El lehet-e
vetni a boltban vásárolt zöldség magját?
Fórumokon
gyakori kérdésként merül fel, hogy a boltban, piacon vásárolt paprika,
paradicsom, vagy egyéb ízletes, tetszetős termés magját el lehet-e vetni. Mint
minden magot, ezeket is el lehet vetni természetesen. Aztán jön a csalódás,
hogy sokszor az elvetett magból kikelt növényeken lévő termés sem ízben, sem
kinézetben nem hasonlít arra, amit szerettünk volna. Nézzük, mi ennek az oka.
A boltokban,
piacokon vásárolt termések eleve nem biológiai, hanem fogyasztási
érettségben vannak. Így ezek magja nem használható vetésre, mert nincs beérve,
az eltárolhatóság miatt éretlenül szedik le. A paradicsomok esetében még
esetleg lehet próbálkozni, de a paprikák nagy része biológiai érettségben piros
színűek.
A vetőmagtermelés során igyekeznek új
tulajdonságú fajták előállításával a fogyasztói igények legteljesebb körű kielégítésére
törekedni. Az így kikísérletezett növények keresztezéssel vannak előállítva,
így hibridek, amik az anya és apa növény megfelelő tulajdonságát hordozzák.
Hibridek magját nem lehet tovább
szaporítani. Kikel, de nem fajta azonos. A termés nem lesz azonos az előző
évben szedett terméssel. A vetőmag csomagoláson a jelzésük F1. Ezek magjának
meghagyása és elvetése után kikelő növény nagy valószínűséggel vagy az anya,
vagy az apa növényre üt vissza.
A piacon, boltban vásárolt termések esetében
legtöbbször a fajta nevét sem lehet tudni. Ha lehet tudni, akkor már a neten
hamar utána lehet járni, hogy ez hibrid, vagy konstans fajta-e.
Elsősorban piacokon, kistermelőktől
vásárolt termések lehetnek konstans, tájfajták, de ekkor is meg kell kérdezni a
nevét. Még így is lehet meglepetés, mint ahogyan én jártam Erdélyben egy szép
paradicsomnál. megkérdezve, hogy milyen fajta, azt a választ kaptam, hogy
holland hibrid fajtát termesztenek J
A konstansok azok nem hibridek. Neten az
angol nyelvterületen heirloom néven lehet megtalálni. Ezeket nálunk régi,
tájfajtáknak nevezik, vagy azok szelektációjával előállított, államilag
elismert fajtaként hozzák forgalomba. Pl: cecei, hatvani, kecskeszarv,
elefántormány, kecskeméti fehér, bogyiszlói, bikaszarv stb. De ez más
növényekre is vonatkozik: paradicsom, retek, répa stb....
Ezekből fogott magok fajtaazonos termést
hoznak, keresztbeporzás is ritka. Nálam eltérő fajták vannak egymás mellett, de
nincs keresztezés, hacsak nem a következő generációban. Akkor történhet
"elfajzás", ha virágzási időpontban többfajta növény virágzik közel
egymáshoz, egy időpontban.
Viszont a paradicsom önbeporzó növény, és az idegen
beporzás veszélye nálunk néhány ezreléktől 1%-ig terjedhet, a vonatkozó
szabvány 4 m-es fajtaválasztó utakat ír elő. Az izolációs
távolságot illetően eltérőek a vélemények. A paprikánál nagyobb a
keresztbeporzás veszélye.
Néhány paprika fajta:
Ahol F1 jelölés van, az hibrid!
Fehér:
Fehérözön Synthetic
Suptol
Tizenegyes
Táltos Synthetic
Hosszú Táltos
Albaregia
T–52
Hó F1
C 1–39 F1
HRF F1
Syn Cecei
Rezisztens Keszthelyi
B–420 F1 (bolcky)
B–56 (blocky)
Blondy F1 (blocky)
Savó F1
Hungarian Wonder (bl)
Karmen
Javított Bogyiszlói
Paradicsom alakú pritaminok:
Paradicsom-alakú zöld Szentesi
Paradicsom-alakú zöld Pallagi
Greygo
Pritavit F1
Zöldpaprikák:
Novator F1
Novares F1
Radipus F1
Rapires F1
Kovácsházi
Keceli I F1
Hatvani
Szentesi kosszarvú
Duna F1
Elefánt-ormány
Édesalma, Alma,
Csak példának néhány fajta ismertetője a letöltésekből:
Tizenegyes (Államilag minősített fajta, 1986)
Származása: ÉT 399-es (feltehetően mutáns) törzsből
szelekcióval állították elő. Fajtafenntartó a Zöldségtermesztési Kutató Intézet
Budatétényi Osztálya.Morfológiai jellemzése: alacsony, determinált
növekedésű. Levelei sötétzöld színűek, a többi fehér bogyójú fajtától jól
elkülöníthető. Virágai csokrosan fejlődnek. Bogyói megnyúlt kúp alakúak, fehér
színűek, nem csípősek, csüngő állásúak. Bogyói közt előfordulhat horpadt,
kismértékben csőrösödésre hajlamos. TMV-rezisztens, takácsatka-toleráns fajta. Gazdasági értéke: jó termőképességű, rövid
tenyészidejű fajtajelölt. Dohánymozaik vírussal szemben rezisztens.Termesztési javaslat: kizárólag haj tatásra,
elsősorban fólia alatti termesztésre javasolható. Vízigényes, folyamatos és
egyenletes tápanyagellátást igényel.
