2010. május 2., vasárnap

Palántázás szabadföldben

Hogyan palántázzuk a paprikát, paradicsomot?

Az eddig fedett helyen nevelt palántáink ekkorra szép, erős növények lettek. Az enyémek már néhány hete éjjel - nappal az üvegházban voltak, az ajtaja nappal állandóan nyitva volt, megszokták a fényt, a levegőt.
Általában májuban a palántázás ideje a fagyosszentek elmúlása után esedékes.

Jelenleg elég szép az időjárás. a palánták nagyrésze erős, fejlett. Nézegettem az időjárás előrejelzéseket az Időképen, és a Köpönyegen is. Ezek nem jósolnak a fagyosszentek idejére jelentős lehülést. Hosszas tépelődés után arra döntöttem, hogy a paradicsomokat, és a fűszerként használt erőspaprikákat kiültetem szabadba. A többit, a csemege paprikákat még egy ideig bent tartom az üvegházban, ha véletlen rosszra fordulna az idő, a paprika érzékenyebb a hidegre.

A talaj elő volt már korábban készítve. Szerves trágyával, és komposzttal fel volt javítva a sorok helye. nem az egész táblát trágyáztam, csak azokat a helyeket, ahova  növények ültetve lesznek. A talajt a  kiszáradástól levágott fűtakaróval védtem.


A paradicsom palántázása.

A paradicsommal kezdtem: 10 tő San Marzano, 10 tő, általam csak Kerek néven jegyzett régi, saját fajta, 2 tő Lugas F1, 2 tő Black prince nevű fekete, 3 tő Ökörszív, 3 tő Korall került kiültetésre. Majd hagyok egy tő Cherolla koktélt is a kikelt magokból, de az ráér.

Egy ágyásban, mivel a paradicsom ágyások csak 1 m szélesek, egy sor paradicsom van ültetve, a tövek 40-50 cm távolságra egymástól. A folytonnövő, magas fajtáknak, már előre levert 2,5 m magas karók vannak előkészítve.


A növények edényekben nevelődtek. Előtte alapos vízadaggal lettek ellátva, így könnyen kicsúsznak a gyökérrel átszőtt földek az edényekből, kis ütögetésre.


 Ültető lapáttal mélyedést készítek, és ebbe belehelyezem a növényt, befedem földdel, és jól megnyomkodom. Ferde ültetésre nincs szükség, mert a paradicsomjaim nincsennek felnyurgulva.
 

Ha azonban hibás tartás miatt ez a palántaneveléskor bekövetkezik, akkor szélesebb fészket készítünk, a gyökérrészt vizszintesen helyezzük a fészekbe, úgy, hogy szárrész is kerüljön a mélyedésbe, amit föld fog takarni. Ez a rész később járulékos gyökereket fejleszt. Bár ez az eredéskor energiát von el a növénytől, mert nem a növekedésre fordítja minden erejét.


  Az ültetés után be kell a növényeket öntözni, lehetőleg levegő hőmérsékletű, állott vízzel. úgy, hogy az öntözővíz a gyökerekhez iszapolja a talajt, kellően bő vízsugárban. Legjobb minden egyes tőhöz külön-külön juttatni vizet, öntözőkanna rózsa nélküli csövéből vagy tömlőből. Jó beöntözéskor a kizúduló vízsugár odatoccsan a palánta tövéhez, és ütésszerűen bemossa a talajrészecskéket a gyökerekhez. Még kevésbé jó a kikerült palántákat kannarózsán keresztül öntözgetni. Ez káros, lehűti a növényt, betegségek előidézője lehet. A szükséges vízadag három-öt liter palántánként.


A paprika palántázása szálas palántával.
Palántanevelés történhet tápkockásan, külön edényekben, és úgynevezett szálas palántákkal.


A szálas palánták tűzdelés nélkül, ritkábban vetve készülnek. Ezzel a módszerrel neveltem a fűszerpaprikákat ládában. Kettesével, úgynevezett ikertövesen palántázom ki őket a földbe. A sorok 40, a tövek a sorokban 30-40 cm távolságra vannak egymástól. Az ikertöves ültetésnél nem csak a termés több, amit azonos helyen fel lehet nevelni, hanem a növények is jobban tartják egymást.


A ládából lehetőleg már kettesével szedem ki a palántákat. A föld a paradicsomhoz hasonlóan már elő van készítve, mulcsanyaggal takarva. A mulcsot a tövek helyén félrehúzom. Ültetőfával mélyedést készítek, majd abba beleteszem a növényt.


 A kiszedett földet visszateszem, és hozzányomkodom a tőhöz. Majd szinén beöntözöm a töveket.




Minden palántából érdemes néhány darabbal többet nevelni arra az esetre, ha valamelyik kiültetett növény elpusztulna. (kirágja valami, letöri a szél, stb,) Jó az is, ha egy kartonlapra felirjuk, melyik fajtából mennyit, és hova ültettünk. Így később könnyebben ismerjük meg a fajtákat. Az erősebb növekedésű fajtákat érdemes később karózni, így védeni a kitöréstől, és a termés sem húzza le a növényt. Locsolni mindíg csak a talajt, és elsősorban reggel. itt sem kell naponta. Időjárástól függően elég akár hetente. Melegben, virágzáskor, terméskötődéskor, sűrűbben. A paradicsom kevésbé vízigényes, mint a paprika. Kiültetés után10 naponta lehet enyhe adag folyékony táppal permetezni, amibe kevés Bordói levet is lehet tenni. Én mindíg teszek a permetlébe csalán és hagymalevet is. Vödörbe jó nagy marék csalánt, vöröshagyma, fokhagyma szárat, héjat, nadálytő levelet teszek Ez egy hétig erjed. Leszűrés után 10 szeresére hígítva permetezhető, vagy a növények tövére öntözhető.

Az üvegházban kiültetet uborkáról itt egy kép. Fóliazsák biztosítja a párás környezetet.


Szedhető a retek, és a fejes saláta.



2 megjegyzés:

  1. Üdv Il, mindig öröm Téged olvasni, most csak azért írok, mert a második és a negyedik kép ugyan az. Nem tudom lehet-e javítani, de ha nem, az sem baj.
    Csak így tovább! :D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az észrevételed. Kicsit belegabalyodtam a képekbe. Nem akartam montázst készíteni, hogy aki akarja külön nagyíthassa őket.
    Üdv: IL.

    VálaszTörlés