2010. március 6., szombat

Palántanevelés: paprika, paradicsom.

Vessük megint a palánták magjait.
Március első dekádjában járunk. Ez az első tíz nap. Amennyiben májusban szabadföldben akarunk kiültetni paprikát és paradicsomot, akkor itt az idő a palánták előnevelésének megkezdésére.
Már korábban be kell készíteni, vagy vetés előtt meleg helyre tenni a földet. Hideg földbe nem jó vetni. Régebben erdei földet, vagy kertben vakondtúrás földet is gyüjtöttem palátáknak. Most kevesebb az időm, így üzletben veszem meg. Erre a célra jó a legolcsóbb virágföld. Fertőtleníteni nem szoktam, csak tűzdelés után öntözöm be fokhagymalével, esetleg bordóilével a talajt. Nem kell tápanyag, hiszen csak egy közeg, amiben kikel a mag. A kikelés után a növényke az első lomblevelek megjelenéséig a sziklevelekből táplálkozik, amik később elsárgulnak, lehullanak amikor már nincs rájuk szükség. Ebben a fázisban nem szabad, sőt kifejezetten káros a tápoldatozás. Laza lesz a kis  növény sejtszerkezete. A  3/4-ed rész földet 1/4-ed rész homokkal, perlittel lazítom. (Ez tűzdeléskor 2/3-ad rész föld, 1/3-ad rész homok, vagy perlit és szárított marhatrágya vagy szitált komposzt keverékére változik)

Különböző nevelő edények.
A földet különféle edényekbe lehet tenni. Használok kisebb műanyag balkonládákat, kimosott tejtermékes poharakat, vásárolt 2 dl-es műanyag poharakat, (amiket alul ki kell szúrni, illetve vágni) kisebb műanyag cserepeket, sőt blokkokra osztott tálcákat is. Az edényeket  műanyag tálcákba és alumínium lemezből hajtott tálcákban tartom.
Az edényekbe földet teszünk, elegyengetjük és lenyomkodjuk, úgy, ahogyan korábban írtam a vetésről.
A magokat sorban elhelyezzük, kb 25-30 %-al több magot, mint amennyi növényt akarunk. A többit a zacskóban eltesszük, még két évig biztosan felhasználhatók lesznek.


A fajtákat jelöljük meg, mert később nem tudjuk, melyik fajtát, hova vetettünk. Erre a célra kávékavaró, vagy felszeletelt műanyaglap, tejfölös doboz, fogpiszkálóra ragasztott lapocska és egyéb más ötlet használható.
Bevetett edények, jelölve, meleg helyre téve.

 A magokat langyos vízzel megpermetezzük, majd kb 0,5-1 cm vastagon takarjuk. Ezt is óvatosan, langyos vízzel megöntözzük, úgy, hogy egy papírt, vagy ruhát teszünk a földre, hogy a víz ne mossa ki a magot.
Meleg helyre visszük, üveglappal, zacskóval, vagy nedves ruhával takarva lehet a párás meleget biztosítani. Gyakran nem szabad locsolni, nehogy kirohadjon a mag. Inkább csak időnként permetezzük. A kikelt növényeket pedig felülről a gombabetegségek elkerülésére sosem öntözzük.
Vetés előtt a magokat lehet csíráztatni. Nedvtartó ruhára, itatóspaírra kell helyezni a magokat, és állandóan figyelni a nedvességre. De ezzel én nem szerettem bíbelődni.
Csíráztatás, takarás, és kikelt növények.
Amint megjelennek a csíranövények, már olyan helyre kell vinni őket, ahol kapnak fényt. Innen már elég nekik 18-20 fokos meleg. Később a korábbiakban leírtak szerint tűzdeljük őket.
A paradicsom 7-14, a paprika 10-18 nap alat kel ki, fajtától függően. Én lakásban, meleg helyen tartom az elvetett magokat. A kikelésig nincs szükségük fényre, viszont melegre igen. A legjobb hely a kályha, vagy radiátor közelében van.
Ilyen módon vethetjük még a padlizsánt és a káposztaféléket is.
Más dolgunk már nincs is, mint naponta százszor nézzük őket, és mondjuk, hogy "nőjjetek".
.

23 megjegyzés:

  1. a paprika magját is csak 0,5-1cm mélyre vessük? csak azért kérdezem, mert a paprika tasakjain az összesen 2 cm mély vetést írnak, vagy jobb a paprika esetében is az általad javasolt fél-1 centi mély vetés?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én több éve csinálok erőspaprika palántákat max 1 cm mélyre vetem, 1 decis poharakba az alját kifúrva. Virágláda alját használom alátétnek és figyelek rá, hogy mindig legyen benne egy kis víz!
      Eddig eléggé bevált :D

      Törlés
  2. Az alapszabály az, hogy a magátmérő 10szerese lehet a takaró réteg vastagsága. De palántanevelésnél nem indokolt a 2 cm. Esetleg szabadföldi vetésnél nagyobb védelmet nyujthat a vastagabb föld. A mélyebb vetés későbbi kelést is eredményez.

