2010. február 14., vasárnap

Hogyan tűzdeljük a palántákat?

Palánták tűzdelése.

Most február közepére visszafordult a tél, de szerencsére felénk el is olvadt nagy része a hónak. A tél valószínűleg ki fog még tartani egy darabig, mert a feketerigók is megjöttek a falat borító vadszőlő termésén lakmározni. Cirmi nem tudja eldönteni, mi az érdekesebb: a hó, vagy a rigók.
 
    
A kertet újra hó fedi, eltakarva az ősz végén kikelt salátákat. Novemberben egy ágyásba dugdostam korai zöldhagymának való vöröshagymát, ami szépen ki is sorolt, így telel át. A felmagzott salátáról, még ősz végén begyűjtöttem a magot, és a szárán maradtakat kiráztam a hagyma közé. Mint látható, ki is keltek, ebből lehet majd kora tavasszal szétpalántázni, a többi meg marad a hagyma között.


Lassan két hete kikeltek a korai paprika magok, ideje átültetni őket. Ezt nevezik tűzdelésnek.

Miért előnyös a tűzdelés?

Tűzdeléssel elkerülhető a sűrűn kelt palánták megnyúlása. Az átültetett növénykék a gyökérnevelésre koncentrálnak, így erősebbek lesznek. Ha keléskor kicsit megnyúltak, mélyebb ültetéskor ezt még csökkenthetjük. Tűzdeléssel kapunk erőteljes, zömök, az átültetést jól tűrő palántát. A tűzdelt palánta jobban fejlődik, így hamarabb kapunk termést.
Sziklevélnél mélyebben soha ne ültessünk, semmilyen palántát. Akkor lehet tűzdelni, amikor megjelentek az első sziklevelek, de a lomblevelek száma nem több kettőnél. De legjobb kisebb korban.
A tűzdelésre szánt földet elő kell melegíteni, hideg földbe való tűzdelés visszaveti a növények fejlődését. Erre a célra én 3 rész virágföld, 1 rész szárított marhatrágya és 1 rész duzzasztott perlit és kovaföld keverékét használom. A perlit a hőszigetelésre használt építkezési duzzasztott perlit, ami erre a célra kiváló. 1 zsák 0,1 köbméter, így beszerezhető. Ugyanígy az öntözővíznek is legalább szobahőmérsékletűnek kell lenni, a legjobb az állott víz.

Készítsünk mindent elő a munka kezdéséhez. Poharakat, földet, a növényeket, jelölőtollat, kiszedéshez egy szerszámot. Ha benn a lakásban végezzük, terítsük le az asztalt.

A poharat készítsük elő, tegyük féloldalasan félig földdel. Én gyűjtöm a tejfölös,stb poharakat, melyeket kimosás után, alul kilyukasztok. Vettem 2 dl-es műanyag poharakat is, melyeket szintén ki kell lyukasztani. Ezeket több évig fel lehet használni.
A vetőládában a növénynek a levelét fogjuk meg. Nem kell félni, nem szakad le. Még mindig jobb, mintha a szárat nyomnánk össze. Másik kezünkben egy késsel óvatosan a földbe szúrva emeljük ki a növényt. Ha sűrűn keltek, nem baj, ha több jön ki, szálakra szedve néhány percig semmi bajuk sem lesz. Levelénél fogva emeljük át a pohárba. Ha nagyobb földdel jön ki, akkor a földet fogjuk meg, egy ujjunkkal alul tarva azt.

A pohárba téve rakjuk körül földdel, majd rázogassuk meg jól, vigyázva, hogy ne kerüljön a sziklevélnél mélyebbre. Nem kell nyomkodni a földet.




Amikor egy fajtával végeztünk, jelöljük meg a poharakat, ne keveredjenek, és tudjuk melyik edényben mi van. Erre a célra egy lakkfilcet használok, és a pohárra írok. Nem kopik, következő évben ha más megy a pohárba, az előzőt csak áthúzom.


Az áttűzdelés végeztével az ablakpárkányra viszem a növényeket, és langyos vízzel beöntözöm alaposan. Ez az öntözés pár napig elég, nem szabad sűrűn locsolni, a poharakat felülről főleg nem. Ezzel csökkenthető a palántadőlés veszélye. Csak alulról a tálcában kell pótolni a nedvességet. Néha lehet fújóval permetezni a palántákat, csalánlével, fokhagymalével, 1%-os bordóilével.

