2010. április 4., vasárnap

Április a kertben

A tavasz teljes pompájában virít. Április van. Ráadásul ünneppel is kezdődik, így

BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

Kicsit hűvös, de szép idővel jött ez a hónap. A palánták szépen növekednek, túl sok teendő nincs most a kertben. Ilyenkor lehet gyönyörködni a naponta jelentkező új virágokban. Lassan felveszik a gyümölcsfák is legszebb ruhájukat.

A borsók szépen kikeltek, lassan leveszem róluk a fóliát. A talajfelszínt öntözni kell néha, mert eső felénk nem nagyon volt. De csak kis kézi locsolóval, hogy le ne verje a földet, meg csak nedvesség kell a magoknak.

Köszöntsük áprilist Capek írásával:

Április a kertész igazi, áldott hónapja. Csak hadd magasztalják a szerelmesek a májust, mit értenek ők hozzá? Májusban már csak virágzanak a fák, és nyílnak a virágok, de áprilisban sarjad minden. Tudjátok meg,hogy a csírázás, a rügyfakadás, a rügyek, a bimbók, a csírák a természet legnagyobb csodája, de erről már többet nem is mondok. Ki-ki hajoljon le maga, és turkálja az ujjával a porhanyós földet, visszafojtott lélegzettel,mert az ujja mindenütt zsenge, duzzadó csírát,hajt~st tapint. Ezt nem is lehet leírni, mint ahogy nem lehet szavakba foglalni, milyen a csók és még néhány hasonlóan kivételes dolog. S ha már a zsenge rügyeknél, hajtásoknál tartunk ...senki sem tudja, hogyan, de feltűnően sokszor megesik: ha belépünk az ágyásba, hogy felszedjünk egy elszáradt hajtást, vagy kitépjünk egy mihaszna pitypangot, rendszerint eltapossuk a liliom vagy a zergeboglár föld alatti rügyét .. Olyat roppan a lábunk alatt, hogy rémülten és szégyenkezve hőkölünk vissza, s e pillanatban dúvad nak érezzük magunkat, akinek lába nyomán többet fű nem nő. Vagy: az ember végtelenül óvatosan lazítja az ágyás talaját, s mi a biztos eredmény? Kettéhasít a kapával egy sarjadó hagymát, vagy leberetválja az ásóval a szellőrózsák hajtásait. S mikor riadtan hátrál, otromba talpával szétlapít egy virágzó primulát, vagy letöri a szarkaláb zsenge sarkantyúját. S minél féltőbb gonddal dolgozik, annál többet pusztít. Csak a sokéves gyakorlat tanítja meg az embert az igazi kertészt jellemző misztikus, nyers biztonságra; az igazi kertész sosem nézi, hová lép, mégsem tapos el semmit,s ha igen, akkor nem veszi a szívére a dolgot. Ennyit hát erről, csak úgy, mellékesen.


A kertészember minden bizonnyal a kultúra vívmánya és nem a természetes fejlődés eredménye. Ha természetes úton jött volna létre, más volna a testalkata: olyan lába volna, mint a bogaraknak, hogy ne legyen kénytelen guggolni, és szárnyak is ékesítenék, egyrészt csak úgy a szépség kedvéért, másrészt azért, hogy szállhasson az ágyások felett. Aki nem tapasztalta, el sem tudja képzelni, mennyire útban van az ember lába, ha egyszer nincs hova tenni; milyen fölöslegesen hosszú, mikor magunk alá kell húznunk, és ujjunkkal akarjuk turkálni a földet, s milyen elképesztőn rövid, amikor el kellene érni az ágyás túlsó szélét anélkül, hogy rátaposnánk a rózsaszín margitvirág párnájára vagy a sarjadó haranglábra. Ó, ha az ember hevederre függesztve hintázhatna a növényei fölött, vagy ha legalább olyanforma lehetne, hogy állna négy kézből, sapkával fedett fejből, és semmi másból; vagy ha kitolhatók volnának a végtagjai, mint a fényképezőgép állványa! De mivel a kertész éppoly tökéletlenül van megalkotva, mint a többi halandó, nincs más módja, mint hogy megmutassa, mit tud: egy lábujján egyensúlyozza magát, lebeg, mint a cári balettkar táncosnője, négyméteres terpeszbe áll, lepkekönnyedséggel lépdel, vagy szöcske módra ugrál, elfér egy négyzetcentiméternyi területen, megtartja egyensúlyát a dűlő testek valamennyi törvénye ellenére, mindenhova elér, mindent kikerül, s emellett még bizonyos méltóságot is próbál megőrizni, hogy embertársai ki ne nevessék.
Távolról, egy futó pillantással mást nem látni a kertészből, mint a hátsóját, minden egyebe, tehát a feje, keze-lába egyszerűen alatta van. 
( A szenvedelmes kertész)

 

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm az írást. Nagyon békés, boldog húsvétot Neked is!

    VálaszTörlés