A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 10., csütörtök

Mennyi idő kell a vetéstől a kiültetésig.2.

Palántanevelés 3., avagy mikor kezdjük a paprika és paradicsom vetését?

Amint egyre többször kisüt a nap, az emberek egyre türelmetlenebbül várják, hogy kerti munkát végezhessenek. Ha a szabadban nem is lehet dolgozni, akkor már vetni kell, még ha ládába, lakásban, akkor is vetni.

Ha nem jól mérjük fel a vetés és kiültetés közötti időt, azaz a palánta előállításának idejét, akkor sikertelenség is érhet bennünket, ami esetleg elveheti a kezdő kertész kedvét, elrontja az örömét. Jól esik nézni, hogy nőnek a növénykéink, de ha sápadnak, megnyúlnak, leveleiket hullatják, azt rossz látni, de mivel kint még nem alkalmas az idő, még nem lehet kiültetni őket. Ezért helyesen kell megválasztani a vetés idejét., és a türelmetlenséget le kell győzni.

A káposztafélék vetésével nincs gond, azokat márciusban, ha nem fagy, már ki lehet ültetni. Elsősorban mindenki a paprikát és a paradicsomot kezdené elvetni.
Még egyszer: Ha valakinek nincs megfelelő helye a palánták nevelésére, nincs fűtött üvegháza, fóliája, melegágya a kiültetésre, az még ne vesse el a szabad földbe szánt palánták magjait!

Egy táblázat arról, hogy mennyi idő kell a paradicsomnak a vetéstől a kiültetésig:

Február 01-március 10 között fűttt fólia alá, március 25-április 10-között kiültetve.

Február 15-i vetés 7,5 cm-es edényben 70 nap, 10-es edénybe tűzdelve  80 nap
Márc 1-15-i vetés 7,5 cm-es edényben 65 nap, 10 cm-esben 75 nap 
Ápr 5-i ritka vetéssel és tűzdeléssel, 55-60 nap,   7,5 cm-es edényben 60 nap.

Ugyanez paprika esetében:

Vetés jan. 20. kiültetés ápr 1. fűtött fólia alá
Febr. 20. vetés ápr 20. hideg fólia alá
Febr. 25 május 1 hideg fólia alá
Márc. 01 vetés május 10-15 szabadba.


Ha olyan fajtánk van, ami hosszú tenyészidejű, a vetés idejét két héttel előbbre lehet hozni.
Én a szabadföldi tömegpaprika (fehér, savanyító, erős, szárítandó, zöld erős) és paradicsomok vetését hagyományosan március 8-án nőnapon szoktam elvégezni.

Paprika termesztésekor alkalmazott Békéscsaba környéki módszer a koraiság fokozására: A paprikát fóliába egymástól 10 cm távolságba ültetik ki. Amikor a kinti hőmérséklet megengedi,  minden második és harmadik tövet kiemelik és amik eddig a fólia alatt megerősödve fejlődtek, kiültetésre kerülnek. a fólia alatt pedig meg lesz a 30 cm-es tőtávolság.

Tehát: türelem! Van még idő. Addig fólia alá lehet vetni retket, salátát, dugdosni hagymát, amit zöldhagymaként kiszedünk, mert a fagy hatására úgyis magszárba menne.

2011. február 2., szerda

Medve a hóban?

Időjóslás.

Nem!. Nem jött elő. Vagy, ha előjött, árnyékot nemigen látott.
A kertészt a növények után az időjárás érdekli legjobban. Ma van gyertyaszentelő napja. A népi regula így tartja számon ezt a napot:

FEBRUÁR
BÖJTELŐ HAVA
Halak
TÉLUTÓ HÓ
(II.21.-III.20)


2. Gyertyaszentelő. A rómaiak a hajdani tavaszkezdő ünnepen gyertyás-fáklyás felvonulásokat rendeztek. A kereszténység átvette az ősi tűzkultuszra utaló szokást: a házakban eloltják a tüzet és mindenhol szentelt gyertyákkal világítanak. A gyertyaszentelő napjához fűződik a legszélesebb körben elterjedt időjóslás: e napon a téli álmából felébredő medve kijön a barlangjából, ha napos időt talál, s meglátja a saját árnyékát, akkor visszabújik, mert még hosszú lesz a tél. Tehát, ha ebben az időszakban felmelegedés, napos idő van, a tél még hosszúnak ígérkezik. 

Idézet és további jeles napok innen a Népi kultúrák, kalendárium oldalról.

Puky Simon 1846-ban írott Időjárás jövendölése című könyvében így ír:

"54. Februárius
rendszerint Februárius kezdte hideg szokott lenni és szinte közepéig ollyan marad, mellykorigi napjai közben közben néha ugyan engedelmesek is szoktak lenni, de ismét hidegre fordulók kisebb nagyobb változásokkal:- közepén túl rendszerint lágyulni szokott egész végezetéig.

Egyébiránt:
a. Általában hamari kitavaszodást következtet a Februárius folyvást kitartó hideg.
b. Ha februárius eleje gyenge vagy meleg, kemény hideg következik a többi részeiben.
c. Ha az egész Februárius hava nemcsak fagyás nélkül folyt le, de meleg is volt, - akkor a Márczius és Április hideg lesz.
d.Ha nem csak meleg az egész Februárius hava, de egyszersmind tiszta nap-fényes szépségű is, akkor nagy nyári szárazságot várni.
f, Ha Februárius nagyon sok hó eséssel vólt, akkor Márcziusban igen szép tiszta idők következnek, kivált azon esetben, ha Januáriusban is sok hó esett, és Februáriusban is egyfolytában."

Nézzük a Gyertyaszentelőről mit ír:

"n. A Gyertya szentelői tiszta szép időéés meleg még sok hátra lévő hideget és havazásokat jelent. ha pedig zivataros, havas, esős, vagy homályos: akkor jó időre forduló változás lészen. mondják némellyek azon tapasztallásukat, hogy ha a medve ezen a napon lyukából kijövén nap-fényes időt lát, haragos morgással siet vissza sötét lakába. ezen törvény áll akkor is, ha Gyertya szentelőkor meleg nincsen, hanem csak tiszta idő, még ha az nagy hideggel vólna is."

Eddig az idézet (az egész könyvet feltettem ide letölthetően)

Így nyugodtan készülhetünk, mert ha a medvének lehet hinni, akkor nem lesz hosszú tél.
ma a kaliforniai és bikaszarv paprikából a biztonság kedvéért vetettem újra egy adagot, mert nem látszik jele a kelésnek.
Két cserépbe pedig Marmande paradicsomot vetettem, ami majd fóliába fog kikerülni.
Aztán az időjárás meg majd elintézi magát, olyan lesz, amilyen akar:)

2011. január 30., vasárnap

Bevált paprika és paradicsom fajták a kertemben.