Fehérözön (Államilag minősített fajta, 1981) Származása: Keyston R. G. Csokros felálló II., 11
C/D törzsekből
keresztezéssel előállított fajta. Fajfenntartó a Zöldségtermesztési Kutató
Intézet Kecskemét, Kutató Állomás Újmajor, Budatétényi Osztálya.Morfológiai jellemzése: alacsony (25-30 cm), determinált
növekedésű. A rövid elágazások virág-, illetve terméscsokorban végződnek. Szára
szilárd, rövid internódiumokkal. Levele világoszöld színű, széles csüngő
állású. Virágai fehérek, csokrosan felállóak. Bogyói szabályosan nyújtott kúp
alakúak, 10-12 cm
hosszúak, vállátmérőjük 6-7 cm,
húsvastagságuk 5-6 mm.
Bogyóátlagtömege 55-60 g.
Színe sárgásfehér. Csípősségtől mentes. (30. ábra).Gazdasági értéke: jelentősen megelőzi a
köztermesztésben levő tölteni való paprikák terméseredményeit. Igen
bőtermőfajta. Bogyói darabosak, jó minőségűek. Determinált növekedése ellenére
gyorsan regenerálódik, így termésképzése viszonylag folyamatos. Konstansfajta.Termesztési javaslat: igen értékes hajtatási és
szabadföldi fajta. Termesztése biztonságos fényszegény időszakokban is. Őszi és
téli hajtatásra egyaránt alkalmas. TMV-rezisztens, takácsatka-toleráns.
D. Cecei SH (Államilag minősített fajta, 1978)
Származása: a Keyston resistant giant és a Javított
Cecei fajtákból back cross módszerrel, valamint TMV-re rezisztens egyedek
szelekciójával állították elő. Fajtafenntartó a Zöldségtermesztési Kutató
Intézet Újmajori Állomása, Budatétényi Osztály.Morfológiai jellemzése: a növény középmagas, ágas bokor. Szára
szilárd, az internódiumok hosszúak. Folytonos növekedésű bokor. A levelek
tojásdadok, hegyesek, középnagyok, színük középzöld. Termése 10 cm hosszú, vállátmérője 6 cm. Felülete sima, húsa
vastag, színe fehér, csüngő állású, íze édes.Gazdasági értéke: az egyik legkedvezőbb tulajdonságokkal
rendelkező fehér húsú, jó alkalmazkodóképességű, nagy terméshozamú,
gazdaságosan termeszthető fajta. Dinamikus éréslefolyású. Jó minőségű, darabos
bogyókat terem. A bogyó alakja, íze mind a friss fogyasztás, mind a konzervipar
igényeit kielégíti. Betegségekkel, különösen a vírusfertőzésekkel (TMV)
szemben ellenálló.Termesztési javaslat: szabadföldi termesztésre alkalmas.
Termesztési igénye a Cecei típusú fajtáéval azonos.
Szintetikus Cecei SH (Államilag minősített
fajta, 1980)
Származása: Keyston R. G., Javított Cecei,
Soroksári, Csokros csüngő, Antibois, Góliát hibridek Cecei típusú törzséből diallél keresztezéssel
előállított szintetikusfajta. Fajtafenntartó a Zöldségtermesztési Kutató
Intézet Újmajori Állomás, Budatétényi Osztály.Morfológiai jellemzése: a növény középmagas, ágas bokor. Szára
szilárd, az internódiumok hosszúak. Folytonos növekedésű. Levelei tojásdadok,
hegyesek, középnagyok. Színük középzöld. Termése 10-12 cm hosszú, vállátmérője
5,5-5,6 cm,
nyitott vagy széles kúp alakú. Átlagtömege 50-60 g. Színe fehér, felülete
enyhén bordás, csüngő állású, csípősségtől mentes (25. ábra).
Gazdasági értéke: a Cecei fajtasor legújabb tagja. Dinamikus
éréslefolyású, középkorai érésű fajta. Állománya kiegyenlített. Jó minőségű
osztályos bogyókat terem. A bogyó alakja, íze, minősége - a Cecei fajtával
azonosan - friss fogyasztásra, de konzervipari felhasználásra is alkalmas.