Az öntözés adagolásával a palánták fejlődése szabályozható. A fokozott öntözéssel gyorsabb a növekedés, de lazábbak lesznek a sejtek. Ez azonban ritkán kívánatos. Elmondhatjuk, hogy jobb a szomjaztatás, mint a túlöntözés. Ha nagyon nőnének, vonjuk meg a vizet. A levegőztetéssel is szabályozható a fejlődés. Több szellőztetés, lassabb növekedés. A rohamos növés megállításának a célja erősebb, sűrűbb sejtszerkezetű, zömök palánta nevelése, ami jobban fogja bírni a kiültetést.

Ugyanez vonatkozik a hőmérsékletre is. A tűzdelt palántáknak már nincs szükségük 20 fokos melegre, bőven elég a 17-18 fok is. Az ennél hidegebben tartott paprika palánták azonban később fordulnak termőre. Ugyanakkor paradicsom esetén ennek a fordítottja igaz. Kísérletek igazolják, hogy kikelés után a növényeket 8-10 napig, hűvösebb 7-10 C fokon, jobban szellőztetett helyen tartották. A hűtött palánta nemcsak hamarabb fordult termőre, hanem többet is termett. (Kecskeméti Mezőgazdasági Kísérleti Intézet)

Most elsősorban a növényházba szánt paprika palántákat nevelem. A szabadföldi kiültetésre tervezett palánták elvetése ilyenkor még korai. Kivéve a zellert, szárzellert. A többiekkel meg kell várni március elejét. Jövő héttől lehet vetni karfiolt, korai kelkáposztát, fejes salátát palántának. Azok nevelésére is ezek a szabályok vonatkoznak, kivéve a salátát. Ami 5-7 fokon csírázik, nagyobb hőmérsékleten ki sem kel, fejlődése pedig megáll 18 fok fölött.

Az olvasóknak köszönöm az elismerő szavakat, észrevételeket. Köszöntöm az új olvasókat és remélem sokáig látogatók lesznek. Minden nappal közelebb a Tavasz!

16 megjegyzés:

  1. Nálam pár évvel ezelőtt a kitűzdelt paprikáim, paradicsomjaim közt mindig tarolt a palántadőlés. Viszont tavalyelőtt és tavaly nem volt rendesen időm tűzdelni, és csodálkozásomra minimális volt a palántadőlés okozta kár. Ebből kifolyólag az utóbbi időben hatalmas bödönökbe vetem el mindig a magokat, amiben nagy tömegű föld van, a palántákat - kiszoktatás után - egyenesen a palántázódobozból viszem a kertbe. Mi lehetett az oka, hogy ennyire tönkrementek a palántáim tűzdelés után, pedig csak azt akartam, hogy erősödjenek? Ez a nagy bödönből-kertbe megoldás nem helytelen? A nevelőbödönben és a kertben sosincs szinte palántadőlés, csak a kitűzdelt növénykéim között!

    VálaszTörlés
  2. Fokhagymalevet úgy kell készíteni, mint disznóöléskor a kolbászba (kiáztatni), vagy kifőzni? Mi a hatása? Fertőtlenít?

    VálaszTörlés
  3. Kedves InLandir!

    Köszönöm a kedves szavakat. még nagyon zöldfülű vagyok a palántázás terén. Szeretném megkérdezni, hogy a blogomban is látható árvácska palántákat vigyem-e vissza a lépcsőházba, ahol eddig is teleltek, vagy ahoz, hogy virágozzanak majd tavasszal, kell nekik a 22-23 Celsius fokos meleg?

    Köszi!