Válasszunk paprika és paradicsomfajtákat!

Sokan érdeklődnek, melyek azok a paprika és paradicsomfajták a kertemben, amik termése mind időszakonként, mind feldolgozásra beváltak. Most kint a kertet hó, zúzmara és vastag köd borítja, így továbbra is csak a szobakertészkedés marad még egy ideig.
A korán elvetett magok még a föld takaró alatt szunnyadnak, így nyugodtan áttekinthetjük milyen fajtákat fogok termeszteni ebben az évben is.

Paprika.


Túlságosan sok különleges fajtával nem foglalkozom. Elsődleges az étkezési paprika termesztés, majd a savanyításra, szárításra alkalmas fajták termesztése. A lényeg, hogy lehetőleg minél korábbi időszaktól, minél későbbig legyen termés.
A család a fehér, és húsos piros paprikákat kedveli, én pedig a zöldeket és az erőseket is szeretem.

Zöldpaprikák:

Elsődleges kedvenc a Duna F1. Ezt a fiam is szereti, mert ez nem erős. Sajnos mindig magot kell vásárolni, mivel hibrid, így nem lehet meghagyni a magját. Világoszöld a színe, teljes éréskor előbb szinte kisárgul, majd piros lesz. Kedvező körülmények között hosszúra megnő. Viszonylag igénytelen, folyamatosan terem.


Duna F1

A következő a hasonló tulajdonságokkal bíró Kofa. Az a különbség, hogy ez sötétebb zöld, és eléggé csípős fajta. Korai, üvegházba, fóliába ültetésre is alkalmas, és szinte addig terem, míg a fagyok el nem viszik. Sokáig kerestem hosszú, zöld, csípős fajtát, míg ezt meg nem találtam.

A jobboldali fölső képen, balról jobbra: Kofa, Rekord, Duna.

Rapid a következő fajta zöldpaprika, ami talán még erősebb, mint az előző Kofa. Ez rövidebbre nő meg, de bőtermő  fajta. Szinte fürtökben hozza a világoszöld termését. Kitűnően felhasználható savanyítás céljára is, ecetben is kemény marad a húsa. Szokta ezt is üvegházban termeszteni, és sokáig termő is marad. Teljes érésben szépen bepirosodik, szépen szárítható, így felfűzve sokáig lehet élvezni csípős ízét ételekben is.

Újabb fajta a Rapires, amit még csak pár éve próbáltam ki, de ez is kellemesen erős, szép hosszú termése van, hajtatásra is alkalmas, korán hoz termést.


Sárga cseresznye

Késői, savanyítási célra cseresznyepaprikát termesztek. Elsősorban a sárga színűt kedvelem, mert ez szebben mutat üvegben, közé néhány zöld, és pár piros termés széppé, tetszetőssé teszi az üvegben. Peperóni jellegű Kecskeszarvat is termesztek, ez zölden, sárgán és pirosan megy savanyításra, kellemesen csípős, de nem erős. Azonkívül vannak ceruza, és macskatípusú erős paprikáim is, amik evése esetén már kell némi plusz levegő, ezeket frissen és felfűzve való szárítás után ételekbe használjuk el. Ezek magjait csak márciusban vetem el, mert ráérek a kiültetésével, mert nem a korai termés a cél.


Kecskeszarv

 Fehér paprikák.

Tömeg termesztésre a Tizenegyes fehér szokott lenni a legkorábbi, ez csüngő, viszonylag fehér termésű, csokrosan terem. Ikertőben kettesével palántázom ki. Hajtatásra is megfelelő fajta, fóliába ültethető, bokra viszonylag kicsi, sűrűn 25*25 cm-re is ültethető.
A Start a másik, amit főleg szabadföldben lehet ültetni, ennek sárgább a termése, vastag falú, húsos, ízletes, kúp alakú. Magasra nő, karózni ajánlatos, mert az ágai törésre hajlamosak.
Hasonló a Ciklon is, ami főleg hajtatási, mert fényhiányos időszakban is jól fejlődik. Mindkettő betegségeknek eléggé ellenálló fajta.


Start

Termeszteni szoktam még a Bogyiszlóit, ami konstans fajta, magja megvehető. Szedéskor kisebb, kúpos termése sárga színű, kellemesen csípős, teljes érésben piros. Bokra alacsony, ikertőben, sűrűn ültethető. Savanyításra, kellemesen csípős csalamádékba sokkal finomabb, mint az almapaprika.

Bogyiszlói

Ebben az évben próbálom ki a Csüngözönt, ami fehér, kúpos paprika, és a Balaton F1-et, ami kissé zöldes színű, csípős. Ezeket még nem ismerem.

Húsos fajták:

Ezeket főleg kései fogyasztásra termesztjük, eléggé hosszú tenyészidejűek, így most ebben az évben korán el is vetettem a magjaikat. Ezek termése sötétzöld, vastag húsú, teljes érésben pirosodnak be, ízük édes. Leszedve, akár egy hónapig is tárolhatók. Lehet aszalni is őket, és paprika lekvárnak is kitűnő alapanyagok. Eléggé változatos a formájuk. Bokrúak erőteljes növekedésű, érdemes karózni, vagy támrendszerhez kihúzott zsinór mellett termeszteni. Szerintem kötözés nélkül az ágakat a termés lehúzza, az a földhöz érve elrothadhat. Érdemes teljes érésben, bepirosodás után szedni a termést, mert így édesebb, finomabb az ízük. Rezes permetezésre termés érés kezdetén szükség lehet, és a tápoldatos öntözést, permetezést is meghálálják. Én a következőket termesztem.


Balra Kapia, jobbra Gigant F1

A Kapia  kúp alakú, nagy termésű fajta.

A Gigant termése tompa, begyűrött  formájú, kaliforniai típus, de hazai fajta.
A kaliforniai fajtát mindenki ismeri a boltok kínálatából. Piros, zöld és sárga változatai vannak.
A Bikaszarv inkább keskenyebb, hosszú termésű fajta. Van sárga változata is.

Piros és sárga Bikaszarv

Paradicsomok.


Több fajtát kipróbáltam, és mivel kevés helyem van, ezért néhány fajtára csökkent a termesztett választék. Ezeket a fajtákat én mindet karó mellett nevelem. Nagy részük magasra nő.
Korainak a Marmande  vált be, amiből üvegházba is teszek pár tövet. Korán termőre fordul, termése közép nagy, kissé bordás, édes. Sokáig ellenáll a fitoftórának.
Finom, fürtös, közepesen nagy termésű, szép piros a Korall.


