2015. május 29., péntek

Május végén

A kertben a május az egyik legmunkásabb hónap. Ilyenkor kerül sor a legtöbb zöldségféle elvetésére, palántázására. Már, ha az időjárás felelőssel is egyeztetve van.

Az idei májusban volt jó, és volt rosszabb szakasz.

A palántákat korán nem tudtam kiültetni, mert a hónap eleje hűvösebb volt, és a fagyos szentek környékére lehűlt az idő. Ezért nem is kockáztattam a palánták kiültetésével, inkább vártam, nem számít, hogy kicsit később teremnek, de ne fázzanak meg.



A paradicsomokat május 13-án palántáztam ki. Előtte elkészítettem a támrendszer elemeit, hosszú vascsöveket vertem le 2 m távolságra egymástól, közéjük az 50 cm tőtávolságnak megfelelően olasznád szárait állítottam le. Ezek közé később vízszintesen drótot feszítek ki, és ezekhez kötözöm a paradicsomokat. Az oszlopokat nem is szándékozom felszedni, mivel a paradicsom szereti azt a helyet, ahol már volt. A régi kertemben több éven keresztül azonos helyen voltak, és a kontroll tövekhez viszonyítva nem volt több fertőzés előfordulva.


 A paradicsom fajtáim nagy része indeterminált, azaz folytonnövő, így kell ilyen magas támrendszer. Amik determináltak, azokhoz természetesen nem tettem ilyen magas karókat.
A kiültetés után sajnos pár tövet a lóbogarak kiettek, de pótoltam, és elenyésző volt a veszteség.


A paprikák kiültetése május 21-én történt. Ezeket kissé feltöltött bakhátakra ültettem ki, és kiültetés előtt a poharakban jól megöntöztem őket, de palántázás után nem locsoltam egyet sem meg, így próbáltam elkerülni a lótetű kártételt, mivel azt tapasztaltam, hogy a nedvesség is vonzza őket. Láttam a járataikat, (kb 1-1,5 cm átmérőjű lukak a felszínen) de nem volt kártétel. A sorokba a közben kifejtett zöldborsó héját szórtam, egyék inkább ezt. Szerencsére a palántázást kissé hűvösebb, esős idő követte, így a nap sem égette őket, és a teljes öntözés is megvolt. Mára elég szépen fejlődnek, a paradicsomokat már kacsolni is kellett. (A kacsolásról korábban itt írtam.)


A zöldborsó szépen termett, lehet tavaszi zöldséglevest főzni. A múlt héten a padlizsánokat is kitettem, de már meg is jelentek rajta a krumplibogarak. Ezért naponta kell nézni, mert képesek lelegelni gyorsan a leveleket. Ezeket kézzel leszedem, és a szomszéd tyúkok elintézik a többit.

Elvetettem a bokor és futó babokat, valamint uborkát is vetettem, amiből, majd kovászos lesz.


A palántákat még nem permeteztem, de el van készítve csalán- és hagymalé beáztatva, ez majd tízszeresére hígítva lesz felhasználva.

Az esők után, bordóilével is lehet védekezni a gombabetegségek ellen, de még szerintem ráér.

Júniusban már számíthatunk termésekre is.

A végére egy kis ismétlés, mert a legtöbben ezekre kerestek rá. A címszavakra kattintva olvashatók a régebbi cikkek:

Csalán és egyéb ázalékok készítése, használata: 


2015. április 26., vasárnap

Időszerű dolgok 02

Sok nap telt már el eső nélkül, legalábbis felénk nem esett. Valószínűleg, hogy száraz nyárra lehet számítani.
A korábban elvetett gyökérzöldségek még nem igyekeznek kelni, egyedül a borsó növekszik.
A szárazság ellenére felénk nem volt túlságosan meleg, főleg az éjszakai és reggeli órákban. A palánták fejlődése is kevésbé intenzív ezen az új helyen, de az éjszakai lehülés nem nagyon viselte meg őket, így legalább nem nyurgultak fel. Egy pár paprika fázott meg, és pusztult el, de ez nem vészes veszteség.





Paradicsom esetében most nem lesz áprilisi, korai kiültetés, de nem is elsődleges célom a koraiság. Május közepére majd biztonságosan ki lehet őket ültetni.


Korábban írtam az áprilisi, korai paradicsom palántázásról, és lehet, hogy többen ki is ültettek. Fagyveszély nem várható, így sikerülhet nyerniük kb. két hetet. De ehhez fejlett palánták kellenek, amikhez februárban kell vetni.


A talaj melegedésével lehet vetni a cukkiniket, korai uborkát, csemegekukoricát, céklát. Még folyamatosan lehet retket, levél és jégsalátát is vetni.
A kora tavaszi bokor- és faültetéseket ne felejtsük el locsolni.
Az erkélyekre is ki lehet lassan helyezni a gyógy- és fűszernövényeket, paradicsomokat. Paprikákkal még várni kellene.

Fűvágáskor a levágott fűvel lehet a talaj felszínét takarni, ha van rá módunk, ilyenkor érdemes a csalán friss hajtásait begyűjteni egyrészt gyógyteának, másrészt megszárítani későbbi ázalékok (permet, tápoldat) készítésére.

2015. március 28., szombat

Én miért tűzdelem a palántákat?

