2010. április 14., szerda

A növénytársításról

Növénytársítás a kiskertben.


A növények társításáról már nagyon sokan, nagyon sok helyen írtak. Ezek megjelentek könyvekben, interneten is csak elég beírni a keresőben, és nagyon sok összeállítás jelenik meg.

Én ezeket nem akarom megismételni, kimásolni, legfeljebb érintőlegesen. Inkább arról írok, hogy ezzel nekem mik a tapasztalataim, főleg azért, mert ennek már itt az ideje. A palántanevelés után egyre többször szabadban vetünk, palántázunk. Érdemes átgondolni a vetésforgó figyelembevételével, hogy milyen növényt, melyik társaságába tegyük.

Ebben a szín és illat egyvelegben kártevő legyen a szárnyán, amelyik megtalálja a célnövényt.

Egy biztos, hogy már régen megfigyelték, hogy egyes növények mások társaságában szépen fejlődnek, míg vannak olyanok, melyek nem viselik el egymást, és csak sínylődnek. Ez azért van, mert némely növények vegyi anyagokat, aroma anyagokat bocsátanak ki, mely a fenti jelenségeket okozzák. Ez a jó – rossz szomszédság, azaz allelopátia.

Vannak, melyek a föld feletti részükkel (levél, virág), és olyanok, melyek a földalatti részükkel (gyökér, gumó) fejtik ki ezt a hatást.

De nem csak közvetlenül fejtik ki ezt a hatást, hanem közvetve azáltal, hogy odacsalogatják azokat az állati segítőket, melyek pont a társnövényt védik (főleg az ernyősvirágzatúak), illetve a kártevőket átcsalják magukhoz a védett növényről (sarkantyúka).

Ezeknek a hatóanyagoknak aztán jelentős része lebomlik a növény elhalásával, azonban a talajban maradó hatóanyag még egy ideig kifejti a hatását. (borsó nitrogén gumói)

A hatás kifejtéséhez az a legjobb, amikor a védő, és védett növény kezdettől fogva együtt nő, együtt fejlődik.

A klasszikus párosítás a hagymafélék – sárgarépa. A cél a hagymalégy, illetve a répalégy károkozásának megelőzése. Ezt a két növény által kibocsátott illatanyag okozza, mely elnyomja a támadni kívánt növény illatát. De ezenkívül érvényesül a hagyma gombaölő hatása. A petrezselyem rozsda, illetve lisztharmat károkozását csökkenti. Répalégy ellen még megoldás lehet az ágyás 80-100 cm magasságú körülkerítése valamilyen szövettel, fátyolfóliával. Hagymalégy ellen viszont ha ez nem segít, akkor az egész ágyást kell fedni.


Én általában két sor dughagymáról szaporított vöröshagymával kezdem az ágyást, majd sárgarépa sorokkal folytatom. A különböző répafajtákat két sor hagyma válassza el, majd petrezselyem követi, ami után szintén hagyma jön. Ez lehet magról vetett is.

A répa soraiba vetéskor kapormagot szórok, mert illatanyaga csírázás segítő hatású a répánál. Kikelés után pedig szintén erős illatával elnyomja a répa illatát. Az ágyásba néhol büdöskét (Tagates) palántázok a fonálférgek elriasztására. Körömvirág pedig mindenhol van.


A korai elvetésű retkeket, és karalábékat fejes salátával védem a földibolhától. Nem tudom miért, de a saláta közelségét nem állhatják a bolhák.

A saláta a káposzaféléket is védi.

Annál jobban szeretik a sarkantyúkát. Ezt érdemes káposzta ágyás közelébe ültetni. A közhiedelemmel, és sok helyen megjelent leírással ellentétben, melyben az áll, hogy a sarkantyúka elriasztja a földibolhákat, a valóságban nem bírnak neki ellenállni, és elvonzza, mintegy begyűjti ezeket más növényekről. (Arra vigyázni kell, hogy amint azt letarolják, utána szétszélednek.

A paradicsom jól fejlődik a mézontófű mellett. Mire megnő a paradicsom, addigra a virág átadja a teret.

A paradicsomot én mindig ugyanoda ültetem minden évben. Sok könyv állította, hogy a paradicsom szereti a saját kigőzölését, jól fejlődik benn. Nekem ez bevált. Még a lecsípett hajtásokat is alá teszem. Ugyanakkor a betegségek megelőzésére jó hatással van a mellé ültetett zeller. Azt megfigyeltem, hogy a paradicsom, és a káposztafélék közé szintén védőnövénynek ültetett zeller kisebb gumókat, fejleszt, így ha igazán rendes gumókat akarok, külön is teszek zellert.

A zellernek jó hatása van az uborkára is. Kisebb a gombabetegségek kialakulásának esélye. Az uborka a kaprot is szereti, annyira, hogy akár külön kapor sorral érdemes körbevetni. Ez párásabb környezetet biztosít az uborkának. Ugyanígy ez a hatás érhető el csemege kukoricával körbevetett uborkánál is.

A kaprot nem csak az uborka, hanem a cukkini is szereti.

A paradicsom mellett vetett céklából nem sok minden lett, csak kínlódott, még rendes lombja sem lett. Ugyanígy nem bírja a vöröshagyma a fejeskáposztát.

A vöröshagyma jól elvan a salátafélékkel, mindkettő szépen fejlődik együtt.



