2011. január 30., vasárnap

Bevált paprika és paradicsom fajták a kertemben.

Válasszunk paprika és paradicsomfajtákat!

Sokan érdeklődnek, melyek azok a paprika és paradicsomfajták a kertemben, amik termése mind időszakonként, mind feldolgozásra beváltak. Most kint a kertet hó, zúzmara és vastag köd borítja, így továbbra is csak a szobakertészkedés marad még egy ideig.
A korán elvetett magok még a föld takaró alatt szunnyadnak, így nyugodtan áttekinthetjük milyen fajtákat fogok termeszteni ebben az évben is.

Paprika.


Túlságosan sok különleges fajtával nem foglalkozom. Elsődleges az étkezési paprika termesztés, majd a savanyításra, szárításra alkalmas fajták termesztése. A lényeg, hogy lehetőleg minél korábbi időszaktól, minél későbbig legyen termés.
A család a fehér, és húsos piros paprikákat kedveli, én pedig a zöldeket és az erőseket is szeretem.

Zöldpaprikák:

Elsődleges kedvenc a Duna F1. Ezt a fiam is szereti, mert ez nem erős. Sajnos mindig magot kell vásárolni, mivel hibrid, így nem lehet meghagyni a magját. Világoszöld a színe, teljes éréskor előbb szinte kisárgul, majd piros lesz. Kedvező körülmények között hosszúra megnő. Viszonylag igénytelen, folyamatosan terem.


Duna F1

A következő a hasonló tulajdonságokkal bíró Kofa. Az a különbség, hogy ez sötétebb zöld, és eléggé csípős fajta. Korai, üvegházba, fóliába ültetésre is alkalmas, és szinte addig terem, míg a fagyok el nem viszik. Sokáig kerestem hosszú, zöld, csípős fajtát, míg ezt meg nem találtam.

A jobboldali fölső képen, balról jobbra: Kofa, Rekord, Duna.

Rapid a következő fajta zöldpaprika, ami talán még erősebb, mint az előző Kofa. Ez rövidebbre nő meg, de bőtermő  fajta. Szinte fürtökben hozza a világoszöld termését. Kitűnően felhasználható savanyítás céljára is, ecetben is kemény marad a húsa. Szokta ezt is üvegházban termeszteni, és sokáig termő is marad. Teljes érésben szépen bepirosodik, szépen szárítható, így felfűzve sokáig lehet élvezni csípős ízét ételekben is.

Újabb fajta a Rapires, amit még csak pár éve próbáltam ki, de ez is kellemesen erős, szép hosszú termése van, hajtatásra is alkalmas, korán hoz termést.


Sárga cseresznye

Késői, savanyítási célra cseresznyepaprikát termesztek. Elsősorban a sárga színűt kedvelem, mert ez szebben mutat üvegben, közé néhány zöld, és pár piros termés széppé, tetszetőssé teszi az üvegben. Peperóni jellegű Kecskeszarvat is termesztek, ez zölden, sárgán és pirosan megy savanyításra, kellemesen csípős, de nem erős. Azonkívül vannak ceruza, és macskatípusú erős paprikáim is, amik evése esetén már kell némi plusz levegő, ezeket frissen és felfűzve való szárítás után ételekbe használjuk el. Ezek magjait csak márciusban vetem el, mert ráérek a kiültetésével, mert nem a korai termés a cél.


Kecskeszarv

 Fehér paprikák.

Tömeg termesztésre a Tizenegyes fehér szokott lenni a legkorábbi, ez csüngő, viszonylag fehér termésű, csokrosan terem. Ikertőben kettesével palántázom ki. Hajtatásra is megfelelő fajta, fóliába ültethető, bokra viszonylag kicsi, sűrűn 25*25 cm-re is ültethető.
A Start a másik, amit főleg szabadföldben lehet ültetni, ennek sárgább a termése, vastag falú, húsos, ízletes, kúp alakú. Magasra nő, karózni ajánlatos, mert az ágai törésre hajlamosak.
Hasonló a Ciklon is, ami főleg hajtatási, mert fényhiányos időszakban is jól fejlődik. Mindkettő betegségeknek eléggé ellenálló fajta.


Start

Termeszteni szoktam még a Bogyiszlóit, ami konstans fajta, magja megvehető. Szedéskor kisebb, kúpos termése sárga színű, kellemesen csípős, teljes érésben piros. Bokra alacsony, ikertőben, sűrűn ültethető. Savanyításra, kellemesen csípős csalamádékba sokkal finomabb, mint az almapaprika.

Bogyiszlói

Ebben az évben próbálom ki a Csüngözönt, ami fehér, kúpos paprika, és a Balaton F1-et, ami kissé zöldes színű, csípős. Ezeket még nem ismerem.

