A következő címkéjű bejegyzések mutatása: petrezselyem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: petrezselyem. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 8., vasárnap

Májusi eső aranyat ér.

Május az első igazi kertezős hónap 


Felénk közel egy hónapja nem volt számottevő eső, így a mostani eső nagyon jókor jött. A fejlődő növényeket öntöztem, de semmilyen öntözés nem ér fel egy rendes esővel. Ilyenkor szinte ugrás szerű fejlődésnek indulnak a növények.



Áprilisban felhívtam a figyelmét mindenkinek, hogy 25-e után már ne palántázzon ki paradicsomot, paprikát, uborkát meg el se kezdjen. Nos be is köszöntött a lehűlés, és mint minden, ez is korábban jött két héttel ebben az évben.


Komoly fagyok felénk nem voltak, így csak 3 tő paradicsomot ért kisebb  fagyhatás, de mivel ezek is már be voltak gyökeresedve, remélhetően kiheverik.

A paprikákkal és padlizsánokkal még várok egy hetet, azok minden lehűlésre érzékenyek, és nem is nagyon heverik ki a károsodást. Addig jó helyen vannak az üvegház polcain. A fagyosszenteket megelőzően ezeket kockázatos kiültetni, mert még lehet jelentős lehűlés.


Megjelentek a tetvek is, ellenük megfelelő védekezés a kenőszappanos permetezés. Egy napig áztatott, hígítatlan csalánlével a hatást fokozhatjuk. Szükség szerint másnap ismételjük meg a kezelést, két alkalom általában megfelelő szokott lenni. Főleg szilva és meggyfáknál van szükség, de a rózsák is hajlamosak tetvesedésre. 

Tetvek rózsán, egy szappanos permetezés elintézi őket.


De dolgoznak a segítőink is.

A meggyeket bordóilével permetezzük monília ellen, egrest pedig mészkénlével lisztharmat ellen.
Májusban vethetünk céklát, a ki nem kelt sárgarépát és petrezselymet is pótolhatjuk, még lesz használható termés belőle. A babbal várjunk egy kicsit melegebbet. Uborkát, cukkinit, csemegekukoricát is vethetünk.
Szamócát érdemes tejsavóval és fokhagyma lével megpermetezni a gombabetegségek ellen.


Májusban még jelentős palántázás van előttünk, de magvetéssel is sok növény vár szaporításra. Ez a hónap még a szaporítási időszakba tartozik. Ugyanakkor ebben az időszakban a leglátványosabb a növekedés, a fejlődés. De sok minden még most virágzik. A retkeket és zöldhagymát már esszük. Ne feledjük a retkek talaját állandóan nedvesen tartani, mert ez gyéríti a földibolhák kártételét. A Rajnai törpe borsó már virágzik.


Így a munkán kívül van miben gyönyörködni is.

2011. március 15., kedd

Vessük a gyökérzöldségeket.

Sárgarépa, petrezselyem, paszternák.

A márciusi beköszöntő jó idő egyre több embert csal ki a kertbe. A napsütés hatására a talaj melegedni kezd, és ahol jól elmunkálható a felszíne, megfelelően morzsalékos magágyat lehet készíteni, ott el lehet vetni a gyökérzöldségek magjait is.
Ezek is hidegtűrő fajták, csírázásuk már elég alacsony hőmérsékleten is megkezdődik, azonban megfelelő nedvességre is szükségük van. Azért jó korán elvetni őket, mert ilyenkor koratavasszal még nem szárad ki olyan könnyen a talaj felszíne. Nagyon korán, februárban én nem szeretem még elvetni ezeket, mert a hidegben nem indul meg csírázás, hosszan elfekszik a mag, és esetleg a hideg és nedvesség hatására kirohad, „megkotlósodik”.
Arra a területre, ahol előző évben voltak, ne termesszük. A frissen trágyázott talajt sem szereti. Ez főleg az istállótrágyázott területet jelenti, a komposztos hely nem árt neki. A friss trágyázással az elállóságuk csökken, hamarabb jelentkeznek az állati kártevőik.

Mind a laza talajt szereti, mivel gyökérzetük mélyebben hatol a talajba. Nehéz, kötött talajon elágazóak lesznek a gyökerek. Ilyen helyen főleg petrezselyemből rövidebb gyökerű fajtákat válasszunk. Aki csak a lombja miatt akar petrezselymet, az levélpetrezselymet vessen. Ebből én a normál levelűt szeretem, a mohafodrozatú az nem annyira "petrezselymes".

Vetés előtt szép sima magágyat kell készíteni, apró, megfelelően morzsalékos talajfelszínnel. Az aprómagvak keléséhez fontos a megfelelően tömörített talaj. Én előtte is meghengerezem egy sorral.
A sortávolság nekem ennél is 20 cm, amit sorhúzóval kihúzok, és a kihúzott sorok mélysége is megfelelő.
Sárgarépából több szokott fogyni, így ebből többet, és több fajtát vetek. Rekord (tárolásra), Amszterdami (korai), Nanti (közepes tenyészidejű) került ebben az évben elvetésre.
 Itt a sárgarépáról sokat meg lehet tudni. 


A középen lévő nád, csak jelzés, mert két oldalról behajolva vetek, így nem kell lesni, meddig szórtam a másik oldalon a magot.