Fönt Korall, alul Cherolla F1

Szabadban van egy házikerti fajtám, aminek a magját évekkel ezelőtt kaptam. Én Kereknek hívom, de szerintem Kecskeméti Jubileum. Kerek termése kemény héjú, nagy, lapított formájú. Lének kiváló, sokáig terem.
Kisebb bogyói vannak a Lugas F1-nek, de eléggé tartósak, leszedve jól elállnak. Betegségre kevésbé érzékenyek.

Ökörszív

Különlegességnek termesztem a jó nagy termésű, vastag húsú, eléggé leves Ökörszívet, és a szinte barnásra színeződő fekete paradicsom jellegű Black Princet. A BP. leve befőzve sokkal sötétebb, de finom édes ízű. Termése főleg esős időben repedésre hajlamos.


Black Prince

Nem maradhat ki a kertből a San Marzanó, melynek Lungo nevű, nagy, hosszú termésű változatát termesztem. Ennek termése finom édes, kevés levű, sűrítménynek, aszalásra kitűnő. Leszedve sokáig eláll.


Fönt San Marzano, alul Lugas F1

Csemegézni Cherolla F1 koktél paradicsom terem, amit egy falatként lehet bekapkodni.


Balra a Black Prince leve

Ebben az évben is ezek kerülnek termesztésre.


2011. január 21., péntek

Kezdjük a palántanevelést.

Palántanevelés 1.

Ilyenkor január közepén zellert, kelkáposztát és karfiolt, valamint néhány üvegházba kiültetendő paprikát szoktam elvetni ládába. Tavaly néhány hosszú tenyészidejű paprikával az volt a tapasztalatom, hogy szabadföldben a márciusi magvetésből származó palánták nem voltak eléggé fejlettek ahhoz, hogy a kifejlett növény többször beérett termést tudjon nevelni. A második, harmadik kötés nem is pirosodott be, az első is szinte csak augusztusban volt szedhető. Ezért úgy gondoltam, hogy ezek palántáinak vetését előre hozom. Ezek főleg a nagy termésű, vastaghúsú, érett formájukban piros paprikák voltak, mint a Kapia, Kaliforniai, Bikaszarv, Gigant F1.

Én ezeket most január 17-én elvetettem. Palántavetéshez egyszerű, bárhol megvehető, legolcsóbb virágföldet használom. Ezt kissé lazítom ¼-ed arányban némi homok, duzzasztott perlit, és kőpor belekeverésével. Az növényeknek a magvetéstől a lomblevelek kialakulásáig nincs szükség külső tápanyagra, hiszen megfelelő gyökérzet híján azt fel sem tudnák venni. Erre vannak a szikleveleik. A sziklevelek a lomblevelek kialakulás után elvesztik szerepüket, és elsárgulnak, majd lehullnak. Ha valaki korai palántakorban a legalsó levelek sárgulását és hullását tapasztalja, akkor ez történik. A palántanevelő közegbe ilyenkor nem is ajánlott komposztot, trágyát keverni, mert nedvesség hatására rothadás is felléphet. Akár steril közegben is lehetne magokat kikeltetni. Ennek is van irodalma.

Más földkeveréket én később sem alkalmazok, csak kissé több homokot perlitet és némi szárított marhatrágyát keverek a földbe, összesen 1/3-ad részben. Ha van megfelelően porhanyós, korábban előkészített kerti földünk, ezt is lehet keverni hozzá. Ha valaki tőzeget használ, abba mindenképpen kell föld, vagy homok.
A magokat általában 40 cm-es virágládákba vetem. Ezekből tűzdeléssel kerülnek kis műanyag cserepekbe, poharakba a növények 2 lombleveles kortól. Ha valamit nem akarok tűzdelni, akkor egyből cserépbe vetem. A földkeveréket vetés előtt meleg helyre viszem, hogy a talaj melegedjen át. Hideg földbe ne vessünk.


A ládába betöltöm a földet, tömörítem, a tetejét elsimítom egy falappal, majd két sorban kis árkot nyomok a földbe. Ebbe kerülnek a magok, 0,5-1 cm távolságra. Annyi szem + 10%, amennyi tőre van szükségem. Egy ládába mehet több fajta mag is. A jelölésre azonban már ekkor gondot fordítsunk, hogy tudjuk melyik mag, milyenfajta. Erre én lapos kávékavaró pálcát használok, amely több évig jó. Lehet műanyag dobozok felcsíkozásával is ilyen jelölőket gyártani.


A vetés után meleg (kb 30 fokos) vízzel beöntözöm a magokat egy fújóval, hogy a locsoló víz ne mossa őket szét, majd földdel lefedem, tömörítem és még egyszer beöntözöm.


Ezután üveglappal, fóliával lefedem a ládákat és meleg helyre teszem.


A zellert ablakba, mert annak fény is kell. A káposztaféléket is ablakba, mert azoknak meg nem kell akkora meleg. A paprikákat radiátorhoz közel A kaliforniai típusoknak az átlagostól még nagyobb melegre van szükségük a csírázáshoz, mert ezeknél ez nehezebben következik be. Naponta megpermetezem langyos vízzel a talajfelszínt, ne száradjon ki. Locsolást csak hetente a tálcába öntött vízzel végzem. Innen a talaj felszívja a vizet, de a magágyat nem nedvesíti el nagyon. Vigyázni kell a túlzott vízadagok elkerülésére is, mert ekkor magrothadás előfordulhat. Esetleg már ekkor felütheti a fejét a palántadőlést okozó gomba.

Amikor a növények kibújnak, (paprikánál akár 2 hét is kellhet) a vetésre bordóilé 1 - 1,5 %-os oldatát permetezhetjük védekezésül.
A kelés után én szoktam csalánlével (melyet egy kanálnyi szárított csalánból 1 liter meleg vízben áztatva készítek) meglocsolni a sorokat. A túlságos locsolástól mindenképpen tartózkodjunk.
A keléshez az a jó, ha legalább 22-25 fokot tudunk biztosítani. Kelés után megfelel a 20 fok is.
Ha akarunk üvegházba paradicsomot is ültetni, akkor néhány magot abból is el lehet most már vetni.
A tűzdelésről tavaly már beszámoltam.
Most csak a ládákat lessük, hogy megjelenik-e már valami növényke.



2011. január 7., péntek

Új év kezdetén a kertben

Vetési terv 1. avagy nézzük át, milyen magjaink vannak.

Januárnak ebben a szakaszában a szabadban sok munkát nem lehet végezni. Legalábbis nálam nem. A kert szinte úszik. Most lassan elolvad a hó, és az is szaporítja a vizet. Remélem tavaszra azért művelhető lesz. Máshol még lehet széthordani még a trágyát, esetleg, ha szükséges ásni.
Kertezéssel kapcsolatos dolgok, csak bent a meleg (és száraz) szobában történnek még egy darabig.

