2010. augusztus 8., vasárnap

Augusztus a kertben

Még most köszöntött be az augusztus, és annyira rohan, hogy alig győzök vele lépést taratani Eddig volt minden hőség, szép meleg, eső, vihar, kicsi jég, ború. De szerencsére a kertben lévő növényeket ez nem nagyon zavarta. Végzik a dolgukat, nőnek, hozzák, érlelik a terméseket.


A tökféléknek ideális e az idő. meleg is van, eső is van. A kis töknél akkor fordul elő gombafertőzés, amikor a termés kialakul, de még a virágot nem dobja le. és a virágmaradvány a termésen van még. Ekkor párás, esetleg esős idő esetén gombák telepednek meg a virág és termés telálkozásánál. Le kell szedni az ilyen termést, a többinek semmi baja.Megelőzésként, már terméskötés után gombaölő (akár bordóilé) szerrel heti permetezés javasolt. Lisztharmat veszélyes időben kén tartalmú szerrel kell permetezni. Vonatkozik ez az uborkára is.


A kert egyik dísze a mángold, főleg a bordóváltozat. Van levél és nyélmángold. Mindkettőből finom ételek készíthetők.
 
Egy példa - Mángold recept:

Levelét pár másodpercre forró vízbe mártjuk, hogy hajlékony legyen, majd fele-fele arányban rizs-hús, fűszerek keverékével kis töltelékeket készítünk, egy tálba téve kevés vízen, inkább párolva megfőzzük. 
A lábasba beletesszük a maradék leveleket, szárakat, és vele főzzük. Fokhagymával, sóval ízesítjük.
Készre párolás után a töltelékeket tálra szedjük. 
A maradék levet a levelekkel, szárral, kevés tejszínnel összeturmixoljuk, és a töltelékekre öntjük. Tálalható.

A szárakat 5 cm darabokban vegyesen azzal, ami van (répa, cukkini, cékla) sütőbe rétegezzük, fokhagymával, sóval, fehérborssal, kakukfűvel ízesítjük, tejszínnel meglocsolva átpároljuk. Magába is jó, de húshoz köretként is alkalmazható.


Ha akarunk cserjéket zölddugványozással szaporítani, akkor most érdemes megtenni. Ribizli, egres, de dísznövények is szaporíthatók így.

Javasolt könyv: Jeszenszki: oltás-szemzés-dugványozás. 

A nyári, zölddugványozáshoz általában július második felében lehet szedni a félfás hajtásokat. A rövidebb max 15 cm oldalhajtásokat lehet szakítani, a leveleket a csúcs kivételével leszedni, laza nedves talajba, árnyékos helyen eldugni, csak a felső két rügy legyen szabad. Legegyszerűbb egy ásóval vágatott készíteni, beletenni a dugványt, és az ásót mellette párhuzamosan, kb 5 cm távolságra lenyomni és hozzászorítani a földet. Amit nem lehet szakítani, azt vágni kell, az alsó rügy alatt vízszintesen, a felső felett ferdén, így lehet látni rögtön a növekedés irányát is. A nedvességről folyamatosan gondoskodni kell. A párás környezetet fokozhatjuk fólia takarással.


Vethetők a retekfélék kései változatai: fekete retek, müncheni sör, akár a Jánosnapi is. De karalábét is vethetünk, valamint kerekrépa, tarlórépa is vethető. Ezt főleg utóveteménynek vetik, ebből ered a neve is. Ez kerek formájú, lehet fehér, vagy rózsaszínű héjú. A káposztafélék családjába tartozik. Ilyentájt lehet vetni, ha tudod biztosítani az állandó nedves talajt, ne száradjon ki a csíranövény. A vetést beöntözés után, néhány napig nedves ruhával érdemes nappalra takarni a kiszáradás megelőzésére. Erre is érvényes az állandó nedvesen tartás a bolhák miatt, mivel kersztesvirágú, mint minden retek és káposztaféle. Nyersen, salátába használható. Lereszelve ugyanúgy savanyítható, mint a káposzta. Zalában így teszik el. Kitűnő babosrépa levest ettem Nagykanizsán a savanyú répából.