A sorok két végére egy fej vöröshagymát dugok sorjelzőnek. A répa sorába pár szem kapormagot vetek, mert a kapor segíti a répa kelését, később elnyomja az illatát, így megtéveszti a répalegyeket. Ezt a célt szolgálja a fajtákat elválasztó 1-2 sor dughagyma, de lehet pórét tenni erre a célra. Sorjelzőnek még szórható retek és saláta mag is, ezek hamarabb kikelnek, és jobban láthatók, hol vannak a sorok. Én ezeket a magokat elég sűrűre vetem. Így biztosan kel annyi, amennyire szükség van. Később sem ritkítom, hanem ahogyan nőnek,úgy esszük ki közülük a felesleget, így , mire be kell érniük, lesz megfelelő helyük növekedni.
A petrezselyem sorának végébe büdöskét vetek, ez majd a fonálférgeket tartja távol. Az egész vetést egy sor kaporral zárom.
A kevert vetésnek az a célja, hogy a hagyma védi a répát a répalégytől, a répa pedig a hagymát a hagymalégytől. A tagatesnek (büdöske) pedig fonálféreg riasztó hatása van a talajban, a virágja pedig a hasznos rovarokat vonzza, ugyanúgy, mint a kaporé és a körömvirágé (Calendula).


A belocsolás a takarás előtt, kellő nedvességet biztosít a magok megduzzadásához.

Paszternák (Pasztinák) magja csak egy évig csíraképes, így ezt nem érdemes eltárolni.
A vetés sorait, a magok csírázásának segítésére óvatosan, hogy a magokat ne mossa el a víz, locsolóval megöntözöm. Majd vékonyan földdel takarom. Ekkor megint meghengerezem a felszínt, mert ellenkező esetben hiányos kelésre lehet számítani. Ha nincs henger, akkor a gereblye fonákjával, lapáttal megütögetve megfelelően a magokhoz lehet nyomni a földet.


Fontos a kellő tömörítés.

Később, ha valami oknál fogva a felszín kiszáradna, locsoló rózsájával tartsuk nedvesen. A magoknak nem szabad kiszáradni.
Ha ezzel végeztünk, mi mindent megtettünk azért, hogy friss gyökérzöldségek kerüljenek  a tavaszi levesbe.

2011. január 15., szombat

Milyen zöldségféléket lehet már vetni?

Vetési terv 2., avagy mivel kezdhetjük a vetést.

A vetés különböző módozatait, és a szabadföldi vetés idejét tavaly már megbeszéltük
 Most azt nézzük meg, mik azok a korán elvethető növények, amiket türelmetlenségünkben, és leküzdhetetlen vetési kényszer által kényszerítve már most, vagy az elkövetkező napokban elvethetünk.

Nálam az első mindig a bazsalikom, melyet cserépbe vetek és ablakpárkányon tartok. A magokat csak a talaj felszínére szórom, mert csírázásukhoz fényre van szükség- Naponta kicsit megpermetezem vízzel, hogy ne száradjon ki. Ha szükséges később áttűzdelem, és maradnak cserépben a lakásban.

A következő a zeller.
A zellert általában palántázással szaporítják, mivel a fejlődéséhez sok idő kell, és helybe vetve nem lenne ideje a fagyokig megfelelő gumót nevelni.
Csírázása 12 fok alatt szünetel csak efölött indul meg, de 20 fok körül a legintenzívebb. A magja sok olajat tartalmaz, ezért 20-30 fokos vízben történő néhány órás áztatással segíthetjük a csírázást. Én nem szoktam áztatni, de vetés után meleg vízzel öntözöm be a talajt. Virágládába, 2 sorban szórom el a magokat, enyhén takarom, és tömörítem a vetést. Egy üveglappal lefedem a ládát, és meleg helyen, általában ablakpárkányon tartom, Gondoskodni kell, hogy a talaj felszíne ne száradjon ki.
A lassú kelés miatt a vetéstől a kiültetésig12-24 hét is eltelhet. Ezért én január első felében el szoktam vetni. A januári, február eleji vetés májusi, a márciusi júniusi kiültetést eredményez. Kikelés után én tűzdelni nem szoktam. Mindig van annyi palánta, amennyi nekem szükséges. Ha szép fejet akarunk, akkor jól trágyázott helyre, önállóan ültessük ki, 30*40-es távolságra. Azt tapasztaltam, hogy a paradicsom, a káposzta és uborka mellé ültetett zellerek inkább nagy lombtömeget és kisebb gumókat neveltek.

A következő a retek.
A retkek alacsony hőmérsékleten már csíráznak. A káposztafélékl a leghidegtűrőbb növények. Viszont a retkek nagyon érzékenyek a fényre. Kevés ilyen növény van, amely ennyire érzékelné a fény és megvilágítás idejének változását. A legsötétebb hónapokban alig fejlődik. Még a hónapos reteknek is 2-3 hónapra van szüksége a kifejlődésre. De sok fényre, hosszú megvilágítás hatására már magszárat növeszt. A retek bár hidegtűrő, korán elvetni nem javasolt, csak hajtatásra alkalmas fóliában, üvegházban. Ha februárban nincsenek nagy fagyok, akkor meg lehet próbálni kerek, piros korai hónapos retket fólia alá vetni. Szabadföldbe március előtt ne vessük el. Akinek megfelelő helye van, az egy kiselejtezett esőcsatorna darabba, vagy hosszú virágládába vethet és azt hűvös helyen, épületben nevelheti.

Fejes saláta.
Megkezdhetjük lakásban a fejes saláta palántanevelését. Fontos. Ne legyen rá nagyon meleg!, ugyanis nagy melegben a magok nagy része ki sem fog kelni. Maximálisan 16 fok legyen rá. Ahhoz, hogy március elejére kiültethető salátánk legyen, január második felében el kell vetni a magokat. Lehet közvetlen pohárba vetni 2-3 szem magot, de lehet ládába is, amiket át kell tűzdelni. A salátát tűzdeléskor nem szabad mélyebben ültetni, mint volt, inkább billegjen, mert akkor nem lesz feje. Fentről locsolni sem szabad, mert hamar rothadásnak indul a gyenge növény gyökérnyaka. Fóliába már február végén, március elején ki lehet ültetni. A fentiek alkalmazhatók a kötöző salátára is.