Elkezdem tervezni, hogy mit és miből mennyit fogok termeszteni. Számunkra a gyökér és levélzöldségeken kívül a legfontosabbak a pardicsom és a paprika. A kabakosokból a cukkini és az uborka termesztésére van még hely. A nagyobb tökfélék hely hiányában nem férnek el a kertben.

Gyökérzöldségekből marad a jól bevált félhosszú petrezselyem, a sárgarépából az Amszterdami, a és a Fertődi vörös, valamint egy Rekord nevű, flakker tipusú tárolási fajta. Zellerből marad a tavalyi Edward nevű, kerek, oldalgyökér nélküli, ami jól bevált. Lesz még pasztinák is. Céklából Rubin, és kipróbálom az Egyiptomi laposat is.
Retkekből a korai hónaposok lesznek több színben és fehér jégcsap. Aztán később Jánosnapi, Húsvéti rózsa, és Fekete téli gömbölyű.

Káposztafélékből kelkáposzta (Rakéta) lesz korai, ami jó utónövénynek is, bimbóskel, fehér karalábé, és pár darab karfiol (Beta), valamint brokkoli (Romanesco).


Kabakosokból a legfontosabb, amit üvegházban nevelek, a Bernadett saláta uborka. Szabadban befőzésre, savanyításra, kovászolásra a szokásos Perez, Mohikán és talán Kecskeméti keseredésmentes lesz. Cukkiniből zöld Diamant nevű olasz, és a Kertimag  sárgája lesz, esetleg fehér.

Paprikából elég nagy a kínálat, így nehéz választani. Paprika fajták közül azt tapasztaltam tavaly, hogy egyes fajták palántjainak nevelését hetekkel korábban el kell kezdeni nevelni szabadföldi kiültetésre is. Ilyen volt a Kapia, a Bikaszarv (piros, sárga), Start, és a török paprikából fogott magom is. De ilyenek a Gigant és kaliforniai tipusok is. Ezek hosszabb termőidejűek, és a májusi kiültetéskor még nem elég fejlett palánták később hoznak termést. A korábbi neveléssel már akár bimbós palántát lehet kiültetni. A paprika esetében ez nem káros.
Maradnak a jól bevált zöldpaprikák is, a Duna, Kofa, Rekord, Csipke.
Fehérből a Tizenegyes, a Start és Ciklon. Újdonság lesz ebben az évben a Csüngözön, és a kissé csípős Balaton.
A Húsos nagy fajtákból Kapia, Bikaszarv, Kaliforniai és Anatóliai lesz.
A Szentesi kosszarvút tavaly nem szerettem meg, vékony volt a húsa, és savanyítani sem vált be. Cseresznye paprika (piros és sárga) az kell, meg szárítani az apró erősek közül is több fajta (ceruza, macska) lesz..Savanyúságba meg Kecskeszarvú és Lombardo nevű pepperoni.


Paradicsomokból nem sokat tudok ültetni, de ennyi elég szokott lenni, nem tervezek új fajtákat, mivel a hely nagysága miatt erre nincs is sok lehetőség. Az Ökörszív, a Lugas f1, és a Kerek az marad. A feketén még gondolkozom, repedésre hajlamos volt a Black Prince, és túl nagy sikere sem volt.korallból  kb 2 tő, esetleg Ace 55.

Viszont Antonio barátom ígért nekem a napfényes Itáliából, San Marzanót több változatban, és fürtös, apró szendvics paradicsomot. Ezekre nagyon kíváncsi leszek.San Marzano nélkül nem lehet paradicsomot nevelni. Lének, aszalásra, enni is nem találtam finomabbat.

Borsóból korainak Rajnai törpe, későbbre Zsuzsi lesz.
Más növényekből sem tervezek új fajtákat, maradnak az eddigi, bevált fajták. Nem tudható, hogy miként alakul az időjárás. Jelenleg a kert egy részét víz borítja, de, ahol nincs víz, ott is nagyon nedves a talaj. Még nem látható, hogyan lehet tavaszra ezt a talat művelni.

Most egyenlőre a magok leltározása folyik, esetleg pótolni azt, ami hiányzik.
Nem szoktam nagy gondot csinálni a magok beszerzéséből. Egy városi gazdaboltban veszem meg amire szükségem van. Az olcsó, bevásárlóközponti magokból nem veszek. Nagy áruházakba ritkán jutok el, de itt is csak néhány különlegesség csábíthat el. Általában a ZKI és a Budapesti kertimag termékeit szeretem használni. Ezek mindíg beváltak.
Itt több paradicsom, és paprika megnézhető azok közül, amit termeszteni fogok.
A magok a legtöbb zöldségnél több évig is felhasználhatók.
Az ez évi tervezett fajták listája, a korábbi évekkel együtt megnézhető és letölthető: Fajtajegyzékem2011

Csíraképességről egy lista:
Csíraképesség megőrzésének ideje, a vizsgálat idejét a zacskókon fel szokták tüntetni, innen lehet az éveket számolni.

Káposztafélék: 3-4

Zeller:2-3

paradicsom: 2-4

Paprika: 2-4

Kabakosok: 5-8

Kapor: 2-3

Jégsaláta: 3

Fejessaláta: 3

Cékla: 4-5

Petrezselyem, répa: 2-3

Hagymafélék: 1-2, de a tapasztalat szerint ezekből minden évben új mag kell.

Borsó, bab 2-3 év

Így egy zacskó mag több évig is felhasználható. Mindenki nézze át a készletét, a pótlásról pedig még nem maradt le senki.
Ezután azt kell kitalálni, hogy miből mennyit, és hova ültessünk.

Azoknak a kedves látogatóknak, akik végig követték a tavalyi évet, és tetszettek a Capek idézetek, innen letölthetik a teljeset.

2010. október 16., szombat

Október- itt van az ősz...

... Itt van ujra.

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét
.
- Petőfi Sándor - 

Az október beköszöntével visszavonhatatlanul itt van az ősz, és vele a kerti szezon utolsó időszaka. Igaz még jön a tél is, de akkor, már csak a hideg uralkodik mindenhol, és a hó alatt a magvak egy melegebb tavaszról álmodnak, amikor újra kezdődik a körforgás.,


Még mindíg találunk a kertben terméseket. Szinte hihetetlen, hogy a sok eső, és a lehülés dacára október első harmadában még mindíg szedhettek szabadföldi uborkát bőségesen. A paradicsomnak vége lett, de a paprikák is teremnek még. Ezeket az első talajmenti fagyok elviszik majd.

A paradicsomok teljesen leszáradtak. Gyökerestől kiszedtem őket, és elégethetők, vagy mehetnek a komposztra.