Mint szintetikusfajta első a fajtaválasztékunkban Termesztési javaslat: a különböző termesztési viszonyokhoz jól
alkalmazkodó fajta. Hajtatásban nagy terméshozama, szabadföldön pedig jó
alkalmazkodó képessége teszi értékessé. Termesztése biztonságos. Dohánymozaik
vírussal szemben rezisztens, az uborkamozaik vírussal szemben toleráns.
Én salátát, vörös, lila, póréhagymát,
petrezselymet, céklát, kerekrépát régóta saját magról nevelek. Sőt egyes
paprika, paradicsom és cukkini fajtákat is.
Példaként:
A Kapia tipusú paprikák alapfaja a nálunk,
a magyar Kocsolai nevű fajta.
Ez nem hibrid. A piacon, boltban vásárolt
paprika magját meghagyva az a baj, hogy sosem tudhatod, hogy pontosan milyen
nevű fajtából való. A Kapia tipusú paprikák között is van sok hibrid,
melyek a második nemzedéknél, már valószínű, nem lesznek fajtaazonosak.
Kikelni ki fog, virágot is fog hozni, de a
termés nem biztos, hogy az elvárt lesz.
A boltban kapott magok zacskóján fel kell
tüntetni, ha valami hibrid. Ezt a fajtanév melletti F1 jelzés mutatja.
A ZKI Kurtovszkaja Kapia nevű magja nem
hibrid, ebből fogható mag. A kaliforniai tipusok nagyrészt hibridek.
Saját termésből való magszedésre nem a
tévesen hitt, megmaradt utolsó termést, hanem pont a legelső termés, a
legszebbet kell meghagyni, teljes beérésig.
Vásárolt magnál a kísérlet pont egy évig
tart. Ugyanis elvetéstől a termés beéréséig lehet megtudni, milyet terem. Mint
feljebb említettem, ez nem így van, ha pontosan lehet tudni, mi a fajta neve.
Ekkor megtudható róla minden.
Ismeretlen fajú, kísérletképpen cserépben
nevelt palántánál, kiültetés után, a meghozott termés megmutatja, hogy milyet
terem. Ennek megfelelően el lehet dönteni, hogy a következő évben elvetjük-e
vagy sem.
Különböző régifajta zöldségfélék magjait
cserélgetve, idősebb emberektől kunyizva lehet beszerezni.
Ha valaki nem hivatásszerűen,
megélhetésből, a minősített termék eladására termel, nem kell vérkomolyan venni
a mag bio voltát. Ha valami megtetszik, nyugodtan meg kell venni a bolti
magot. 20 szem paradicsom mag, ami nem biotermelésből származik, nem fog
megmérgezni.
Aztán ami megtetszett, és nem F1 hibrid,
annak meg lehet szedni a saját magját.
Beszerzési forrás lehet még külföldi,
webes magrendelés, szép katalógusok vannak, már csak a fajták miatt is érdemes
nézegetni. Itt sokszor be lehet azonosítani nálunk kevésbé elterjedt fajtákat
is.
Néhány paprikafajta vetőzacskó képe:
Remélem a
leírtak nyújtanak segítséget ebben a kérdésben. Tehát a legfontosabb:
beazonosítani a termés fajtáját. Ha ismeretlen fajtával találkozunk lehet akkor
is kísérletezni, de az eredmény nem garantált. Ekkor sem kell sehol hibát
keresni, csak egyszerűen hibrid volt a növény.
A
különlegesebb fajtáink magját továbbra is érdemes üzletben megvenni. Mint
korábban is írtam, a magok elállnak több évig, így a költség már nem is olyan
magas, és teljesen felesleges egy évben egy teljes zacskó magot elvetni.
Csíraképesség ideje:
Már jó néhány év óta a vetőmagok csomagolásán a faj és a fajtanév mellett nem a csíraképesség megőrzésének idejét, hanem a fémzárolás érvényességét kell feltüntetni. rajta van a csomagoláson a fémzárolás ideje, a fémzár, vagy a vetőmag tétel száma, illetve annak érvényességi ideje is, ami két év. Tehát "lejárt" magokat is el lehet vetni, csak ismerni kell a csíraképesség idejét.
A felbontott tasakokat lehetőleg légmentesen lezárt fémdobozban, vagy befőttes üvegben, csekély minőségromlással eltarthatók a csíraképesség megőrzésének idejéig.
A zöldség vetőmagok csíraképessége
1 év
Fekete gyökér
Metélőhagyma
Pasztinák
Rebarbara
2-3 év
Csemegekukorica Petrezselyem
Póréhagyma
Spárga
3-4 év
Bab
Cékla
Csillagtök (patisszon)
Paprika
Sárgarépa
Sóska
Új-zélandi spenót
Vöröshagyma
Zeller
4-6 év
Fejes saláta
Káposztafélék
Paradicsom Retek
Spenót
Sütőtök
Tojásgyümölcs
Zöldborsó
6 év
Görögdinnye
6-8 év
Spárgatök
8 év
Uborka
8-10 év
Sárgadinnye
Sok sikert!
No, meg még mindig várjuk a Tavaszt!