Káposztafélék, karalábé.
 Hőigényük szinte azonos a fejes és kelkáposztának, karalábénak, karfiolnak és brokkolinak. Ahhoz, hogy szabadföldbe március második felére kiültethető palántáink legyenek, január 20-február elejéig el kell kezdeni a nevelését.
Káposzta. Korai fajtákat vessünk. (rövid tenyészidejűek 60-90 nap, középkoraiak 90-120nap) Korai termesztésre  a palántanevelés 6-8 hét tűzdelés nélkül. Tűzdeléssel két héttel hosszabb.
Kekáposztának a palántaneveléshez 6 hétre van szüksége. A jól fejlett palánta fóliába, üvegházba február végén kiültethet. Jól begyökeresedve enyhe fagyot is kibír.
Karalábénál arra kell vigyázni, hogy kiültetés után fagyhatás ne érje, mert károsodik. Árnyékban hosszú lombot, kis gumót nevel.
Karfiol és brokkoli. Szintén vethető palántának január közepétől. Célszerű egyből pohárba vetni.  Kb. 10 hét kell neki a kiültetésig. A brokkolinak 2 héttel kevesebb időre van szüksége. Már március elején kiültethető fóliába, mert kevésbé érzékeny a felmagzásra, mint a karalábé. Árnyékban, gyakori borult idő miatti kevés fény csökkenti a rózsák fejlődését.
A gyökérzöldségeket nem szoktuk palántázni, hanem csak közvetlen szabadföldbe vetni. Ennek még nem jött el az ideje. Ugyanakkor én tavaly próbálkoztam répa és pasztinák csoportos vetésével és palántázásával, és sikerrel jártam. De a helybevetett pasztináknak a gyökere nem lett elágazó, míg a palántázottaké igen. Répából kerek, Párizsi vásár fajta lett üvegházba palántázva, és korán szedhető volt.

A hagymaféléket sem szabad még korán elvetni.

Láthatjuk, hogy vannak mégis olyan növények, melyekkel már meg lehet kezdeni a szezont. Ha mégsem sikerülnek, akkor is kielégíthettük a vetési vágyunkat. Legfeljebb az a kevés mag veszett kárba. De, ha sikerül….:)

2010. szeptember 14., kedd

Áttelelő zöldségek vetése

Szeptemberben el lehet kezdeni az áttelelő zöldségek vetését. Ági ezekről kérdezett, és azt hiszem ez megér egy teljes bejegyzést.
Azokat a növényeket szaporítjuk így, amik nem annyira érzékenyek a fagyokra, jól bírják a hideget és tavasszal, az első jobb idők beköszöntésekor fejlődésnek indulnak, így korán jutunk friss vitaminokhoz.
Két féleképpen lehet elvégezni.
Őszi vetés:
 Ősszel, tehát így szeptemberben elvetjük, eldugdossuk a szaporítóanyagot, az kikel, begyökeresedik. Így telel át, és tavaszzal indulfejlődésnek.
Tél alá vetés:
A másik módszer a tél alá vetés. Ekkor a magokat november végén, de, ha jó az idő december elején vetjük el, ha már lehült a levegő 2-3 fok alá, hogy a hideg hatására ne induljanak csírázásnak. A magok a téli csapadékhatására megduzzadnak, és tavasszal, a számukra már optimális hőmérsékleten csíráznak ki és hamar kikelnek. Mire egyáltalán rá tudunk menni a talajra, ezek már kisorolnak. Ilyenek elsősorban a petrezselyem, sárgarépa, de lehet kiszórni saláta magokat is. van aki kísérletezik így zöldborsóval is. Ha nagyon nagy a fagy, a borsó nem bírja. De - 5 fokot még kikelve is kibír. ki lehet próbálni. én volt, hogy januári enyhe időben vetettem, és szépen kikelve átvészelte a februári fagyokat. Januárban így el lehetvetni a mákot is. Ha sikerül, akkorra, mire a máktokbarkó rajzik, a mák már elvirágzik.

Kora tavasszal mire mások vetik, nekünk már hajt a saláta, van zöldhagyma. (a fátyolfólia alatt répa és petrezselyem van, tavaszi vetésű).

Most nézzük sorban az áttelelően vethető növényeket.

Elsősorban az őszi fokhagyma. Legkésőbb október elejéig el kell dugdosni. én 0 cm sor, 10 cm tőtávolságra szoktam. Kihajtva, meggyökeresedve szépen áttelel, legalább két héttel korábban szedhető fel, mint a tavaszi, és a fejek is nagyobbak, gerezdesebbek. Egyetlen hátránya, hogy nem áll el oly sokáig.
Ugyanígy el teszek egy jó adag dughagymát. Ebből lesz a korai zöldhagyma. Ezeket mindeképpen meg kell enni majd zölden, mert a vöröshagymát, ha bármilyen formályában, tehát dughagymaként is fagyhatás éri, magszárba fog menni. De ezzel nincs is baj, mert mindíg elfogy.

Ősz végén ilyen a saláta a hagymával.

Tavaly próbáltam először a hagyma közé szórni saláta magot. Én a saját felmagzott salátám megszedett magját szórtam ki. Kikelve ez is szépen áttelel. Tavasszal jól megvannak a zöldhagymával, a saláta takarja a hagyma szárát, így magasabban fehér a hagyma szára. Ebből lehet kiszedni fejessaláta palántának is.
Aztán a következő a petrezselyem. A lombnak nevelt metélő, és a gyökérpetrezselyem is. De, aki szép, hosszú gyökeret akar, az ne vesse el télre. Mert tavasszal ezek lombot nevelnek előbb, és a petrezselyem, mivel már átélt egy fagyot, azt hiszi, hogy már két éves, így egy idő után magszárat nevel. De addig korai vékonyka gyökereket is meg lehet enni. Ugyanez vonatkozik a sárgarépára is. A kikelt sorokat esetleg lehet vékonyan takarni szalma, széna, falevél takaróval. Vastagon ne, mert kipállik alatta, vagy beköltöznek a pockok. A fóliatakaró még rosszabb, mert a hőingadozástól állandó pára csapódik ki, a növény bepállhat. Én nem szoktam takarni. A petrezselyem levél télen csak megfagy, de konyhahőmérsékleten kienged, és jól felhasználható.

