2013. szeptember 20., péntek

Búcsú

Elköszönök...

Ebben az évben sem sikerült annyiszor jelentkeznem, mint szerettem volna. A nyár teljesen elszaladt, és nyakunkon vannak az őszi szelek.
Amiért nem írtam egy ideje, annak az az oka, hogy a nyár elég sok más jellegű elfoglaltságot hozott. A legfontosabb változás, ami  a blogot érinti, az, hogy nem jelentkezem többet, ugyanis már nincs meg a kertem, aminek ürügyén írogattam.
Ennek az az oka, hogy elköltöztünk, így a kert is gazdát cserélt.
Általában mindig valamely munka okán írtam eddig, így egyenlőre nem szeretnék elméleti kertészkedést folytatni kert nélkül.
A korábbi írásokban  remélhetőleg az olvasók továbbra is találnak ötleteket, tanácsokat. A keresőt elég jól lehet használni, a címszavak is megtalálhatók. Új írások azonban nem jelennek meg.

Köszönöm olvasóimnak a közel négy év alatti kitüntető figyelmet, érdeklődést, kitartást, a több, mint 500 ezer látogatást itthonról és külföldről.

Mindenkinek további hasznos és kellemes kertészkedést, valamint jó egészséget kívánva köszönök el a kert utolsó képeivel.

Viszontlátásra!













VÉGE

6 megjegyzés:

  1. Minden jót nektek új utatokon. A blogod természetesen továbbra is látogatni fogom, köszönöm a sok tapasztalatot, amit innen kaptam.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a sok ötletet és tanácsot amit nyujtottál. És a munkát is, amit a blogba fektettél! Laci
    (A fórumon azért várunk még tőled tanácsot! Egy véletlen folytán a közelmultban tudtam meg a valós neved.)

    VálaszTörlés
  3. Én meg nem fogadom ezt el. Biztos nyomós okod volt a költözésre, de a tudásod nem adtad el a kertel együtt!
    Valamint van egy másik oldala is,

    "– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."

    ...és te megszelídítettél minket.

    Szóval ne told még be a billentyűzeted, a kertben lehet hogy nincs már dolgod, itt viszont annál inkább!

    VálaszTörlés
  4. Szomorú vagyok, és egyben remélem, hogy hamarosan sokkal szebb kertet ad Neked a sors, és akkor újra írsz majd! :)

    VálaszTörlés
  5. Mindenkinek köszönöm a kedves szavakat.
    Ha lesz lehetőség kertezésre,és lesznek kérdéseitek, újra jelentkezem.
    Üdv mindenkinek.

    VálaszTörlés