Húsos fajták:

Ezeket főleg kései fogyasztásra termesztjük, eléggé hosszú tenyészidejűek, így most ebben az évben korán el is vetettem a magjaikat. Ezek termése sötétzöld, vastag húsú, teljes érésben pirosodnak be, ízük édes. Leszedve, akár egy hónapig is tárolhatók. Lehet aszalni is őket, és paprika lekvárnak is kitűnő alapanyagok. Eléggé változatos a formájuk. Bokrúak erőteljes növekedésű, érdemes karózni, vagy támrendszerhez kihúzott zsinór mellett termeszteni. Szerintem kötözés nélkül az ágakat a termés lehúzza, az a földhöz érve elrothadhat. Érdemes teljes érésben, bepirosodás után szedni a termést, mert így édesebb, finomabb az ízük. Rezes permetezésre termés érés kezdetén szükség lehet, és a tápoldatos öntözést, permetezést is meghálálják. Én a következőket termesztem.


Balra Kapia, jobbra Gigant F1

A Kapia  kúp alakú, nagy termésű fajta.

A Gigant termése tompa, begyűrött  formájú, kaliforniai típus, de hazai fajta.
A kaliforniai fajtát mindenki ismeri a boltok kínálatából. Piros, zöld és sárga változatai vannak.
A Bikaszarv inkább keskenyebb, hosszú termésű fajta. Van sárga változata is.

Piros és sárga Bikaszarv

Paradicsomok.


Több fajtát kipróbáltam, és mivel kevés helyem van, ezért néhány fajtára csökkent a termesztett választék. Ezeket a fajtákat én mindet karó mellett nevelem. Nagy részük magasra nő.
Korainak a Marmande  vált be, amiből üvegházba is teszek pár tövet. Korán termőre fordul, termése közép nagy, kissé bordás, édes. Sokáig ellenáll a fitoftórának.
Finom, fürtös, közepesen nagy termésű, szép piros a Korall.


Fönt Korall, alul Cherolla F1

Szabadban van egy házikerti fajtám, aminek a magját évekkel ezelőtt kaptam. Én Kereknek hívom, de szerintem Kecskeméti Jubileum. Kerek termése kemény héjú, nagy, lapított formájú. Lének kiváló, sokáig terem.
Kisebb bogyói vannak a Lugas F1-nek, de eléggé tartósak, leszedve jól elállnak. Betegségre kevésbé érzékenyek.

Ökörszív

Különlegességnek termesztem a jó nagy termésű, vastag húsú, eléggé leves Ökörszívet, és a szinte barnásra színeződő fekete paradicsom jellegű Black Princet. A BP. leve befőzve sokkal sötétebb, de finom édes ízű. Termése főleg esős időben repedésre hajlamos.


Black Prince

Nem maradhat ki a kertből a San Marzanó, melynek Lungo nevű, nagy, hosszú termésű változatát termesztem. Ennek termése finom édes, kevés levű, sűrítménynek, aszalásra kitűnő. Leszedve sokáig eláll.


Fönt San Marzano, alul Lugas F1

Csemegézni Cherolla F1 koktél paradicsom terem, amit egy falatként lehet bekapkodni.


Balra a Black Prince leve

Ebben az évben is ezek kerülnek termesztésre.


26 megjegyzés:

  1. Végre, fajtalista! Látom, nálatok a csípős paprikák is kedveltek! A Tizenegyesből idén én is ültetek. Tavaly a kápiából a Kurtovszka fajtát ültettem, ez egész egyszerűen nem termett meg. Tavalyelőtt azonban a Csángó F1 prímán termett, idén visszatérek ehhez a fajtához.
    Érdekes, hogy milyen más tapasztalataid vannak egyes fajtákkal, mint nekem! A Marmande nálam a rothadás melegágya, elsőként megy tönkre, így törölnöm kellett a fajtasorból. A Lugas nekem is "örök darab", az Ökörszívre te motiváltál. Nálam a black Prince tavaly szép terméssel kecsegtetett, de az utolsó szemig felrepedt a Cherrola F1-gyel karöltve, pedig angyali ízű. Idén már nem is próbálkozok vele. Nálam a Roma VF, illetve a sárga terem igen megbízhatóan, és a házilag szedett magból való koktél. A Manót- rád hallgatva - töröltem a fajtasorból, pláne hogy a vetőmagboltban járva a héten kaptam egy csomag Zömököt. Van ezzel kapcsolatban valami tudnivaló, amit a termeszésénél figyelembe kell venni?

    VálaszTörlés
  2. A Zömök ugyanaz a jellegű, mint a Manó. Lehet, hogy csak azért, mert én nem igazán szeretem a kis bokrú fajtákat, nem is túl nagy szemű, így kihagytam. De volt ilyen üvegházban, eléggé korai termést adott.