Jobb oldalt látszik a rengeteg elszóródott magból kikelt petrezselyem, fölötte saláta.
Én mást nem szoktam elvetni áttelelésre, de el lehet ugyanígy vetni a spenótot, sóskát, esetleg kelkáposztát is. A kelkáposzta csak az ország déli részein termeszthető így. Áttelelésremár augusztusban el kellett volna vetni. Ha a káposzta megfagy, az is felhasználható kiengedés után.

A fagy a kelkáposztának sem árt.

Céklát ne vessünk télre, mert tavasszal egyből magszárat nevel, nem lesz gumója. Az elszóródott magból kikelteknek is.
Így lehet próbálkozni. Ha nem sikerül,ahogyan gondoltuk, akkor sincs veszve semmi sem. Majd jön a tavasz, és lehet veteményezni újra.

2010. szeptember 12., vasárnap

Ősz van

A szeptember elhozta az őszt.
"Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak."
(Móra Ferenc)

Vége van bizony, és olyan gyorsan elszaladt, főleg az augusztus, hogy alig lehetett követni. A termések egymás után érnek be, nem győzzük szedni, de ennek csak örülni lehet, hiszen ezért dolgoztunk egész évben.
Teljes gőzzel beindult a tartósító üzem, sorakoznak a kamrapolcon az üvegek, telnek a tárolók, így télen lesz miről eszünkbe jusson a nyár.
 
Most a szeptemberrel eléggé esős időszak köszöntött ránk. Felénk legalábbis nem túl sok szépséggel szolgált. A sok esővel a paradicsomok lassan tönkre mennek, permetezésnek ilyenkor már sok értelme nincs. Szedni kell le, amik érnek, akár féléretten is, mert tálcákra kirakva a paradicsom beérik, mert utóérő.
 

A paprikákat is tehetjük el savanyúságnak, de felfűzve meg is lehet szárítani őket és így felhasználni főzéskor.
A leérett növények maradványait takarítsuk le a területről. ha van lehetőség, a beteg részeket inkább égessük el, ne fertőzzék a komposztot.
 

A tökfélék is elállnak leszedve sokáig. nekem még terem a szabadban a lugas uborka, de a hűvösebb idővel ez is el fog majd pusztulni.
Ilyenkor el lehet vetni a metélő petrezselyem magját, hogy korán legyen jövőre zöldje. hónap végén elszórhatjuk a saláta magját, ez kikelve áttelel, és korai salátának jó lesz. Ha van, akkor az áttelelő fajtákat vessük el.. (Nansen, téli vasfej)
 

Vethetünk újra hónapos retket, ezt akár kis fóliával letakarva megvédhetjük a fagyoktól.
Dugdosni lehet zöldhagymát, és hónap végén el lehet tenni az őszi fokhagymát, amelyik áttelelés után korábban szedhető. Az őszi fokhagyma termése nagyobb, mint a tavasszal dugdosott fajtáé.A tél előtt eltéve kihajt, meggyökeresedik, így telel át. A fagy sem árt neki. Én szoktam így zöldhagymát is dugdosni, ebből tavasszal nagyon korán szedhető zöld lesz.
 

Még remélhetjük, hogy lesz ősszel is jó idő, de a kerti szezonnak lassan vége. Egyre kevesebb lesz a termés, és egyre több a takarítani való. A letermett területekre lehet vetni talajtakarónak mustárt. Vagy levágott fűvel is takarhatjuk a felületet. A gumósok nagy része még kinn van. Még nem szedem a céklát, zellert, paszternákot. A sárgarépából és petrezselyemből is csak a fogyasztandó mennyiséget szedjük.
 
Az őszt köszöntsük Čapek soraival:
 
Végre itt a szeptember


A kertésznek a szeptember a maga nemében hálás és nevezetes hónap; nemcsak azért, mert akkor virít az aranyvessző, az őszi Aster és a Chrysanthemum indicum, s nemcsak miattatok, virágoktói roskadozó,lenyűgöző szépségű georgínák. Higgyétek el, tamáskodók,hogy a szeptember minden másodszor virágzó növény választott hónapja, a szeptember a másodvirágzás ideje, a szőlőérés hónapja. Ezek a
szeptember mélyebb értelemmel teli titkos kiváltságai, de ezenfelül ez az a hónap, amikor ismét kitárja ölét a föld, úgyhogy megint ültethetünk. Most kerül a földbe minden, aminek tavaszig meg kell erednie. Ez persze megfelelő jogcím nekünk, kertészeknek arra, hogy megint egyszer végiglátogassuk a szaktársakat, megnézegessük, hol mi van, kiválasszunk néhány kincset érő növényt már a következő tavaszra, s egyúttal jó alkalom most itt arra is, hogy megállítva a rohanó esztendőt, elidőzzünk egy kicsit e derék szakembereknél, s megadjuk nekik az őket megillető tiszteletet.
A nagy kertész, azaz a hivatásos termesztő rendszerint józan életű férfiú, nem iszik, nem dohányzik, egyszóval erényes. A történelem nem jegyzett fel róla sem nevezetes gaztetteket, sem hadi, sem politikai érdemeket.Emlékét egy-egy új rózsa-, georgína- vagy almafajta örökíti meg; neki ez a dicsőség, amely rendszerint anonim, vagy más név alatt rejtőzik - untig elég. A természet különös szeszélye folytán a kertész általában testes, sőt hatalmas termetű ember, talán azért, hogy megfelelő ellentétet alkosson a virágok gyengéd, filigrán kecsességével, vagy mert a természet Cibelé képere formálta, szemléltetni akarván ezzel, hogy a kertész az éltető, a gondos atya. És valóban, mikor a kertész ujjaival vájkál a virágcserepekben, az majdnem annyi, mintha tápláló emlőt nyújtana kis neveltjeinek.