Sosem elég ismételni.

A palántanevelés időszakában mindig felmerül a szokásos kérdés, hogy tűzdeljünk, vagy ne?

Régebben is írtam erről rendszeresen. Érdemes újra elolvasni ezeket az írásokat.
Miért előnyös a tűzdelés?
  1. Tűzdeléssel elkerülhető a sűrűn kelt palánták megnyúlása. 
  2. Az átültetett növénykék a gyökérnevelésre koncentrálnak, így erősebbek lesznek. 
  3. Ha keléskor kicsit megnyúltak, mélyebb ültetéskor ezt még csökkenthetjük. 
  4. Tűzdeléssel kapunk erőteljes, zömök, az átültetést jól tűrő palántát. 
  5. A tűzdelt palánta jobban fejlődik, így hamarabb kapunk termést. 

Ez így mind szép és tudományos. De felmerül a kérdés: mi van, ha nem vetem sűrűn a magokat az edényekbe? Akkor bőven lesz helyük egymástól és innen ültetem ki, vagy ha egyszerűen a pohárba, vagy cserépbe vetem a magokat szemenként? Ez mind járható út. De számomra a kényszer és a célszerűség indokolja ezt a palántanevelési módszert.



A paradicsom és a paprika a kelési időszakban nagyon meleg igényes. Ekkor biztosítani kell számukra a kellő hőmérsékletet, aminek mindenképpen ajánlatos húsz fok felett lenni. Ezt nem biztos, hogy mindenki, minden körülmények között tudja teljesíteni.Ellenkező esetben a kelés elhúzódik, hiányos lesz.

A másik probléma, ha minden magot már a végleges edénykéjébe vetek el, akkor rengeteg helyre van szükség. Aztán meg nem minden mag fog kikelni, így ezek edénye feleslegesen foglal helyet. természetesen, ha valaki csak néhány tövet akar, így is csinálhatja.

Én ezért a két fő okért végzem tűzdeléssel a palántanevelést, mert kevés a helyem. A kiválasztott paprika és paradicsom fajtákból körülbelül 250 db-ra lesz szükségem. Ebben benne van az esetleges pótlásra szánt mennyiség is. Ezt kikeltetni meleg helyen eléggé körülményes. De erre, mint a korábbi vetéses cikkben látható volt, elég 3 db kisebb méretű láda, és ezek elférnek a radiátor fölötti ablakpárkányon.



A kelés nagyon szépen megtörtént. A paradicsomok egyöntetűen, fajtától és magforgalmazótól függetlenül 4-5, a paprikák 5-7 nap alatt kikeltek március 16 és március 20 között. Mostanra elérték fejlődésben azt az állapotot, hogy a hely kevés nekik, a hőmérséklet sok. Mindkettő felnyurgulást okoz. Ezért el kell végezni a tűzdelést. Ebből látható, hogy ha a kelés rendben lezajlik, akkor vetéstől kb 2,5-3 hét alatt tűzdelhető növénykék fejlődnek.



A földkeverék nem nagyon tér el a vetés anyagától. kerti föld, homok, palántaföld, kőpor keveréke.
Az edények kisméretű műanyag cserepek és kiürült és kimosott tejtermékes poharak. A poharakra alul lukat kell vágni, hogy a víz közlekedni tudjon benne. A fajták jelölését úgy oldom meg, hogy az z edényekre egy számot írok, és azt egy kartonra rávezetem az edény számával, a névvel és a darabszámmal. Korábban az edényekre savfilccel írtam a neveket, de így több évig lehet használni az edényeket.



Amikor elő van minden készítve, kezdhető a tűzdelés.
A növényeket egy kés, vagy pálca, vagy bármilyen hegyes eszköz segítségével kiemeljük a ládából. Nekem sűrűen vannak ezért egy villával csoportosan szedem ki a növénykéket magam elé a tálcára.




...ha egyenként, nagyobb földdel jön ki, akkor egyből a pohárba tehetjük.



 A poharat félig teszem földdel, beleteszem a növényt, majd teleteszem, és enyhén megrázogatom.









  Szálasan ültetve megfogom a növényt a levelénél fogva. (A szára érzékenyebb, sérülékenyebb.) 



A félig töltött edénybe helyezem,


feltöltöm földdel...



...és megrázogatom.


A kész poharakat a tároló tálcára, világos helyre viszem. A poharakban felülről enyhén beöntözöm, majd a tálcába is öntök vizet. Ezután az edényeket fentről többé nem locsolom. (Palántadőlés veszélye! - Nem győzöm hangsúlyozni elégszer: nem kell túlgondozni a növényeket...túlöntözés, tápoldatozás, napoztatással megégetés stb.)




Nem kell megrémülni, a lekonyult növények pár óra múlva magukhoz fognak térni. Sűrűn sem szabad öntözni. A túlöntözés is megnyúlást okozhat. A talaj ne száradjon ki, de ne is legyen nagyon sáros. Ezért jó kb. hetente kétszer csak a tálcába önteni vizet, majd onnan felszívódik a szükséges mennyiség.

Most megint csak a jó időt várjuk, mint Manóka a fűszerkertben.



A kinti földbe lehet céklát retket, salátát vetni. Akinek több a helye az vethet krumplit. Bátrabbak cukkinit.