    VálaszTörlés
  3. Kedves IL!
    Itt a hegyek közt később indul minden, ha 20. után kezdem vetni a paprika, paradicsom magokat, akkor kb. mikor tudom palántázni őket szabadföldbe? (Holdnaptárt is próbálom követni, ami szerint később lehet vetni.) köszönöm - Szilvia

    VálaszTörlés
  4. Most hogy is van ez,mert a lenti kerti naptárad nem egyezik a kertészeti holdnaptárral, ahol szerintem most 2 hétig nem ajánlatos az ültetés.Meg itt marc6. án ajánlod ,hogy vessünk megint..

    VálaszTörlés
  5. Kedves Kornél! Én írtam már, hogy én nem használom a Holdnaptárat. Az, hogy vlehet benne valami, azt nem tagadom, de nem is lenne időm, meg lehetőségem betartani minden előírását. Így a saját naptárammal nem is egyeztetem. Azért írtam róla, meg tettem be a linket, mert érdeklődtek utánna, és aki akarja, könnyebben tájékozódjon.
    A félreértések elkerülése miatt. Én nem alkalmazom a Holdnaptárt.
    Üdv IL

    VálaszTörlés
  6. Kedves Szilvia! Nem tudom a tapasztalataid szerint nálatok mikor szokott májusban biztonságos, meleg idő lenni. Azt kellene alapul venni. Általában a palánták megfelelő méretű kifejlődéséhez kell 6 hét. Attól függően, hogy milyen nevelési körülményeket tudsz nekik teremteni. Ha 20-a után kezded a vetést, akkor május második felére, végére lesz kiültethető méretű palántád. Esetleg oszd meg a magokat. Amit korainak szeretnél, azokat most március első felében vesd el. A paradicsomokat mindeképpen. paprikából is jobb lenne egy korábbi csapat is, inkább kiültetéskor nagyobbak, fejlettebbek legyenek, mint kicsik.
    Üdv: IL

    VálaszTörlés
  7. köszönöm, így teszek! :)
    még egy kérdés - ha volt róla szó csak linket is megköszönöm - az apró magokat sűrűn vetve kikelő növényeket kell ritkítani? pl. zeller, saláta vagy virágmagok. ez a sűrűn állók közüli kicsipkedést jelenti? előre is köszönöm a választ.
    most még csak a petúnia és a porcsinrózsám miatt kell ezen gondolkodnom, mivel a zeller meg se mukkan (3 hetes) illetve 1-2 kóbor 1-2cm-es valami bújt ki, ami szerintem valami más ...
    üdv: szilvia

    VálaszTörlés
  8. A zellert szoktam sűrűn vetni, de azt sem tűzdelem át, hanem szálasan palántázom. A bazsalikom, és a majoranna is sűrűn szokott kelni, de azokat tűzdelem, de nem szálankét, főleg a majorannát, hanem 2-3 cm magas korukban csomósan. Ahogy egy kis adag kijött az edényből.
    Ma már virággal én nem foglalkozom, de a petúniát és a hasonlóan sűrűn nőtteket sem ritkítottam, hanem azokat áttűzdeltem poharakba. Az apróbban meg ott maradtak az eredeti edényben, és később azokat egyből virágládákba ültettem át. Nagyobb korban könnyebben szét lehet ültetni őket. de virág terén ne tekints szakértőnek.)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon hasznosnak es szuper-erthetonek talalom az irasod:) Vegre talaltam egy helyet, ahol konkret valaszok vannak, pazar! Alig varom, h ultessek, juhee :-D
    Koszonom:) Zsofi

    VálaszTörlés

  10. Üdvözlöm!!

    Végre egy klassz oldal, ahol még én is megértem amit írnak:)) nagyon köszönöm, el is mentettem a kedvenceim közé, mától ez a bibliám:))))
    Betti

    VálaszTörlés
  11. Üdvözöm.egy kis segítséget szeretnék kérni.Elültettem a papadicsom magokat és amikor kikelek nagyon gyorsan növekedik és 2 levelébe már 5-6cm-ek.Aztán egyik napról a másikra elfonnyad és kipusztúl.Még nagyon kezdő vagyok.Mit csináljak másként?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Réka, csak azt tudom javasolni, amiket fönt, a cikkben írtam. Hűvösebb helyre tenni őket, nem locsolni föntről, alulról is csak maximum kétszer hetente. Ha megjelennek az első rendes levélkezdemények áttűzdelni külön poharakba, ahogyan a tűzdelésről írott cikkekben mutattam be. Mélyebben, így eltünik a hosszú szár. Az első levélkék alatt fél cm-ig mehet a szár a földbe, Egyszer meglocsoljuk, aztán több napig semmit, ment a vetésnél. Ha nem locsoljuk agyon kicsi a veszélye a palántadőlésnek.