A kertész megveti a kertépítő mérnököket, azok viszont a kertészeket tartj ák afféle zöldségeseknek. Jegyezzétek meg, a kertész szerint az ő foglalkozása nemcsak afféle mesterség, hanem tudomány és művészet; lesújtóbb véleményt nem is mondhat vetélytársáról, mint azt, hogy jó üzletember. A hivatásos kertészhez nem úgy jár az ember, mint a fehérnemű- vagy avaskereskedőhöz, akinek megmondja, mit akar venni, fizet, és továbbáll. A kertészhez az ember beszélgetni megy: megkérdi, hogyan is hívják ezt vagy azt a növényt, elmondja, hogy a szirtőr, amit tavaly vett tőle, remény teljesen fejlődik, elpanaszolja, hogy az idén kár esett a Mertensiákban, és könyörög neki, mutassa meg újdonságait. Meg kell vitatni, melyik a jobb, a Rudolf Göthe vagy az Emma Bedau (ezek őszirózsák), valamint perlekedni is illik egy sort például azon, mit szeret jobban a Gentiana Clusii, az agyagot vagy a tőzeget.
Ilyen és hasonló megbeszélések után kiválasztunk egy új ternyét (az ördögbe is, ugyan hová tegyük majd !), egy szarkaláb at, mert az otthonit elpusztította a lisztharmat, no meg egy cserepet, amelyről a kertésszel együtt sem tudjuk kisütni, mi van benne, s miután néhány kellemes órát eltöltöttünk tanulságos és szórakoztató tereferével, fizetünk a kertésznek - aki nem kereskedő - öt-hat koronát, és ezzel kész. A kertész mégis szívesebben lát bennünket, akik jól meggyötörjük, mint azt az uraságot, akin messziről érzik az autószag, s aki egyszerűen meghagyja neki, válasszon ki számára "hatvanféle fajt a legkülönb virágaiból, de aztán prima minőségű ek legyenek".
Minden hivatásos kertész esküdözik, hogy kertjének . földje silány, ő nem trágyáz és nem öntöz, télre semmit le nem takar. Nyilván azt akarja ezzel bizonyítani, hogy virágai kizárólag iránta való szeretetből növekszenek. Némi igazság van is ebben: a kertészkedéshez szerencsés kéz kell, vagy talán azt mondhatnánk, égi kegyelem. Az igazi kertész csak úgy vaktában beledug a földbe egy-két levelet, s kihajt belőle mindenféle virág; mi, laikusok pedig vesződünk a magról nevelt palántával, öntözzük, a helyét is
megfújjuk, szaruliszttel, sőt gyermektápszerrel tápláljuk, a végén mégis elfonnyad, elszárad. Azt hiszem, van ebben valami varázslat, akár a vadászok vagy az orvosok mesterségében.....


.....Nem áltathatjuk magunkat tovább: itt az ősz. Bizonyság rá: virítanak az őszi Asterek és az őszi margitvirágok, vagyis a krizantémok. Ezek az őszi .növények valami különleges erővel és gazdagon ontják a virágot, nem sokat teketóriáznak, egyik virág olyan, mint a másik, de van! Mondhatom, hogy az érett kornak ez a virágba borulása hevesebb és szenvedélyesebb az ifjú tavasz szertelen csapongásánál. A meglett ember bölcs következetessége nyilvánul meg benne: ha már virágzás, hát adjuk meg a módját, s legyen sok-sok méz, hadd gyűjtsenek a méhek. Mit számít egy-egy lehulló falevél a dús, a gazdag őszi virágzás mellett? Hát nem látjátok,hogy nincs ellankadás?
Karel Čapek: A szenvedelmes kertész (1929), Mayer Judit fordítása

2010. április 10., szombat

Tavaszi munkák a kertben.

Lassan egyre több munka adódik a kertben, ahogy javul, és melegszik az idő. Most már nem csak a palántaneveléssel kell törődni, hanem a szabadföldi növényekkel is.

Jobbra borsó, zöldségfélék, mögötte a zöldhagyma salátával, és egy üres ágy. Balra fönn borsó, az út mellett fokhagyma.

A palánták már több, mint egy hete éjjel is kint alszanak az üvegházban.  Igaz, hogy sokszor éjjelre 6-8 fokig lehül a levegő (ilyenkor egy kis fóliával még letakarom őket), de már megszokták . Ezek közül azokat a paprikákat, melyeket januárban vetettem el, ki is ültettem az állandó helyükre.
Ezek:

Az út két oldalán hagyma, retkek, saláta. A palánták a földben. Balra a ládákban kötöző és metélőhagymapalántának.
Ezenkívül még két tő Marmande paradicsom lesz az üvegházban. Többet nem akarok, mert régebben nem győztük enni bentről is, korainak 2 tő elég, aztán majd teremnek a kintiek eleget.

Palánták  az üvegházban. Ezek szabadba mennek majd.

Ezeket a kicsiket tűzdeltem utoljára. Még épületben vannak, de szépen fejlődnek.

Majd később 2 tő Bernadett saláta uborka lesz még az üvegházban. Ezt még két napja vetettem el. Nem kapkodom el, mert az uborka melegigényes. Később, meg vízigényes. Ha termőre fordul, tövenként megkívánja a napi  egy vödör vizet. Különben nem lesz a termésnek elég nedvtartalma, taplós lesz. Na meg nem is terem rendesen. De ugyanígy öntözöm majd a szabadföldieket, de azok még ráérnek.
Az üvegházban szépen fejlődik a retek, lassan fejesedik a saláta.