Erős illatú növényekkel csalogathatjuk a kertbe a zengőlegyeket, ragadozó poloskákat melyek főleg a levéltetveket pusztítják. Én a kapron kívül mindig hagyok felmagzani előző évi zellert, petrezselymet is. A virágok közül a körömvirág, muskotályzsálya, mézontófű elszórtan kerül az ágyásokba.

A borsót, babot nem szedem ki tövestől a talajból, hanem leszedés után lenyírom fűnyíróval. A levágott szár, lomb a fűgyűjtőből talajtakarónak, vagy komposztnak megy, míg a gyökér benne marad a talajban, növelve annak nitrogén tartalmát. A pillangós virágzatú növények a gyökereiken nitrogéngumókat fejlesztenek.


Mindenképen érdemes törekedni a növények vegyesebb módon való termesztésére, eezel nem csak a védelmet erősíthetjük,hanem a talajuntságot is elkerülhetjük. A színek nem csak szépek, de védelmet is nyujtanak a virágok. Most már csak szép, meleg idő kellene.

12 megjegyzés:

  1. de szép! Mennyi idődbe kerül mindez létrehozása? Andus2

    VálaszTörlés
  2. Ezt a kertet 2005 augusztusban fogtam művelés alá, előtte csak tarack termett benne.Az első teljes év 23006 volt. Az itt látható képek egy része 2007-ben készült. A kis fák 2007-08-ban lettek ültetve, a bogyósok folyamatosan. Egy részüket a régi kertből hoztam át.Lényegében 1-2 év alatt létre lehet hozni egy ilyen kertet, természetesen határozott elképzelések szükségesek hozzá.

    VálaszTörlés
  3. ez a mindenhol körömvirág hogy működik? Veted, ülteted vagy csak kel magától?
    Egyébként nagyon jó képek.

    VálaszTörlés
  4. A körömvirág egy része ősszel szóródik el, amikor az elnyílt, felesleges virágokat leszedem. Ezek a magok a talajba kerülve, tavasszal kikelnek. Tavasszal a később művelésbe kerülő ágyásokba meg elvetem. Vagy szórva, és bele gereblyézve, vagy sorba. A paprika helyére sorba vetem. Ahova a paprika kerül, majd előtte levágom. Míg a paprika megnó a sorközökben lévő körömvirág óvja a széltől, kiszáradástól. Amint a paprika nő, a virágot talajszinten levágom, és takarom vele a sort.A szőrt helyen meg ha útban van levágom, ahol nincs útban maradhat.

    VálaszTörlés
  5. A mézontófű a facélia? Jó a leírás, gyakorlatias, idén én is jobban figyelek a társításra. Kár, hogy a rossz idő miatt egész héten nem lehetett semmit sem csinálni a kertben...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vigyázni kell vele. Én iker emelt fóliával tskart korai epersor két oldslára ültettem. Oda vonzotta a suszterbogarakat, és elszívta a vizet és a táplálékot. Több tő lekókadt, tönkrement. Amióta kihúztam őket, a megmaradt eprek virulnak.

      Törlés
  6. Igen, a facélia az. Virágzáskor teljesen televan méhekkel, és egyéb zümmögőkkel. Én jól megvagyok velük, nem bántanak, igaz én sem őket. De kicsigyerekek közelében vigyázni kell velük.
    Az idő itt is hideg, bár a nap mára kibujt. Erősen gondolkozom, hogy nem teszek ki paradicsom palántát, mert hideg van. Esetleg kb 4 darabot.

    VálaszTörlés
  7. Nekem olyan nagy lovak lettek a paradicsomok... Mivel éjjel kint felejtettem őket, és nem lett bajuk, párat kint hagyok, aztán megkockáztatom, hogy 25-e körül egypár darabot kiültessek. Legfeljebb elkárolom ha tönkremegy, ha meg sikerül, korábban lesz termés. A jövő héten rizikózok így egy kicsit a csemegekukoricával is.

    VálaszTörlés
  8. Kedves InLandir, akartam még kérdezni: hol kapható facéliamag?

    VálaszTörlés
  9. Ági! Én egyszerő gazdaboltban vettem. A virágokközött volt, ugyanolyan kis zacskóban, mint a többi egynyári virág. utána meg már volt saját mag. A paradicsomokat, ha nagyon hideg várható, legfeljebb takard le egy darab fóliával, esetleg papírral, ruhával.

    VálaszTörlés
  10. Kösz a választ, a lányokkal már szét is dobáltattam egy zacskó magot. :)

    VálaszTörlés
  11. A régi öregek minden kertet hagyma-répa egymás mellé ültetésével kezdtek.... Korábban azt hittem azért, mert ez a legkorábban ültethető, duggatható haszonnövényünk. A régi öregek is gondolhatták így DE régen valóban nem volt "kukacos" a hagyma!!!! (teszem hozzá: nekünk sem a kis konyhakerünkben, mert mi is így kezdtük). Lehetett ez tudatos vagy sem.... én most jól ráfáztam az újításom miatt!

    Egyébként nálam a büdöske (Bársonyvirág - Tagates) a favorit! Én azt ültettem mindenhivá, mert tele a kertem drótféreggel. Előtte félbevágott krumplival, amit a félbevágott felével helyeztem a földbe "ritkítottam" a drótférgeket! Sajnos kiírtani, vagy űzni nem lehet ezzel a módszerrel. A paradicsom tetvessége ellen pedig erjesztett csalánlével öntözök!

    VálaszTörlés