    VálaszTörlés
  4. Áginak!
    Nem ismeretlen az általad leírt palántázás sem. Ezt hívják szálas palántának. Én is alkalmaztam már, elsősorban savanyításra való, kései paprikánál, de paradicsomnál is. Káposztaféléket, zellert sosem szoktam tűzdelni, így szoktam, szálasan előnevelni, majd a virágládából szétpalántázni. Ha belegondolok, virágokat sem szoktam tűzdelni, csak így szálasan vetem ládába. A nagy "bödönökbe", ha ritkásabban veted a magokat, nem is biztosan szükséges a tűzdelés. Innen is ki lehet ültetni. A tűzdeléssel nevelt palánt erősebb, és hamarabb terem, ennyi az előnye. No, meg az, hogy egyesével, pohárban könyebb gondozni, mozgatni,és nem nyurgul annyira fel. A palántadőlés valószínű oka a "tulzot" alaposság lehetett. nem szabad sűrűn öntözni őket, a nedves környezet kedvez a gombabetegségnek. Hasznos lehet rezes szerrel kombinált öntözővíz használata.
    Ázalék levek:
    A fokhagymából néhány gerezdet összetörve langyos vízben áztatjuk egy napig, ezt leszűrve,egy liter vízben elkeverve spricceljük, vagy a tövekre öntözzük. Gombabetegségek megelőzésére jó.
    Ha van szárított csalán, abból is készíthetünk ilyen módon levet. Immun erősítő, sejt erősítő, betegség megelőző hatású.
    A fokhagyma levének hatását lehet vöröshyamával kombinálni.
    Ha van mezei zsurló, annal az ázaléka is kiváló sejt erősítő hatása van a sziliciumtartalmánál fogva.
    Üdv: IL

    VálaszTörlés
  5. Kedves Csé!
    Az árvácska kétnyárinövény. Így előzőévben, augusztus végéig el kell vetni, hyogy kellőképpen begyökeresedjenek. Hidegben telelnek át, és tavasszal, márciusban ültetik végleges helyükre. Így, hogy neked kikeltek a növénykék, hagyni kell őket hűvös helyen továbbra is. Elvileg, ha megfelelően megerősödtek volna, a fagy sem ártana nekik.Bár, ahogy láttam őket, még a fagyokat is kibírnák.Jó helyen vannak a hűvös helyen.
    Az árvácska sötétben csírázik, jó helyen voltak sötét helyen, ezért is kelt ki.Nem biztos, hogy ugyanlyan lesz a viráguk, mit, a maghozó növénynek, mert az új fajták nagyrésze hibrid. De így is kedves növények.
    Üdv: IL

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, végre szabatos, szakszerű vélaszt kaptam!

    VálaszTörlés
  7. Kedves InLandir!

    Köszönöm szépen a tanácsot. Már ma reggel levittem az árváimat a lépcsőházba. Idebent kezdtek megnyúlni.

    VálaszTörlés
  8. Hú, ezt nem is gondoltam, hogy a paradicsomjaimon e miatt van annyi termés mindig. Pont eltaláltam a hőmérsékletet a csíráztatáskor, palántázáskor.
    A paprikapalántáim csak minden harmadik évben hajlandóak rendesen teljesíteni - fogalmam sincs miért!?!
    Azonban azt vettem észre, hogy azon kevés növények egyike, melyek igen nagyon szeretik a diófa alatt nevelődni és termést hozni. (hasonlóan a krumplihoz).
    Én a palántaföldhöz tiszta, perlit vagy zeolit alapú macskaalmot használok. Jótanács - balkonládák aljára is hasonlóképpen ezt teszek, így kevesebbet kell öntözni a növényeket, illetve tovább kitart a víz, mert a zeolit és a perlit is magába szívja a nedvességet, és csak lassan ereszti ki. Így nem sikerülhet a túllocsolás. A nagyon meleg, napsütötte helyekre is szoktam macskaalmot beleásni, v. kapálni, így megkönnyítem a növények vízhezjutását. A komposztba is tehetünk rétegenként.
    A palántadőlést teljesen ki tudtam zárni, ha naponta 2-3x legyezem őket, ill. heti 1x csalánteával spricnizem.
    KM

    VálaszTörlés
  9. Üdv.
    Kezdő palántanevelő vagyok, eddig mindig vettük de idén gondoltam kipróbálom a nevelést. A lakásba nevelem őket mert nincs máshol hely. Salátával kezdtem, szépen ki is keltek, átvittem a konyha egy másik részére ahol hűvösebb van, de kicsit megnyultak és elkezdtek lekonyadni. Naponta forgattam mert mindig a fény felé hajoltak. Túlöntözve nincsenek, de nedves a talaj. Átültetéshez úgy vélem nagyon gyengék. Mi lehet a baj? Mert paradicsom paprikával nem szeretnék így járni. Miki

    VálaszTörlés
  10. A saláta nemszereti a meleget. Ilyenkor már kint mobb lenne neki. Ha van már két kis sziklevele nyugodtan lehet tüzdelni. Bent csak nyulni fognak. A paradicsom, paprika esete más, azok melegigényesek. A salátát ilyenkor már jobb egyből szabadba vetni. Üdv.