      Törlés
  12. Figyelmesen vegigolvastam es erthetoen mindent leirtal...en is kezdonek neveznem magamat bar mar 15 eve van konyhakertem ...iden foliasatort is vettem es sajat magamnak szeretnem a palantat nevelni,fuszerpaprikaban gondolkodom,kezdesnek 10.000szemet vasaroltam,futesei lehetosegem nincsen igy a folia sator ala vetem ladakban a magokat es dupla takarassal oldanam meg,szerinted megfelelo meleget fog kapni? Marcius 18-an szeretnek vetni,akkor mar talan eleg meleg lenne ejjel is...tanacsodat kernem,koszonom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fűszerpaprika nincs olyan érzékeny, mint a csemege, így elég később elvetni palántának. tökéletes az általad tervezett időpont. Ezeket nem szokták tűzdelni, úgynevezett szálas palántát nevelünk, és május második felében kerülnek kiültetésre, legtöbbször kettesével. A vetőmagot vetés előtt 24 órára 24-26 fokos vízben előáztatva a csírázás megkönnyíthető. Ezt régen úgy oldották meg, hogy a benedvesített magot tűllzacskóban egy napra beásták a trágyába. Május közepétől végéig ültethető ki, így még lesz idő beérni. Nem tudom mekkora területen akarsz fűszerpaprikát termeszteni, és mennyi termésre számítasz, de az említett mennyiség rengeteg. A sortávolság általában 50-60 cm, s tőtáv 20-30 cm így ki lehet számítani a rendelkezésre álló hely palántaszükségletét. Általában 20 % még tartalék, pótlás. egy családnak elég szokott lenni 150-200 ikertő. Ezen is több kiló őrlemény állítható elő

      Törlés
    2. Koszonom a valaszodat,igen nagyobb mennyiseget szeretnek termelni eladasra,ez az ev olyan proba ev lenne nekem nagyon remenykedem,h eleg ugyes leszek es a Jo Isten segitsegevel sikerul majd...mentettem az oldaladat es biztosan meg kerni fogom tanacsodat..tovabbi szep estet kivanok es erot egeszseget a csaladhoz es a kerti munkalatokhoz!

      Törlés
  13. Szep napot,tanacsodat kernem ujra..a fuszerpaprika palantamat megtamadtak a tucskok es minden nap jo parat le is legelnek..semmi mas palanta nem erdekli oket...nem tudom mit tudnak csinalni h megvedjem a palantat mert eleg sok tucsok van akik legelesznek szepen...udvozlettel,Anita

    VálaszTörlés
  14. HELLÓ, NEKEM KONYHAABLAKBAN VAN CSERÉPBEN PAPRIKÁM, TAVALY TERMETT, ÉS AZ IDÉN IS VANNAK MÁR RAJTA PICI PAPRIKÁK. AZT SZERETNÉM MEGKÉRDEZNI, HOGY HÁNY ÉVIG ÉL EGY PAPRIKA NÖVÉNY. ÉN ÚGY TANULTAM, HOGY EGY NYÁRI, GONDOLOM EZ A SZÁNTÓFÖLDIRE VONATKOZIK. NA DE CSERÉPBEN, VAGY FÓLIA ALATT MENNYI IDEIG ÉLHET? KÖSZI ELŐRE A VÁLASZT. MAYA

    VálaszTörlés
  15. Vetés előtt ki kell csiráztatni a vetőmagokat?

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok. Nekem is lenne kerdesem hogy a paradicsom magot elültettem kibujt a kis zsenge levele de most észrevettem hogy összezáródik a levele estére. Még én is kezdő vagyok ilyen téren de kell aggódnom emiatt? Nagyon jó az oldal :) Ági

    VálaszTörlés
  17. Na aztan nekem nagy gondom van.Paradicsom magot ultettem es sajnos karfiol palanta jott ki,nem ertem.En a tavaly termelt paradicsom magot hasznaltam,karfiol nem is volt a kerteben.Ha kapnek valaszt,mit tegyek most.A csalad nem is szereti a karfiolt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt kissé nehéz értelmezni. Még kezdő kertész is láthatja, hogy a paradicsom magja különbözik a karfiolétól. Ha bolti mag volt, akkor sem valószínű, hogy gyárilag keverték, ha saját mag, akkor meg vetéskor lehetett volna látni. Paradicsom magból nem kel karfiol, hacsak ez nem vicc
      A teendő, ha igaz az eset, sajnálkozni és megbízható maggal újravetni.

      Törlés