Szabadból már lehet enni az áttelelt zöldhagymát. A zöldborsóból mindkét fajta szépen kikelt. A korai Rajnai törpe az kifejtő borsó, míg a Maxigolt későbbi, velőborsó. A borító fóliákat levettem róla, hogy rendesen érje az eső.
Sorol a sárgarépa, petrezselyem, és a magról vetett hagyma.

Jól látszik a zöldségféléket elválasztó hagyma. Előtérben egy vakondrisztó. A palackot a szél forgatja, a hangot a vas leviszi a földbe, és a kis ásóművész nem tulságosan szereti ezt.


A Rajnai törpe zöldborsó. ez alacsony, korai fajta.
Átraktam a komposztot. A mögötte lévő olasznád tavalyi hajtásait levágtam.

Így néz ki. Most hiretelen nem találtam saját képet, így innen kölcsönöztem.

Én ezt használom sok növényhez karónak. két három évig bírják. Vastagság szerint sorba rakom, a vastagabbakból 1,5- 2 méteres, a vékonyabbakból rövidebb karókat vágok. A legvékonyabbakból sorjelzők lesznek.

Szétválogattam vastagság szerint. A legvége nem elég kemény, azt ki kell dobni.

Földarabolva. Egy darabig elég lesz. Mögötte a komposzt.

A bogyósok tövéről ki kellett szedni a kinőtt tarackot. Majd a tövekre komposztot tettem, és erre fakérget.
A tarackkal állandó harcban vagyunk, a legváratatlanabb helyeken nő ki. A zöldségesben nem akarok gyomírtózni, így kézzel vagdossuk, szedjük, takarjuk. Más helyeken, ahol nincs haszonnövény glifozát alapú gyomírtóval lehet hatékonyan írtani. ilyen a Glialka. Ez csak levélen keresztül hat. A klorofilt roncsolja, ezáltal pusztul el a növény. Emberre, állatra nem veszélyes.
Lehet palántázni a káposztaféléket, de azokkal ebben az évben nem tulságosan foglalkozom. Karalábét vetettem, legfeljebb pár tő kelkáposzta, és karfiol lesz majd.
Közben egyre több a szín, virágzanak a gyümölcsfák, színesednek a virágok. Csak sétálni, nézegetni is öröm, nem csak dolgozni.



2010. március 28., vasárnap

Március, a javából.

Ezen a héten a tavasz sok arcát megmutatta.

Volt gyönyörű napsütés, borult, felhős idő, erős szél, eső, majd újra ezek váltakoztak. Ma délelőtt napsütés, most újra borul.
A héten amikor jó meleg volt, kivittem a palántákat a növényházba. ott harminc fok fölött volt a hőmérséklet nappal, így ki kellett nyitni az ajtókat. Éjjelre 13 fokra hült le a levegő. A lakásban már hűvös volt a palántáknak. Két paradicsom kidőlt a hideg földben. Friss földet tettem a tövére, még megvannak. Péntek este meg újra beköltöztettem a házba őket, mert lehülés jött. A zellereket és fűszerpaprikákat kint hagytam. A bazsalikomok is szépek. A hajtások végét már csipkedjük főzni, így legalább még bokrosodnak is. lassan lehet újabb csapatot vetni.

Paprikák, paradicsomok a lakásban. Jobbra, alul a bazsalikom.
A csoportos vetés tálcájából kiültettem a növényeket. Lett egy sor pasztinák, ezek szabadba kerültek, a répák az üvegházba. A sárgarépa Párizsi vásár (Budapesti Kertimag Delikát sorozata) nevű, apró, kerek, mint egy retek.

Felül a növényházi, alul a saláta palánták.
A hagymák között az ősszel elszórt saláták közül egy adagot felszedtem, és sorba palántáztam őket.
A salátát palántázáskor nem szabad mélyen ültetni. Szinte billegjen, mert nem fejesedik, ha mélyen ültetjük. Melegben ültessük, hogy locsolás után fel tudjon száradni. Lehetőleg a levelét ne érje víz.
A saláta elé vetettem egy sor hónapos retket, közé karalábé és tépősaláta (Lollo Rosso) magját kevertem. A saláta védi majd a retket, karalábét a földibolha ellen. De arra is figyelni kell, hogy a retkek talaja mindíg nedves legyen. A földibolha a nedvességet sem szereti. A retket amúgyis öntözni kell rendszeresen, kis adagokkal. A ritka, nagy adag víztől felreped. A trágyás földet sem bírja.
Az üres sorokba körömvirág magot szórtam, ami jó lesz rovarcsalogatónak, a virágja teának, krémnek. Ahol útban van, meg zöldtrágya lesz. Vetettem kaprot is, csak úgy egyszerűen szórva a magját. Jó lesz védőnövénynek is. Egy ágyás végébe pedig metélőpetrezselymet vetettem. Zöldnek jobban szeretjük a normál levelű fajtát, nem pedig a mohafodrozatút. De nem a mohafodrozatút, hanem a simát. A gyökérpetrezselyem zöldje is felhasználható.

A virágos kertben pedig teljes pompályukban virítanak a hagymás virágok. A krókuszok sajnos szinte két nap alatt elnyitottak. A szél elfektette őket.


 A kertbe megjött a visszajáró gólya is, csak nem volt kéznél a gépem. De a fácánokat elkaptam. :) Érdekes, bent, lakott területen, házak között így megvannak már évek óta.

2010. március 21., vasárnap

Végre Tavasz van!