A még kint lévő vastaghúsú kaliforniai, kapia, bikaszarv típusú paprikákat zölden le lehet szedni a fagyok elől, darabonként valamilyen papírba csomagolva egy papírdobozban elhelyezve, hűvös helyen akár karácsonyig el lehet tárolni. Néha át kell nézni, és a romlottakat kidobni. Volt úgy, hogy még januárban is volt így eltett paprikám.

A szép piros csemege fűszer, és erős paprikákat leszedés után, a szárukon átfűzött cérnára fűzzük fel, majd így felakasztva szellős, napos helyen utóérleljük, szárítjuk. Ha az időjárás esősre, nedvesre fordul, akkor vigyük szárazabb helyre, pl kazánházba. Ha nem akarjuk ledarálni, akkor felfűzve eláll egy évig, és ételbe csövesen lehet felhasználni. Daráláshoz előbb meg kell a rossz részektől, és a magoktól tisztítani, csörgősre szárítani kályha, kazán, radiátor mellet, és ledarálni. Papírzacskóban érdemes tárolni, hogy ne dohosodjon be. Üvegben tároláskor néha rázzuk meg, hogy ne tömörödjön nagyon egybe.


Cukkini is van, sőt még virágzik is. Kint hagytam még a sárgarépát és petrezselymet is, ezeknek a kisebb fagyok sem ártanak, úgyszintén a pasztináknak.


A zellert azonbanhamarosan felszedem, mert fagy hatására elszíneződik a húsa. Lassan lehet a kintlévő téli retkeket, céklákat, karalábékat is felszedni. A levelektől, földtől  megtisztítva, de nem sértve a termést homokkal rétegve vödörben eltárolhatjuk sokáig. A homok a kiszáradástól védi. Ha nem tároljuk sokáig, akkor nem fontos homokkal rétegezni, de letakarással csökkenthetjük a kiszáradását. Céklát megtisztítás után, uborkareszelőn lereszelvi, enyhén sós, cukros, ecetes lében üvegbe is elehetjük. A lébe csipet köménymagot is tehetünk, ez megy a céklához. Mi a reszelés előtt félig megfőzzük a gumókat, utána héjazzuk le, mert így nem olyan kemény mit nyersen eltéve. nyersen üvegbe téve lehet a buborékok megjelenésétől számítva tovább főzni a dunsztoláskor, mint az előfőzöttet. Száraz dunsztba tesszük egy napig, míg ki nem hűl.

Cukkinivel vegyesen, egy kis sóval, köménymaggal, fokhagymával meghintve, tejszínnel leöntve sütőben megsütve kitűnő köret.

Sajnos lefagyott a birsalma is. Annyi nem termett, hogy sajtot lehessen készíteni belőle, de kompót volt elég.

A leszáradt paradicsom indákat kihúzgáltam, de az uborkát sem hagyom már tovább. Szépen lassan lehet letakarítani a maradványokat. ősszel csak azt a részét ásom fel a kertnek, ahova a korai zöldségfélék, és a zöldborsó lesz vetve. A többit nem ásom, majd csak tavasszal megmozgatom a felszínét.Rotációs kapával megúszhatjuk nagyobb területen az ását, mert  a gép jól átdolgozza a talajt. érdemes kétszer átmenni a területen, az előző kapálásra merőlegesen is, így a talaj jobban át lesz dolgozva. A kapálás mélységét a támasztó csoroszlyával lehet beállítani. Ha lefele leengedjük a csoroszlyát csökken, míg ha felfele húzzuk nő az a mélység, ameddig a kapatagok dolgoznak.


A felfűzött fokhagymákat, raschel zsákba, vagy kosárba öntött vöröshagymákat fagymentes, helyen tárolhatjuk. A korábban eldugdosott hagymáknak már ki kellett bújni, de még most sem késtünk el a duggatással. Lehet őszi fokhagymát, és vöröshagymát is eltenni. Zöldhagymának a nagyobb (2-3 cm-es) dughagymák alkalmasabbak, ezekből szebb termés lesz. A betárolt hagymánk, amit jövőre akarunk eldugdosni, lehetőleg nem fagyjon meg, mert akkor magszárat fog növeszteni.

Szőlőt úgyis tudunk tovább tárolni, hogy két fűrtöt zsineggel összekötözünk, és így párosan rudakra tesszük, hűvös helyen tárolva eláll még egy ideig. A többit, amit nem eszünk meg, kicsavarjuk mustnak, préssel, vagy a kár gyümölcscentrifugával. Ha sok a szőlőnk, és bort készítünk, az már más kategória.

Akkor más borosgazdák vagyunk, és akkor tudjuk mi a teendő:)



A növényházban még terem a paradicsom. A nyár végére elszáradt Bernatett uborka új hajtásokon termést hozott, és a bazsalikom is tartja magát az éjszakai lehűlések ellenére.

A savanyú káposzta is készen lett azóta, így lehet beszerezni a hozzávaló húsokat, egy jó főzéshez. Aki még nem készítette el és kedvet kapott hozzá, az korábbi leírásom alapján még készíthet. Aztán nincs más dolog, mit egy jót enni, majd gyönyörködni az egyre színesebb levelekben, és az őszi virágokban.
Ha rossz az idő, akkor olvasgassunk egy kis Capeket:


