeknek megfelelő fényt biztosítani. Segíthet nappal egy erősen villanyégővel történő pótvilágítás is, amit 50-70 cm-re föléjük lógatunk. Vannak különféle színhőmérsékletű neoncsövek is erre a célra.

 
Fogassuk a tálcákat, vagy legalább az edényeket, hogy ne csak egy irányba fejlődjenek a palánták. Időnként, és ahogy nőnek egyre többször szellőztessünk. Szobában lévő fólia szekrényben nevelt növényeinknél rendszeresen szellőztessünk, két lombleveles korban már ne legyen zárt a nevelő. Itt ugyanis a keletkező párás levegő kedvez a gombák szaporodásának.

Ha mégis előfordul a fertőzés, akkor azonnal tűzdeljük át, vagy ültessük át a nem fertőzött növényeket másik földbe és öntözzük be réztartalmú szerrel. A fertőzött növényeket és földet távolítsuk el.
Ha igyekszünk ezeket a módszereket betartani, elkerülhető a betegség előfordulása.

 

 

 

 
 
1 példa. A ládában látható kelést már tűzdelni kell.
 
 
Szellősen tartva, áttűzdelve, alulról locsolva elkerülhető a fertőzés.