Megjött a várva-várt jóidő, ami mindenkit kicsalt a kertbe.
Már pénteken vizsgáltam a földet, mennyire lehet megművelni. A sok tavaszi csapadék eléggé megnyomta, teteje kicserepesedett, alatta pedig eléggé nedves volt. még régebben készítettem egy speciális szerszámot, amellyel a talajt forgatás nélkül lehet lazítani. 10-es rúdacélból karom szeerűen hajlítottam egy háromágú talajlazítót. Most ezzel kapírgáltam meg a földet, és magam is meglepődtem, hogy eléggé omlós laza szerkezetű volt. Így semmi akadálya nem volt a szombati bevetésnek.

Jobbra lent az a bizonyos "kaparó".
Szombaton előszedtem a többi szerszámot is. Egy nehezebb gereblyét az elegyengetéshez, a sorhúzót a sorok kijelöléséhez, és a vetőárok kihúzásához. Nálam az alapsortáv a 20 cm. Ez határoz meg mindent. Egy nagyobb, háromszögkapát az árok mélyítéséhez, behúzásához, egy kiskapát az esetleges lazításhoz. Egy kis, könnyű gereblyét a magtakaráshoz, meg a hengert a talaj tömörítéséhez. Na meg egy lapátot és seprűt az út letakarításához:)

Először a zöldborsó került sorra.
Én két fajtát vetettem. A Rajnai törpe a korai fajta. Ez apróbb szemű és hüvejű, de korai és alacsony bokrú. Ezt a kelés gyorsítására alagútfóliával fedtem. A másik kései, nagyszemű Maxigolt nevű borsó. Egyszerre vetettem el, mert a kései borsó úgyis hosszabb tenyészidejű. A magokat elősző este langyos vízben beáztattam, így már megduzzadva kerülnek a talajba. Ezzel akár egy hetet is lehet nyerni. Főleg homoktalajon, ahol kevesebb a nedvesség. Az alap sortávolság itt is 20 cm, később a bokrok tartják egymást. A magasnövésűnek később lehet, hogy húzok ki drótot. A sorhúzóval kihúzott árkokat kapával mélyítem, mert a borsót mélyebbre kell vetni. Laza homoktalajokon 5-8 cm, kötött talajon 5 cm-nél ne legyen mélyebben. A takarás utánitt is fontos a vetés tömörítése. Ne legyen a talaj a mag körül laza. Ahol galambveszély van, ott lehet kelésig fályolfóliával takarni. De a lemetszett ágaknak az ágyásra helyezése is csökkenti a kárt.
Ezután jött a répa, petrezselyem , vöröshagyma.
Szintén 20 cm-esek a sorok. Itt érvényesül a vegyes telepítés. A sorok az ágyásban keresztben vannak. Dughagymával kezdem, majd három fajta répa kerül elvetésre. Egy korai, Nápolyi nevű,  Nanti, majd Rekord eltartásra. A fajtákat két sor dughagyma választja el. Petrezselyemből félhosszút vetettem, saját magból. Az ágyást két sor pasztinák zárta. A sorokba ritkásan kaport vetettem, mert segíti a magok csírázását, majd kikelve védi is őket. A sorok két végére is sorjelzőnek hagymát dugtam. Lehet  közéjük retket is szórni. Itt talán mégfontosabb a talaj tömörítése. Homokon figyelni kell, hogy a talaj ne száradjon ki.
Vetettem még egy sor korai céklát is. Eléggé sűrűn, mert mi az apró, bébicéklákat szeretjük. A mag szintén saját. Minden évben hagyok egy nagyobb gumót, elültetve ősszel, fedve, ez tavasszal kihajtás után már magszárba megy. Ennyi mag bőven elég, főleg, hogy 3-4 évig is csíraképes a mag.
Talajba kerül még a tavaszi fokhagyma is. A fejeket gerezdekre szét kell szedni, ha sok alapanyag van, inkább a külső gerezdeket dugjuk el, egymástól 10 cm távolságra, úgy, hogy a csúcsos része legyen felfele. A zöldhagymának pedig az a része legyen lefele, amelyiken a kis gyökérek látszódnak. (ennek is a csúcsa felfelé)
Magról vethető a vöröshagyma is. Ha sűrűn vetjük, akkor apró, dughagymák lesznek. Ha ritkábban, akkor főzőhagyma lesz. Úgyis lehet ritkítani, hogy a sűrűjét egyszerűen kiesszük közüle. A répát sem szoktam ritkán vetni. A sűrű vetésből biztosan kikel annyi, amennyi kell. A ritkítás meg úgy történik, hogy már ceruza vastagságtól kiesszük közüle a felesleget.
Egy szélső sorba mindíg vetek egy "saját" magkeveréket, amiben több növény összekevert magja van, és ezek szépen megférnek egymással, fertőzésmentes növények fejlődnek. ez a keverék a következőkből áll: hónaposretek, jégcsapretek, karalábé, kerekrépa, körömvirág, kapor, mézontófű, levélpetrezselyem, büdöske.
Örülök, hogy amit akartam, sikerült elvetni. Ráadásul, megint esőt jósolnak, de ez most nem is baj. Az üvegházban kel a retek, nő a saláta. A fákat még ma lepermetezem Bordóilével és mészkénlével, aztán várjuk a következő munkákat.

2010. március 3., szerda

Kiegészítés a korai vetés kérdéséhez.

Avagy mi is az igénye a petrezselyemnek, sárgarépának, reteknek, zöldborsónak és salátának?