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Kedves InLandir!

    Teljesen amatőr konyhakertészként fordulok hozzád egy kis jótanácsért...
    Véletlenül futottam bele a tűzdelés kifejezésbe, és eléggé elbizonytalanított, amit olvastam róla..de leginkább a tény, hogy mi ezt a műveletet teljesen kihagytuk...
    Három éve van egy kis konyhakertünk, nem több, mint 20 - 25 nm összesen, plusz pár műa. vödör és faláda, cserép, dézsa, stb, stb...)) - ebből igyekszünk kihozni a legtöbbet, ráadásul a legkevesebb gyakorlattal.
    Az eljárás (eddig) a következő volt: kis tejfölös/joghurtos, stb, stb, poharakba egyszerű virágföld, mindegyikbe 1-1 mag, majd ablakpárkányon elhelyezés. Amint a növénykék eléggé nagyok lettek, készen a kiültetésre, elkezdtük a ki-szoktatást, majd egy megfelelőnek ítélt időpontban kiültettük őket.
    Első két évben az összes mag kikelt és megmaradt, tavaly 4-5 paradicsom/paprika nem akaródzott kikelni, illetve ugyancsak 4-5 kis palánta már nem érte meg a kiültetést (átlag 30-40 tőből).
    Szóval, mennyire jó (vagy nem jó) ötlet így poharazni - hiszen látszólag nekünk, nálunk működik.. Vagy tényleg (még) jobban járnánk, ha maradnánk a másoknál jól bevált tűzdeléses módszernél?
    Válaszodat előre is nagyon szépen kösöznjük!

    Üdv,

    Robi és Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gabi és Robi,

      Nincs a ti módszeretekkel semmi baj. Sokan, főleg hobbikertészek, kis mennyiségű palántát így nevelnek. A tűzdelés egyik oka, hogy, amíg nem jön jobb kinti idő. a lakásban kell előnevelni a növényeket. Edényekbe vetve, sűrűn, kisebb helyen elférnek, majd tűzdelés után kell több hely. Ha nektek a szükséges palántákhoz van elég hely, akkor nyugodtan csináljátok, ahogyan eddig. Legfeljebb fajtánként pár darabbal többet vessetek, hogy hiányos kelés esetén is legyen elég.
      Ha van valakinek bevált módszere, nem kötelező úgy csinálni mindent, ahogyan más mondja. Ha eddig sikerólt, nem fontos változtatni.

      Törlés
  13. Kedves InLandir!
    Azt szeretném kérdezni, hogy akkor a most kikelt paradicsomaimat pár napja tegyem hűvösebb helyre, hogy többet és hamarabb teremjen? Egy napja keltek ki és nagyon "másznak" a fény felé. Jelenleg (és eddig is) meleg párás helyen vannak, nem lesz bajuk a hirtelen hőm. változástól? Mert ez a 7-10 °C fok elég durvának tűnik a 20-24 °C hoz képest.
    Köszönöm,
    Kriszti

    VálaszTörlés
  14. Szép estét!

    Szeretném megkérdezni, hogy a paprikát ha megnyúlt, szintén lejjebb ültethetem-e mint a paradicsomot vagy azt nem szokták? Mit csináljak, ha nagyon megnyúltak a paprika palánták?

    Üdv,
    Rita

    VálaszTörlés
  15. A paprikákat nem szokták mélyebben ültetni, mert az nm gyökeresedik száron. Én azonban a tűzdeléskor a megnyúltakat mélyebben szoktam ültetni. A szabadba már már nem ültetem mélyebben.
    A megnyult palántákat hidegebb helyen jobb tartani és kevesebb vizet nekik.

    VálaszTörlés