    VálaszTörlés
  3. Helyet is akarok azért spórolni, azért választottam kis termetű fajtát.
    Kedves IL, bocs hogy ezzel nyúzlak, de tudnál a csoportos magvetéssel kapcsolatos tapasztalataidról is írni?
    Köszi!

    VálaszTörlés
  4. Nem nyúzás ez. Úgyis kevés a hozzászólások száma:)
    A csoportos magvetést kerek ságarépával (Párizsi vásár, olyan, mint a hónapos retek, pasztinákkal próbáltam ki. Sejtes tálcába tettem földet, abba külön-külön szórtam pár szem magot, beöntöztem,és vártam. Elég szépen kikeltek. Így egy sejtben 4-5 szál növényke kelt ki.
    A kiültetéskor a répákat úgy, ahogy voltak a sejtben, úgy tettem ki. A pasztinákot szétszedve is és csomóban is tettem ki.
    A répa jó lett. A pasztináknál azt tapasztaltam, hogy, ami ily módon lett kiültetve, azoknak a gyökere elágazódott. talán azért, mert a pasztinák nem szereti a palántázást.
    Így lehet még szerintem retekkel is próbálkozni, de akár salátával is. A salátát nem kell majd tűzdelni, és két-három szál egy kupacban úgyis hoz fejet. Legfeljebb végül egyet hagyunk meg és a mellette levőket mire fejesedne kiesszük.
    Lehetne így még vetni a kerek répát is, de akár levélpetrezselymet.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Il!

    Látva a fajtajegyzékedet és képeket el ment a kedvem a Rekord típusú paprikától :S, olyan kicsinek látszik a többi mellett mintha fűszerpaprika lenne :) vettem helyette Rapires F1-et, viszont ezt inkább hajtatásra ajánlják, szerinted eredményesen termeszthető szabadföldön is? Amúgy ízre melyik a finomabb? a Rekord vagy a Rapires?
    Köszönöm válaszod!

    VálaszTörlés
  6. A Rekordot azért szeretem, mert ez terem legbiztosabban. Bármilyen az időjárás, ezen mindig van, akár üvegházban, akár szabadban. Az biztos, hogy kicsi a termés mérete (átlag 10 cm), de jó ízű, és bőtermő. Ez adja a legkorábbi erőset,és a legutolsót is, ezt főzöm fölszárítani, és savanyítani is kiváló. A Rapires még csak egyszer volt, de ízlett, szép hosszú. Természetesen lehet szabad földön is termeszteni.

    VálaszTörlés
  7. láttam, hogy van Hatvani erős paprikád is, arról mi a véleményed? múltkor kacérkodtam vele a gazdaboltban, de inkább ott hagytam és helyette vettem Rapirest

    VálaszTörlés
  8. Ez régi házikerti fajta. Rendesen, sokáig terem. Azonban nekem az volt vele a bajom, hogy vékony a húsa, és viszonylag vastag a héja.Kicsi a termés mérete. Helyette inkább a Rekordot szeretem termeszteni.

    VálaszTörlés
  9. Kedves IL!
    Segítséget kérnék az erkélyre szeretnék egy kis kertet csinálni.Paprika, paradicsom,borsó, bab. Milyen fajtákat ajánlanál egy kezdőnek? A borsó az csak álom, nem is tudom lehet-e erkélyen termeszteni.
    Köszönöm válaszod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A borsót és a babot felejtsd el, egy főzetért nem érdemes. De a Matina ,vagy Lugas F1, szív (ökörszív) paradicsomot ültethetsz, mind futó, 6 tő ellát egy 4 tagú családot. Dézsában termeszthetők. Ha jól gazdálkodsz, akkor az ökörszív meg marad elrakásra.Paprikát csak 4-6 tő fehérözönt, mert az bőtermő.Ha jól gondozod meghálálja.

      Törlés
  10. Januárban írtam erről a témáról.
    http://ilkertje.blogspot.com/2011/01/kert-az-erkelyen.html
    Nézd meg és biztosan találsz benne ötletet. Aztán, ha kérdésed van, nyugodtan kérdezd meg, ha tudok válaszolok rá.
    Egyébként erkélyen is lehet annyi zöldségfélét termeszteni, ha nem is mennyiséggel, de örömszerzéssel biztosan ellát.
    Üdv: IL

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!
    Tudnátok nekem segíteni? Kersem azt a fürtösparadicsomfajtát, aminek a magja körül zöld, még akkor is, ha már beérett. Olyat szeretnék ültetni, de nem tudom, melyik palántát vegyem?
    Előre is köszi a választ!
    Üdv: Kati

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    nem tudom melyik pontosan az, amire gondolsz. Nekem a Cherolla F1 is eléggé zöld volt pirosan is, de nem biztos, hogy ez az.