A hőmérsékleten kívül a másik fontos tényező a talaj állapota. Ha könnyű homokos, vagy laza szerkezetű a földünk, és el tudjuk munkálni, akkor lehet vetni februárban, ha nincs fagy és egy ideje 5 fok hőmérséklet megvan.
Ha nehezebb, kötöttebb a talaj, és sok a nedvesség, akkor nehéz jó magágyat készíteni, így hiába van melegebb, nem érdemes a nedves, göröngyös, esetleg ragadós talajba vetni, mert nem lehet megfelelően elmunkálni.
Sajnos nekem ez utóbbi van. Így ősszel már előkészítem a koraiaknak szánt ágyásban a talajt, hogy csak gereblyézni kelljen, ha az idő engedi. 2007-2009-ig ez be is jött, mert január 25-26-án tudtam vetni a borsót, és február végén a petrezselymet, répát, mert akkor kevés volt a nedvesség, nem ragadt a talaj. Most azonban erre várni kell. Ilyenkor még a gondolatát is el kell vetni a rotakapa használatának, mert csak galacsinokat gyárt a földből, és csak rosszabb lesz. Várni kell. A későbbi vetés nem feltétlen későbbi termést eredményez, legalábbis nem jelentősen. Ha a növényeknek kedvezőbbek a feltételek, gyorsabb a fejlődésük is.
Olvasói kérdés:
... nem értem azt sem, hogy írod, hogy a petrezselyem hosszabb idő alatt kel ki, ha túl hideg van neki, a blogban meg a meleget nem tűrő növények közt szerepel...

Ez nem zárja ki egymást, a petrezselyem valóban hidegtűrő növény. De a hideg talaj és levegőhőmérsékleten neki is több időre van szüksége a kikeléshez, és fejlődéshez.

Nézzük át néhány korai növény hőigényét:
Borsó:
Csírázási hőfok: 2-3
Fejlődése 4-5 fokon indul meg
A bimbó és virág -1, -2 fok, a levél -4, -5 fok fagyot elvisel. (ezért lehet kísérletezni áttelelő, illetve januári, februári vetéssel, esetleg fóliával védve, letakarva.)
Optimális fejlődési hőfoka 15-20 Hűvös, nedves klímát szeret.

Retek:
Ez a hónaposretekre vonatkozik.
Csírázási hőfok: 2-3
Opt. fejlődési hőfok: 10-15
Csírázáskor -3, növekedés alatt -7 fokot is kibír. Ezért lehet korán vetni.
A nyári és téli retkeknek több a hőigénye, fejlődésükhöz 13 + - 7 fok az optimális, viszont melegben hamar kikelnek.

Sárgarépa:
Min. csírázási hőfok: 4-6
Opt. fejlődési hőfok: 18-21.
5 fok alatt és 28 fok fölött a levél és gyökér fejlődése lelassul, illetve le is állhat fajtától függően.
A magja magas éterikus olajtartalmú, ami vízfelvétel gátló hatású, ezért csírázásához sok nedvességre van szüksége. Üveg alatt 3 hét, szabadban ennél több idő kell a lombleveles állapot eléréséhez. Ott, ahol nem emelkedik a fagyopont fölé a téli hőmérséklet, meg lehet próbálni késő ősszel (5 fok alatt) elvetni. Télen megszívja magát, és amint optimálisak a körülmények, kikel. Ez azért veszélyes, mert a téli felmelegedéskor is kicsírázik, és ez fagy hatására kipusztul. A kelését segíti a vetéskor ritkán közékevert kapor. (csak óvatosan, mert kaporerdő lesz)

Petrezselyem:
Hasonló a répához, csak még kevesebb hő kell neki.
Csírázási hőmérséklet: 2 fokon megindul.
-8, -9 fokot is kibír a csíranövény.. Azonban a mag olyan talajba kerül, ami még hideg, de nedves, vizes, akkor nem indul meg a csírézés, és a mag elrothd. "Megkotlósodik". Ugyan az a helyzet, mint a répánál, hogy alacsony hómérsékleten is kikel, de sokkal később, és vontatottan. Magas hőrsékleten meg leáll a lombfejlődése. Ezért van ennél is, hogy nem tűri a nagy meleget.A petrezselymet is el lehet vetni késő ősszel, így sokszor ez biztosabb vetést eredményez, mint a korai.

Az ősszel elszórt és kikelt petrezselymet egyszerűen egy lapátra véve. kb 5cm vastag fölldel át lehet bárhová ültetni.
Fejes saláta:
Csírázási hőmérséklet: 2-3
Levélzet fejlődésére optimális hőfok: 12-15
A fejlődése 5 fokig nem áll meg. Rozetta állapotban -5, -6 fokot is kibír. Késő ősszel az áttelelő fajták magját elvetve, azok kikelés után átvészelik a telet, és korán megindul a fejlődésük.
A legkönnyebben lehet szaporítani, A korábban feltett képen látható áttelelt növények magját csak a talajfelszínre szórtam el. Ezt most is meg lehet csinálni, és amint megfelel nekik a hőmérséklet, kikelnek.
Aztán szétpalántolva őket fejlődhetnek, fejesedhetnek. Amint beköszönt a meleg, akkor úgyis magszárba mennek át.

A petrezselyem és répa esetén lehet siettetni a csírázást 1 napos langyos vízben való áztatással, vagy 2-3 napig meleg helyen nedves homokban, fűrészporban való előkezeléssel. De szerintem ezekre nincs igazán szükség. Nekem legalábbis nem a korai termesztés a lényeg, hanem az, hogy legyen mindenből biztos termés. A reteknél, salátánál már fontosabb, hogy lehetőleg hamar teremjen. Üvegházon, fólián kívül is lehet szabadföldben siettetni. Mégpedig fólia, vagy fályolfólia takarással. A fóliával úgy kell letakarni, hogy az ne feküdjön a talajra. (valami lécet, deszkát alátenni, ami kitartja. ) Lehet venni készen, illetve vékony műanyag vízvezeték csövekből hajlítani alacsony 50-80 cm magas vázat, és azt fóliával takarni.


A kis fóliaváz, és a síkfólia. Az utóbbinál látszik, a megoldás, hogy ne feküdjön a talajra.

Balra az erősebb PVC csőből hajlítot váz, és mellette a kisebb, bolti váz.