OKTÓBER
Azt mondják, októberben a természet aludni tér. A kertész jobban tudja, mi az igazság, ő azt mondja, az október éppen olyan hasznos hónap, mint az április. Ha nem tudnátok: valójában az október az első tavaszi hónap, a föld alatti sarjadás, csírázás, a rejtett rügyfakadás hónapja. Túrjatok csak bele egy kicsit a földbe, ott vannak az ujjnyi vastagra duzzadt rügyek, a zsenge csírák és a mohó gyökerek – semmi kétség, itt a tavasz; eredj csak, kertész, ültess!
A hónapok közül tehát az október a kiültetés és átültetés hónapja. Kora tavasszal ott áll a kertész az egyik ágyás fölött, s nézi, hogy csak itt-ott bújik elő a földből egy-egy hajtás csúcsa, s elmerengve szól: Ez itt egy kicsit kopár és üres, valamit kell még ide ültetnem. Vagy egy hónap múltán újra ott áll a kertész ugyan a fölött az ágyás fölött, csakhogy időközben kétméteresre nőttek a delfiniumok, a margitvirágokból szinte dzsungel, a harangvirágokból őserdő lett, s a jó ég tudja, még mi nem tenyész ott, s akkor a kertész merengve szól: Ez itt egy kicsit túlságosan zsúfolt és sűrű, ezt itt ki kell… igen, kiritkítom és szétültetem. Októberben megint csak ott áll a kertész a fölött a bizonyos ágyás fölött, s látva, hogy csak itt-ott kandikál ki belőle egy-egy száraz levél vagy csupasz virágszál, merengve szól: Ez itt egy kicsit kopár és üres, ültetek ide valamit, mondjuk, hat floxot vagy talán egy nagyobb fajta őszirózsát. Megy és legott megteszi. A kertész élete tele van változatossággal és cselekvőkészséggel.
Titkos elégedettséggel hümmögve fedez fel a kertész októberben a kertjében kopár helyeket. Teringettét, mondja magában, itt alighanem kipusztult valami, no, várjunk csak, ültetnem kell ide, erre az üres helyre… mit is?... Mondjuk, aranyvesszőt, vagy talán inkább poloskafüvet, azaz Cimicifugát, az még nálam úgysincs, de a legszebb mégis egy asztilbe, azaz hogy a csótárvirág lenne ide, csakhogy őszre talán a legjobban illenék egy tiszaparti margitvirág, viszont tavaszra a zergevirág, a Doronicum sem lenne rossz… hopp, megvan, egy ápolkát teszek ide, vagy Sunset, vagy Cambridge Scarlet változatot… ami azt illeti, a sásliliom is megfelelne… Mélyen elgondolkodva lépeget a kertész hazafelé, s útközben még eszébe jut, hogy a Morina is hálás növény, nem szólva a szépecskéről, de a tisztesfű sem megvetendő. S aztán valamelyik kertészetben hamar rendel aranyvesszőt, poloskafüvet, asztilbét, margitvirágot, zergevirágot, ápolkát, sásliliomot, szépecskét, tisztesfüvet, s ezekhez hozzáírja még az atracélt és a zsályát. Néhány napon át mérgelődik, hogy nem és nem küldik a megrendelt virágokat. Végül mégiscsak hoz a postás egy nagy kosarat, s a kertész mohón nekiront az ásóval annak a bizonyos kopár helynek. Nyomban az első ásócsapásra kifordul a földből egy sűrű gyökérgubanc, amelyből kövér rügyek egész bokra törtet felfelé. Jézusmáriám, jajdul fel a kertész, hiszen ide ültettem annak idején a zergeboglárt!
Az ősz igen termékeny időszak; hozzá képest a tavasz úgy mondhatnám, egy cseppet kicsinyes. Az ősz nagy méretekben szeret dolgozni. Hát megtörténik valaha, hogy az ibolya három méter magasra nő, vagy hogy a tulipán csak nő, növekszik, míg túlnövi a fákat? No, ugye! De az bezzeg megesik, hogy tavasszal elültettünk egy őszi Astert, és októberre kétméteres őserdő lesz belőle, amelybe belépni sem merészel az ember, mert nem találna ki belőle. Vagy például áprilisban elültettem a Helenium, azaz napfényvirág egy incifinci gyökerét, most meg szinte gúnyosan bókolnak aranysárga virágai a fejem fölött, és lábujjhegyre állva sem érem el őket. Lépten-nyomon megesik a kertésszel, hogy egy kicsit elveti a sulykot. Ezért aztán ősszel sor kerül a virágok költöztetésére: a kertész minden évben máshova hordja az évelő virágokat, viszi őket szépen, mint macska a kölykét, s minden évben elégedetten mondja: Így, most már mindent elültettem, minden rendben van. A következő évben megint csak így sóhajt fel. A kert ugyanis soha sincsen készen. E tekintetben hasonlatos a kert az emberi világhoz és minden emberi vállalkozáshoz.
Karel Čapek: A szenvedelmes kertész (1929). Mayer Judit fordítása




2010. szeptember 12., vasárnap

Ősz van

A szeptember elhozta az őszt.
"Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak."
(Móra Ferenc)

Vége van bizony, és olyan gyorsan elszaladt, főleg az augusztus, hogy alig lehetett követni. A termések egymás után érnek be, nem győzzük szedni, de ennek csak örülni lehet, hiszen ezért dolgoztunk egész évben.
Teljes gőzzel beindult a tartósító üzem, sorakoznak a kamrapolcon az üvegek, telnek a tárolók, így télen lesz miről eszünkbe jusson a nyár.
 

Most a szeptemberrel eléggé esős időszak köszöntött ránk. Felénk legalábbis nem túl sok szépséggel szolgált. A sok esővel a paradicsomok lassan tönkre mennek, permetezésnek ilyenkor már sok értelme nincs. Szedni kell le, amik érnek, akár féléretten is, mert tálcákra kirakva a paradicsom beérik, mert utóérő.
 

A paprikákat is tehetjük el savanyúságnak, de felfűzve meg is lehet szárítani őket és így felhasználni főzéskor.
A leérett növények maradványait takarítsuk le a területről. ha van lehetőség, a beteg részeket inkább égessük el, ne fertőzzék a komposztot.
 

A tökfélék is elállnak leszedve sokáig. nekem még terem a szabadban a lugas uborka, de a hűvösebb idővel ez is el fog majd pusztulni.
Ilyenkor el lehet vetni a metélő petrezselyem magját, hogy korán legyen jövőre zöldje. hónap végén elszórhatjuk a saláta magját, ez kikelve áttelel, és korai salátának jó lesz. Ha van, akkor az áttelelő fajtákat vessük el.. (Nansen, téli vasfej)
 

Vethetünk újra hónapos retket, ezt akár kis fóliával letakarva megvédhetjük a fagyoktól.
Dugdosni lehet zöldhagymát, és hónap végén el lehet tenni az őszi fokhagymát, amelyik áttelelés után korábban szedhető. Az őszi fokhagyma termése nagyobb, mint a tavasszal dugdosott fajtáé.A tél előtt eltéve kihajt, meggyökeresedik, így telel át. A fagy sem árt neki. Én szoktam így zöldhagymát is dugdosni, ebből tavasszal nagyon korán szedhető zöld lesz.
 

Még remélhetjük, hogy lesz ősszel is jó idő, de a kerti szezonnak lassan vége. Egyre kevesebb lesz a termés, és egyre több a takarítani való. A letermett területekre lehet vetni talajtakarónak mustárt. Vagy levágott fűvel is takarhatjuk a felületet. A gumósok nagy része még kinn van. Még nem szedem a céklát, zellert, paszternákot. A sárgarépából és petrezselyemből is csak a fogyasztandó mennyiséget szedjük.
 