    VálaszTörlés
  13. Szia InLandir!

    A Cherolla F1 végülis koktélparadicsom? Amit én kérdeztem, az talán kicsit nagyobb, de tényleg ettem koktélparadicsomból is olyami ízűt. Elég kevés a húsa (ezért nem is szeretem a Lukulluszt), és a magok körül zöld,szinte ropog maga termés. Már vettem 3 félét, Lugast, K3-at, és még amit csak simán paradicsom fának árultak. A Korall is nagyon jónak tűnik, de az már nem férne el :)
    Remélem, megtalálom az igazit.
    Köszi a választ!

    VálaszTörlés
  14. Igen, ez a neve: Cherolla koktél.
    A Lukullusz nem az lehetett, mert az igen húsos, viszont nem kifejezetten apró termésű és nem koktél fajta.

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Fűszerpaprikába szeretnék belekezdeni. Szabadföldön. Kérlek adj tanácsot hogy milyen fajtát vessek. Szeretném ha jó intenzív színe lenne majd az őrleménynek. Nem használok vegyszereket, így a rezisztencia sem lenne utolsó szempont. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv,

      Fűszerpaprikát régebben termeltem a nagy kertemben. Ebből nem elég 10-20 tő, ennél több kell. Én kalocsai és szegedi fajtákat termesztettem. Szerintem bármelyiket választod, nem a fajta lesz a lényeg, hanem a beérés, szárítás, előkészítés, és feldolgozás. A lényeg az, hogy kiváló őrleményt az első kötés ad. A többit is lehet utóérlelni, feldolgozni, de érdemes külön. A fűszerpaprikáról is olvashatsz, ha a blogon lévő linkről letöltöd a zöldségtermesztők kézikönyvét. (a link a jobb oldali sávon)

      Törlés
  16. A hibrid fajtákat ( F1) is lehet szaporítani, de hajtásról, és nem magról! Nekem bejött, tavaszra méteres, felnyurgult palántám lett, amit árokba fektetve ültettem. Pechemre megtámadta nyár végén valami, a permetezés ellenére nem volt igazán jó a termésem attól kezdve.

    VálaszTörlés
  17. Így van, de ez nem általános (bujtás, dugványozás) szaporítási mód. A lényeg, hogy magról nem érdemes a hibrideketszaporítani

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!

    Én most kezdtem el gyermekeimnek megtanítani a kertészkedés örömeit és úgy néz ki tetszett nekik! A visszajelzés tőlük is pozitív,ezért folytatni fogom tovább :-)
    Ebben a videóban megnézheted hogy csinálták ők http://youtu.be/EQauDclYUNA

    VálaszTörlés
  19. Sziasztok!

    Én most kezdtem el gyermekeimnek megtanítani a kertészkedés örömeit és úgy néz ki tetszett nekik! A visszajelzés tőlük is pozitív,ezért folytatni fogom tovább :-)
    Ebben a videóban megnézheted hogy csinálták ők http://youtu.be/EQauDclYUNA

    VálaszTörlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok!
    Szabadföldi, kevés hozzáértést és törődést is toleráló fajtát keresek. (paradicsomot) Lugas F1 rémlik, mintha már hozott volna nálam is szép termést. Abba a hibába szoktam esni, hogy próbálkozom, elcsábulok, elaprózom (fajtánként pár tő, kevés helyem van) és nem igazán szokott sikerülni. Tavaly egy díszkertészetben ajándékba kaptam pár palántát, az volt a leghálásabb. Olasz óriásnak nevezte aki adta. Egyébként meg talán a lugas ill. valamelyik hasonló fajta amiről valóban volt mit szedni. A magas növésű, kemény héjú/húsú ellenálló fajtát keresem. Van alternatíva szerintetek, vagy tényleg a Lugas lehet ez a bizonyos? Ökörszív, koktélok is volt év amikor sikerült, de koránt sem mindig. Nyúlt bogyójú ill. színesek is tetszenének. De nem szoktak bejönni a spontán piaci bevásárlások.
    Normál, kerek, de sárga ill. sanmarzanó vagy valami hasonló is tetszene. Gyerekkoromból emlékszem egy "paprika paradicsom"-nak titulált húsos, nem savas fajtára. De nem sikerült rátalálni. Bármelyik felsoroltra van javaslat kérem osszátok meg velem! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  22. E-Bayről rendelhető a Big Daddy. Lugas, hatalmas méretű édes, aromás steak paradicsom. Betegségekre kevésbé fogékony, bőtermő. A család kedvence. Picit későb kezd teremni mint pl. A Lugas F1.

    VálaszTörlés