A paradicsom is terem szépen. Így is el lehet tenni,  itt van a  receptet, ami nagyon egyszerű. Az olasz konzerv paradicsom adta az ötletet, ami nagyon ízlett. Én a San Marzanot használom erre a célra, annak is a nagyobb (rampicante) változatát, de jó bármilyen húsos fajta. Ez azért ízlett meg, mert akár már féléretten is nagyon édes. Tehát az egészben hagyandó paradicsomokat forró vízben csak addig főzöm, míg a héja könnyen le nem jön, ez kevés idő, főleg ha előtte egy oldalon picit behasítod. Kiveszem, lehúzom a héját és félreteszem. A többi paradicsomot, ez lehet bármilyen megmosom, összedarabolom, felteszem főni. 15 perc után botmixerrel összetöröm, majd szűrőn áttöröm, hogy a mag kijöjjön belőle. Ezeket héjastól teszem fel, leturmixolva ez is sűrít. Tovább főzöm leszűrve még 10 percig, teszek hozzá ízlés szerint sót, cukrot. Aki akar tehet bele valami kevés tartósítót is. Anélkül is eláll kb 2-3 hónapig. A kimosott, forrázott üvegekbe teszem a hámozott egész paradicsomokat, néhány darab bazsalikom levelet, ráöntöm a paradicsomlét. Az üvegeket lezárom, és másnapig szárazdunsztba teszem. Ha marad ki paradicsomlé. azt is el lehet tenni üvegbe, vagy levesnek, szósznak felhasználni, vagy csak úgy meginni. Egészségetekre!


Végül köszöntsük az augusztust Capek soraival.

Az augusztus általában az az időszak, amikor az amatőr kertész elhagyja tündérkertjét, és szabadságra megy.

Egész esztendőben nagy hangon hirdette ugyan, hogy az idén nem utazik sehová, nincs olyan nyaralóhely, ami felérne az ő kertjével, s nem lesz olyan kötnivaló bolond, hogy vonaton rázassa magát valahová Kukutyinba - de mikor aztán beköszönt a nyár, ő is csak igyekszik kifelé a városból, vagy mert feltámadt benne a vándorösztön, vagy a szomszédok miatt, "hogy ne mondhassák, hogy mit tudom én ... " Nehéz szívvel utazik el, tele van gonddal, aggodalommal, félti a kertet.



Jól jegyezzétek meg, az igazi, a vérbeli kertészről beszélek, nem a gyümölcsészekről meg a zöldségtermesztőkről!
Csak ujjongjon a gyümölcsész az almáin, körtéin, örvendezzen a zöldséges a karalábé, a karórépa meg a zeller óriási méretein, a vérbeli kertész minden ízében érzi, hogy az augusztus már a fordulat ideje.
Ami virít, sietve igyekszik elvirítani, s most még jön az őszi Asterek és a krizantémok ideje, s azzal vége!
De ugye te, ragyogó lángvirágom, s ti mind: aranyszínű aggófű, napsárga aranyvessző, aranyló rudbeckia, Harpalium, aranybarna napfényvirág, ti és én, mi együtt, még nem adjuk meg magunkat! Szó sincs róla!


Egész éven át tart a tavasz, egy életen át az ifjúság: mindig van tartalék, amiből kihajt a virág. Az csak szóbeszéd, hogy ősz van, mi addig másféle virágot hajtunk, a föld alatt növekedünk, tartalékot gyűjtünk az új hajtásokhoz ; mindig, de mindig van mit tenni. Csak akik ölbe tett kézzel ülnek, azok mondják, hogy minden rosszra fordul, aki virul, és gyümölcsöt érlel - akár novemberben is -, az nem vesz tudomást az őszről, annak aranyló nyár van, annak számára nincs elmúlás, csak sarjadó élet van. Tudd meg, őszirózsám, s te 'is, drága embertársam: az év olyan hosszú, hogy nincs is soha vége.

2 megjegyzés:

  1. A kígyóuborkát hogyan lehet szabadföldben termeszteni?
    Nálad nem jelentkezett még paradicsomvész, illetve a rezisztensnek kikiáltott uborkafajtán peronoszpóra?

    VálaszTörlés
  2. A kígyóuborkát termesztettem már szabadban is. palántát neveltem, és azt ültettem ki. Fontos számára az állandó nedvesség és fel kell futtatni valamilyen támrendszerre. Jólés bőven termett, de már nem teszek szabadba, mert ilyenkor van más is, az üvegházban pedig eddig termett.
    A paradicsomon nekem is vannak elszáradt levelek, de a termés ép. Nem biztos, hogy paradicsomvész. Lehet, hogy megégett ebben a melegben. Augusztusra már máskor is kezdett tönkre menni, de még mindíg van elég. Az uborka peronoszpóra is időjárás függő. Foltokban jelentkezett nálam is, de az a tapasztalatom, hogy mire azuborka kitermi magát, addigra mindeképpen leszárad a levele, csinálhatok neki bármit. Ekkorra azonban már van elég eltéve. Ajánlatos két időpontban telepíteni, két hét eltolással, így a későbbicsapat még hoz termést, mire a másik leterem és tönkre megy.

    VálaszTörlés