Az őszt köszöntsük Čapek soraival:
 
Végre itt a szeptember


A kertésznek a szeptember a maga nemében hálás és nevezetes hónap; nemcsak azért, mert akkor virít az aranyvessző, az őszi Aster és a Chrysanthemum indicum, s nemcsak miattatok, virágoktói roskadozó,lenyűgöző szépségű georgínák. Higgyétek el, tamáskodók,hogy a szeptember minden másodszor virágzó növény választott hónapja, a szeptember a másodvirágzás ideje, a szőlőérés hónapja. Ezek a
szeptember mélyebb értelemmel teli titkos kiváltságai, de ezenfelül ez az a hónap, amikor ismét kitárja ölét a föld, úgyhogy megint ültethetünk. Most kerül a földbe minden, aminek tavaszig meg kell erednie. Ez persze megfelelő jogcím nekünk, kertészeknek arra, hogy megint egyszer végiglátogassuk a szaktársakat, megnézegessük, hol mi van, kiválasszunk néhány kincset érő növényt már a következő tavaszra, s egyúttal jó alkalom most itt arra is, hogy megállítva a rohanó esztendőt, elidőzzünk egy kicsit e derék szakembereknél, s megadjuk nekik az őket megillető tiszteletet.
A nagy kertész, azaz a hivatásos termesztő rendszerint józan életű férfiú, nem iszik, nem dohányzik, egyszóval erényes. A történelem nem jegyzett fel róla sem nevezetes gaztetteket, sem hadi, sem politikai érdemeket.Emlékét egy-egy új rózsa-, georgína- vagy almafajta örökíti meg; neki ez a dicsőség, amely rendszerint anonim, vagy más név alatt rejtőzik - untig elég. A természet különös szeszélye folytán a kertész általában testes, sőt hatalmas termetű ember, talán azért, hogy megfelelő ellentétet alkosson a virágok gyengéd, filigrán kecsességével, vagy mert a természet Cibelé képere formálta, szemléltetni akarván ezzel, hogy a kertész az éltető, a gondos atya. És valóban, mikor a kertész ujjaival vájkál a virágcserepekben, az majdnem annyi, mintha tápláló emlőt nyújtana kis neveltjeinek.



A kertész megveti a kertépítő mérnököket, azok viszont a kertészeket tartj ák afféle zöldségeseknek. Jegyezzétek meg, a kertész szerint az ő foglalkozása nemcsak afféle mesterség, hanem tudomány és művészet; lesújtóbb véleményt nem is mondhat vetélytársáról, mint azt, hogy jó üzletember. A hivatásos kertészhez nem úgy jár az ember, mint a fehérnemű- vagy avaskereskedőhöz, akinek megmondja, mit akar venni, fizet, és továbbáll. A kertészhez az ember beszélgetni megy: megkérdi, hogyan is hívják ezt vagy azt a növényt, elmondja, hogy a szirtőr, amit tavaly vett tőle, remény teljesen fejlődik, elpanaszolja, hogy az idén kár esett a Mertensiákban, és könyörög neki, mutassa meg újdonságait. Meg kell vitatni, melyik a jobb, a Rudolf Göthe vagy az Emma Bedau (ezek őszirózsák), valamint perlekedni is illik egy sort például azon, mit szeret jobban a Gentiana Clusii, az agyagot vagy a tőzeget.
Ilyen és hasonló megbeszélések után kiválasztunk egy új ternyét (az ördögbe is, ugyan hová tegyük majd !), egy szarkaláb at, mert az otthonit elpusztította a lisztharmat, no meg egy cserepet, amelyről a kertésszel együtt sem tudjuk kisütni, mi van benne, s miután néhány kellemes órát eltöltöttünk tanulságos és szórakoztató tereferével, fizetünk a kertésznek - aki nem kereskedő - öt-hat koronát, és ezzel kész. A kertész mégis szívesebben lát bennünket, akik jól meggyötörjük, mint azt az uraságot, akin messziről érzik az autószag, s aki egyszerűen meghagyja neki, válasszon ki számára "hatvanféle fajt a legkülönb virágaiból, de aztán prima minőségű ek legyenek".
Minden hivatásos kertész esküdözik, hogy kertjének . földje silány, ő nem trágyáz és nem öntöz, télre semmit le nem takar. Nyilván azt akarja ezzel bizonyítani, hogy virágai kizárólag iránta való szeretetből növekszenek. Némi igazság van is ebben: a kertészkedéshez szerencsés kéz kell, vagy talán azt mondhatnánk, égi kegyelem. Az igazi kertész csak úgy vaktában beledug a földbe egy-két levelet, s kihajt belőle mindenféle virág; mi, laikusok pedig vesződünk a magról nevelt palántával, öntözzük, a helyét is
megfújjuk, szaruliszttel, sőt gyermektápszerrel tápláljuk, a végén mégis elfonnyad, elszárad. Azt hiszem, van ebben valami varázslat, akár a vadászok vagy az orvosok mesterségében.....


.....Nem áltathatjuk magunkat tovább: itt az ősz. Bizonyság rá: virítanak az őszi Asterek és az őszi margitvirágok, vagyis a krizantémok. Ezek az őszi .növények valami különleges erővel és gazdagon ontják a virágot, nem sokat teketóriáznak, egyik virág olyan, mint a másik, de van! Mondhatom, hogy az érett kornak ez a virágba borulása hevesebb és szenvedélyesebb az ifjú tavasz szertelen csapongásánál. A meglett ember bölcs következetessége nyilvánul meg benne: ha már virágzás, hát adjuk meg a módját, s legyen sok-sok méz, hadd gyűjtsenek a méhek. Mit számít egy-egy lehulló falevél a dús, a gazdag őszi virágzás mellett? Hát nem látjátok,hogy nincs ellankadás?
Karel Čapek: A szenvedelmes kertész (1929), Mayer Judit fordítása

2010. augusztus 8., vasárnap

Augusztus a kertben

Még most köszöntött be az augusztus, és annyira rohan, hogy alig győzök vele lépést taratani Eddig volt minden hőség, szép meleg, eső, vihar, kicsi jég, ború. De szerencsére a kertben lévő növényeket ez nem nagyon zavarta. Végzik a dolgukat, nőnek, hozzák, érlelik a terméseket.


A tökféléknek ideális e az idő. meleg is van, eső is van. A kis töknél akkor fordul elő gombafertőzés, amikor a termés kialakul, de még a virágot nem dobja le. és a virágmaradvány a termésen van még. Ekkor párás, esetleg esős idő esetén gombák telepednek meg a virág és termés telálkozásánál. Le kell szedni az ilyen termést, a többinek semmi baja.Megelőzésként, már terméskötés után gombaölő (akár bordóilé) szerrel heti permetezés javasolt. Lisztharmat veszélyes időben kén tartalmú szerrel kell permetezni. Vonatkozik ez az uborkára is.


A kert egyik dísze a mángold, főleg a bordóváltozat. Van levél és nyélmángold. Mindkettőből finom ételek készíthetők.
 
