Díjat kaptam.

Az a jó hír érkezett ma, hogy díjat kaptam.

Köszönöm Makkának, hogy gondolt rám, és érdemesnek tartott, hogy elküldje a Kreatív blogger díjat.
Ez azért különösen nagy öröm, mert ez az első díj, melyből érezhető, hogy szívesen jártok a kertemben.
A díjjal járnak kötelezettségek is, amelyek közül nem is egyszerű mindet teljesíteni.

Lássuk mik ezek:
A teendők abban az esetben, ha ilyen díjjal jutalmazzák az embert:

1. Meg kell köszönnöm a díjat.
2. A logót ki kell tennem a blogra.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról hét dolgot.
5. Tovább kell adnom hét embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy értesüljenek a díjazásról

Ez az egyik legnehezebb, hogy írjak magamról. Akik a különböző topikokon régebb óta olvasnak, valamit tudhatnak már rólam. Itt túl sok dolog nem derült még ki, hiszen itt nem én vagyok a fontos, hanem a kert, a növények. Szeretem a növényeket. A növények, ezen most csak a kertben lévőkre gondolok, tőlem függenek. Nekem kell róluk gondoskodnom, hiszen én hívtam őket életre, így nekem kell az életfeltételeket biztosítani számukra. Ők cserében a szépségükkel viszonozzák ezt, no meg, a termésükkel. Kár tagadni, hogy ebben van egy kicsit önzés is, mert valljuk be, ez a fő cél. Hogy megegyük őket. Ha belegondolok, egy tavaszi zöldséges zöldborsólevesben benne van az egész tavasz illata. Kell ennél több?

Két egyforma virág, két egyforma fűszál nincs, mint ahogyan két egyforma ember sincs. Az embereket szeretem. Viszont annyi bajom van velük, hogy nem szeretek közöttük élni. Legalábbis az újabb években. Nehezen viselem el azt, hogy nagyon sokan nincsenek tekintettel másokra, viselkedésükkel, életmódjukkal bosszúságot okoznak. Nem szeretem a zajt sem. Legalábbis az értelmetlen, és ész nélküli zajkeltést. Ezt én szonáris környezet szennyezésként élem meg. Konkrétan a fűnyírókra, fűkaszákra, köszörűkre, stb gondolok. Nem az ezekkel történő munkavégzésre, hanem visszakanyarodva az emberekhez, az érthetetlen időpontokban való használatra, az elrontott ünnepekre, megölt estékre, széttört hajnalokra. Ha lehetőségem lenne rá, olyan helyen élnék, ahol a saját szomszédom is én lennék.

Valamikor ifjúkoromban hajókon dolgoztam. Néha még ma is álmodom ezekkel a régi hajókkal, a régi emberekkel, és a régi vizekkel.
Az emlékek, ha nem idézzük föl őket néha, elfolynak, mint a régi vizek. Ebből látszik, hogy van úgy, hogy szeretek nosztalgiázni. Ugyanúgy, mint a régi emberek életéről olvasni. Általában olvasni is szeretek. Gyűjtöm a régi idők kertészeti írásait. A régi népi életről szóló szociológiai, néprajzi írásokat, irodalmi visszaemlékezéseket. Ugyanakkor próbálok ezekből hasznosítani is valamit. A múlt annyit jelent, amennyit megőrzünk belőle, és annyi marad meg, amennyit tovább tudunk adni.

Szeretem a dolgokat egyszerűen elvégezni, de néha belemerülök, túlbonyolítom, és annyira alaposan akarom megoldani, hogy esetleg ezzel csinálok kárt.
Szeretek a természetben járni, és ez akkor igazán öröm, ha a családommal tehetem meg. Elsősorban a hegyvidéki tájak vonzanak. De erre ritkán nyílik lehetőség, így marad a kert, ez kis terület, de néha ez is elég. Mert mindig kell egy hely, ahol úgy érezzük, hogy jó helyen vagyunk.

Ahogy olvasom, ez már szinte több is, mint hét dolog.

A következő feladat talán még nehezebb, hiszen a blogok világában én még nem régóta vagyok. Azok közül, akiket olvasok és szívesen továbbadnám a díjat, már nagyon sokan megkapták. Így csak keveset ismerek, akiknek még tovább tudom küldeni, remélem nem veszik zaklatásnak, és, ha már megkapták, díjat mindenképpen megérdemlik.

Ők:

Tortoro, akinél megcsodálhatjuk ezeket a csodálatos fákat, akik talán az időt is túlélik, mert oly öregek, hogy többet láttak, mint mi el tudunk képzelni.
Réka , akinek irígylésre méltó a lelkesedése, mellyel a nagyobbik kertet művelik, de a kreatív díj a naplóért illeti.
Ahama, ahol igazán jelen van a kreativitás:
Kékmadár, ahol csodálatos vizuális látvány található.

Mégegyszer köszönöm!