Egy példa - Mángold recept:

Levelét pár másodpercre forró vízbe mártjuk, hogy hajlékony legyen, majd fele-fele arányban rizs-hús, fűszerek keverékével kis töltelékeket készítünk, egy tálba téve kevés vízen, inkább párolva megfőzzük. 
A lábasba beletesszük a maradék leveleket, szárakat, és vele főzzük. Fokhagymával, sóval ízesítjük.
Készre párolás után a töltelékeket tálra szedjük. 
A maradék levet a levelekkel, szárral, kevés tejszínnel összeturmixoljuk, és a töltelékekre öntjük. Tálalható.

A szárakat 5 cm darabokban vegyesen azzal, ami van (répa, cukkini, cékla) sütőbe rétegezzük, fokhagymával, sóval, fehérborssal, kakukfűvel ízesítjük, tejszínnel meglocsolva átpároljuk. Magába is jó, de húshoz köretként is alkalmazható.


Ha akarunk cserjéket zölddugványozással szaporítani, akkor most érdemes megtenni. Ribizli, egres, de dísznövények is szaporíthatók így.

Javasolt könyv: Jeszenszki: oltás-szemzés-dugványozás. 

A nyári, zölddugványozáshoz általában július második felében lehet szedni a félfás hajtásokat. A rövidebb max 15 cm oldalhajtásokat lehet szakítani, a leveleket a csúcs kivételével leszedni, laza nedves talajba, árnyékos helyen eldugni, csak a felső két rügy legyen szabad. Legegyszerűbb egy ásóval vágatott készíteni, beletenni a dugványt, és az ásót mellette párhuzamosan, kb 5 cm távolságra lenyomni és hozzászorítani a földet. Amit nem lehet szakítani, azt vágni kell, az alsó rügy alatt vízszintesen, a felső felett ferdén, így lehet látni rögtön a növekedés irányát is. A nedvességről folyamatosan gondoskodni kell. A párás környezetet fokozhatjuk fólia takarással.


Vethetők a retekfélék kései változatai: fekete retek, müncheni sör, akár a Jánosnapi is. De karalábét is vethetünk, valamint kerekrépa, tarlórépa is vethető. Ezt főleg utóveteménynek vetik, ebből ered a neve is. Ez kerek formájú, lehet fehér, vagy rózsaszínű héjú. A káposztafélék családjába tartozik. Ilyentájt lehet vetni, ha tudod biztosítani az állandó nedves talajt, ne száradjon ki a csíranövény. A vetést beöntözés után, néhány napig nedves ruhával érdemes nappalra takarni a kiszáradás megelőzésére. Erre is érvényes az állandó nedvesen tartás a bolhák miatt, mivel kersztesvirágú, mint minden retek és káposztaféle. Nyersen, salátába használható. Lereszelve ugyanúgy savanyítható, mint a káposzta. Zalában így teszik el. Kitűnő babosrépa levest ettem Nagykanizsán a savanyú répából.


A paradicsom is terem szépen. Így is el lehet tenni,  itt van a  receptet, ami nagyon egyszerű. Az olasz konzerv paradicsom adta az ötletet, ami nagyon ízlett. Én a San Marzanot használom erre a célra, annak is a nagyobb (rampicante) változatát, de jó bármilyen húsos fajta. Ez azért ízlett meg, mert akár már féléretten is nagyon édes. Tehát az egészben hagyandó paradicsomokat forró vízben csak addig főzöm, míg a héja könnyen le nem jön, ez kevés idő, főleg ha előtte egy oldalon picit behasítod. Kiveszem, lehúzom a héját és félreteszem. A többi paradicsomot, ez lehet bármilyen megmosom, összedarabolom, felteszem főni. 15 perc után botmixerrel összetöröm, majd szűrőn áttöröm, hogy a mag kijöjjön belőle. Ezeket héjastól teszem fel, leturmixolva ez is sűrít. Tovább főzöm leszűrve még 10 percig, teszek hozzá ízlés szerint sót, cukrot. Aki akar tehet bele valami kevés tartósítót is. Anélkül is eláll kb 2-3 hónapig. A kimosott, forrázott üvegekbe teszem a hámozott egész paradicsomokat, néhány darab bazsalikom levelet, ráöntöm a paradicsomlét. Az üvegeket lezárom, és másnapig szárazdunsztba teszem. Ha marad ki paradicsomlé. azt is el lehet tenni üvegbe, vagy levesnek, szósznak felhasználni, vagy csak úgy meginni. Egészségetekre!


Végül köszöntsük az augusztust Capek soraival.

Az augusztus általában az az időszak, amikor az amatőr kertész elhagyja tündérkertjét, és szabadságra megy.

Egész esztendőben nagy hangon hirdette ugyan, hogy az idén nem utazik sehová, nincs olyan nyaralóhely, ami felérne az ő kertjével, s nem lesz olyan kötnivaló bolond, hogy vonaton rázassa magát valahová Kukutyinba - de mikor aztán beköszönt a nyár, ő is csak igyekszik kifelé a városból, vagy mert feltámadt benne a vándorösztön, vagy a szomszédok miatt, "hogy ne mondhassák, hogy mit tudom én ... " Nehéz szívvel utazik el, tele van gonddal, aggodalommal, félti a kertet.



Jól jegyezzétek meg, az igazi, a vérbeli kertészről beszélek, nem a gyümölcsészekről meg a zöldségtermesztőkről!
Csak ujjongjon a gyümölcsész az almáin, körtéin, örvendezzen a zöldséges a karalábé, a karórépa meg a zeller óriási méretein, a vérbeli kertész minden ízében érzi, hogy az augusztus már a fordulat ideje.
Ami virít, sietve igyekszik elvirítani, s most még jön az őszi Asterek és a krizantémok ideje, s azzal vége!
De ugye te, ragyogó lángvirágom, s ti mind: aranyszínű aggófű, napsárga aranyvessző, aranyló rudbeckia, Harpalium, aranybarna napfényvirág, ti és én, mi együtt, még nem adjuk meg magunkat! Szó sincs róla!


Egész éven át tart a tavasz, egy életen át az ifjúság: mindig van tartalék, amiből kihajt a virág. Az csak szóbeszéd, hogy ősz van, mi addig másféle virágot hajtunk, a föld alatt növekedünk, tartalékot gyűjtünk az új hajtásokhoz ; mindig, de mindig van mit tenni. Csak akik ölbe tett kézzel ülnek, azok mondják, hogy minden rosszra fordul, aki virul, és gyümölcsöt érlel - akár novemberben is -, az nem vesz tudomást az őszről, annak aranyló nyár van, annak számára nincs elmúlás, csak sarjadó élet van. Tudd meg, őszirózsám, s te 'is, drága embertársam: az év olyan hosszú, hogy nincs is soha vége.